2013. március 1., péntek

Az olaj és az este

Most hogy elmerültem Sienkiewicz: Quo Vadis c. művében, arra gondolok, hogy verbéna olajat kellene szagolgatni, és bedörzsölni vele a kezem és a halántékom, hogy felüdítsen. Pontosan úgy, ahogy Petronius  tette, miközben  gyaloghintó várt rá és Viniciusra.
Aztán, hogy utánanéztem a neten, hogy mi is a verbéna olaj, azt olvasom hogy:
"Júniusban, amint a kosarak megtelnek a frissen gyűjtött zöld levelekkel, a Provence-i piacokat betölti a verbénaillat. A friss, citromos illat mérföldekkel arrébb is érződik." 
Ilyenekkel foglalkozom, miután ma reggel 6-kor már a munkahelyen voltam, hosszú volt a nap, és most van egy szabad péntek esténk.


9 megjegyzés:

  1. Én meg délután gondoltam rá, hogy a nyáron készítettem fenyőrügyszirupot. S el is tettem "jó helyre", most, hogy köhögök milyen jó lenne rá, s egyben ki is próbálni mit használ.Érdekes, betegségemben a Frances Mayes-féle fotóalbumot nézegettem, Toscana, évszakok, olajbogyó szüretelése, s csak egyszerűen a táj, az emberek. S akkor a Ciripbogár blogban megláttam a csodaszép fotóit, s úgy kerek lett a nap.

    VálaszTörlés
  2. Nekünk is ez a kiadás van meg... :-)

    A kedvenc akácteám elfogyott... de van még ez, az, s igen, fenyőszirup is. Milyen jó ezeket elővenni télen, tél derekán...

    VálaszTörlés
  3. pontosan így jó lenni..létezni..
    a mókuskerékből kiszállva fejben-szívben utazni..
    illatokat,színeket érezni a papírlapokból..
    épp ennyire élénken élem meg én is az olvasmányaimat:)

    VálaszTörlés
  4. Holdgyöngy, Chanson, Angel!
    Az olvasás ki tud zökkenteni a taposómalomból, de az is igaz, hogy akkor tudok csak elmélyedve olvasni, mikor nincs nagyon tele a fejem mindenféle mással.
    Nagyon szeretem az olyan leírásokat, melyek megmozgatják a fantáziám akár illatokról, látványokról, ízekről szólnak.Igazán ezek a sorok, oldalak a pihentetők számomra.

    VálaszTörlés
  5. kíváncsivá tett a verbéna olaj
    sehol nem láttam ilyet árulni, de rákerestem:

    http://bionom.hu/biobolt/aromaterapia/illoolajok/verbena-grasse-farfalla.html


    VálaszTörlés
  6. Katalin, nagyon köszönöm, nekem nagyon tetszik, amit a linkedben írnak róla, kifejezetten hasznos lehet, nekem sem ártana!:-)
    Amit olvastam a regényben róla, az pedig olyan szép.

    VálaszTörlés
  7. hát perszehogy nem hagyott nyugodni a verbéna
    elmentem Bp legnagyobb Herbáriaüzletébe, kismillió illóolajuk volt, de verbéna egy sem. Egy nagyon kedves szakember elmagyarázta, hogy az illata a citromfű, vagy a citronellára hasonít, de azokat én szúnyogriasztóból ismerem, nem kívántam.,. VISZONT !
    vettem mirhát, és tömjént (aranyat nem:)))))

    VálaszTörlés
  8. bocs folyt,
    merthogy a MIRHA:

    Baktériumölõ és gombaölõ tulajdonságokkal rendelkezik. Megfázás, hörghurut esetén kitisztítja a sok nyálkát. Kezeli az ízületi és egyéb gyulladásokat. Különösen javasolt fogínygyulladás esetén. A mirhaolaj fenntartja a bõr egészségét, megelõzi a bõr idõ elõtti öregedését. Kisimítja és puhítja a durva, kicserepesedett bõrt, elõsegíti a bõrsejtek megújhodását, csökkenti a gyulladásokat, valamint segíti a sebgyógyulást. Illata megerõsíti az idegeket. Kimozdít az egykedvűségbõl, erõt ad a gyengeség felszámolására, meghozza a kezdeményezõkészséget. Segít megfékezni az indulatokat, a haragot és a túl szenvedélyes érzelmeket.

    VálaszTörlés
  9. Katalin, ez igen, ez téged tényleg érdekel! Jó, hogy van ekkora áruház, kész kincsesbánya lehet. Ahogy írod az illatot, engem a verbéna is érdekelne, a szúnyogriasztóval én még nem kötöm össze.
    Olyan bibilai hangulatot árasztanak a mondataid. Rájöttem, mennyi illatot nem ismerek, csak természetesnek veszem, hogy van olyan. Pl. mirha. Mennyi mindenre jó, kész csoda!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu