2013. február 25., hétfő

A hóemberünk ( Szombat - 2. rész)


Délután még mindig Ruston kimentünk a Fertő tó partjára, mert a víz kell, még ha kásásan befagyott állapotban is van.
Amúgy a  hó jó mindenre: hógolyózásra, tenyérben is elférő  minihóember készítésére ( az én saját munkám!), kis majd nagy hógolyókat dobálni a vízbe csak úgy, és nézni, hogy viselkedik az  anyag, milyen mintázatot ír le, egyáltalán mit csinál = bambulás.
Utána kedvet kaptunk közösen egy hóember készítésére, mert az már "művészet", mely kicsit hosszabb ideig megmarad,  gyönyörködtet is, és a dagadó alkotói büszkeségünk méltó tárgya lehet
M. nem vesz részt az ilyen bohócságokban -én minden hasonlóra kapható vagyok-, de mosolyogva nézni a mi boldog igyekezetünket.
Csináltam neki arcot nádból a helyi egyetlen, hóval nem teljesen fedett alapanyagból. Hideg ujjainkat lehelgettük, majd megörökítettük magunkat a hóemberünk mellett, aztán otthagytuk, hogy más is lássa az égnek emelt kezű, létezéséért hálás teremtményünket.
Most így utólag már Ozser korábbi komment mondatait is észben tartva tudom:
"A alkotás egy szép rezgésnek a megörökítése. Egy lelki mámor feledhetetlenné tevése."

  

17 megjegyzés:

  1. Nagyon jól érzem magam köztetek - hóemberestől, együttműködéstől, M elnéző mosolya mellett.

    VálaszTörlés
  2. Kár, hogy te nem vagy a képeken, csak mondjuk a bal hüvelykujjad erejéig...

    VálaszTörlés
  3. Stali, M. hálás azért, hogy én meg tudom adni azt, amit ő nem, a srácokkal való játékos együttműködést. Fiatalabb korukban ennek nagyobb jelentősége volt, de még most is.

    Flora, mivel én voltam a fotós, így nem vagyok rajta, M.és a fiúk képein persze igen.
    A fenti képen a kékes-zöld kapucni takaró védelmében én vagyok ott azzal a széles vigyorral!:-)

    VálaszTörlés
  4. Remek a hóember azzal a barátságosan feltartott kezekkel...csupa szeretet árad belőle:) Mint az alkotóiból. :)

    VálaszTörlés
  5. Szép hétvégétek volt, jó volt olvasni róla, és nézni a képeket. Egy kicsit haza repített gondolatban , a legjobbakat neked !

    VálaszTörlés
  6. Jó volt olvasni! S milyen jó mindig bolondozni, játszani! (S ilyenkor mindig magamba nézek, hogy hagytam, hogy kiöljék belőlem.)

    VálaszTörlés
  7. Ozser, a feltartott kezet Thomas csinálta, nem tudom miért, de nem hiszem hogy azért mert megadja magát, hanem mert éppen, hogy örül a hóemberünk. A másik ok: így maradt meg a keze a törzsén, talán ha lógott, akkor lecsúszott.:-)

    VálaszTörlés
  8. Jozseva, nagyon kellett ez a hétvége, hiányzott, és annyira könnyen megvalósítható.Fontos kimenni a szabad levegőre, nem vagyok kinn eleget hétközben. Köszönöm a jókívánságot.

    VálaszTörlés
  9. Holdgyöngy, fiatalok szerintem kellenek hozzá, és hajlandóság is valóban. Még eddig nem sikerült belőlem kiölni.Makacsul tartom magam!
    Neked visszaút?

    VálaszTörlés
  10. Éva! Így volt a tökéletes!...nekem még csak véletlen se sugallta hogy a feltartott keze a megadást jelentette volna. :) Épp hogy az ujjongást és az örömet fejezte ki:) Egy ilyen helyzetben ki ne örülne. A környezetről nem is beszélve! Bár én nyáron jártam arra és csak úgymond átutazóban...a Fertő és Sopron környéke bámulatosan szép akár télen akár nyáron. Alig várom hogy mehessek arra. Remélem idén megtehetem ha időm engedi. De ahogy most alakulnak a dolgaim...:) tengernyi munkám lesz idén is.Aminek persze a sok ínséges idők után végtelenül örülök.

    VálaszTörlés
  11. Ozser, én is csak gondolkoztam a karokon, és leírtam az "eszmefuttatásom." Egyetértünk.:-)
    Jó, hogy van egy tó a közelben. Kinek folyó, kinek, tó, erdő stb. jut!Így jó!
    Én is addig örülök míg munkám van. Az öröm talán túlzás, de meg kell becsülni a lehetőséget, hogy pénzt tudok keresni, különben minden omlana össze.

    VálaszTörlés
  12. Éva! én is csak eszmét futtattam:))
    Nekem patakom is van! :))))
    Az meg hogy végre újra biztos munkám van és úgy hogy nem nekem kellett könyörögnöm utána...az nagyon jó érzés...az rossz hogy nincs időm a szobrokra. De azért ott a festés...és ami a lényeg hogy a munkámmal pénzt keresek...és ez megnyugtató.:)

    VálaszTörlés
  13. A hóember elolvadhat, de a szép napok emléke sosem tűnik el :-)

    VálaszTörlés
  14. Ozser, pataaak?:-) Nagyszerű!
    A munkahelyem mellett folyik az Ikva patak, meg kell majd néznem mennyi víz folyik most benne, mert az olvadás a sok esővel biztosan megnöveli a szintet.
    Szoktad nézegetni a "patakodat"?Sétálsz is mellette? Mesélj majd róla!
    Mikor elkezdődik egy tanév megnyugszom, hogy van munka.Most viszont már a naptári év is számít, amit lehet figyelni. Hurrá!
    Egy intézmény( munkahelyem)3 különböző helyhez, felügyelethez is tartozik: máshoz a konyha, máshoz a technikai dolgozók, máshoz a pedagógusok. Senkinek nincs joga semmihez, van aki azt hiszi van joga mindenhez.Pénz nincs, káosz van.

    VálaszTörlés
  15. Alterego, gyártom az élményeket, mert szükségem van rájuk. Ha nem gyártom, akkor elfogadom, amit ad a sors. Ez tart valahogy egyensúlyban.

    VálaszTörlés
  16. Éva! Tettem fel képet(videót) de ilyenkor azontúl hogy éktelenül zúg, nincs semmi különös benne. Majd ha már kizöldül körülötte minden....
    Az a baj hogy ha nyáron nagy a szárazság, akkor bizony volt már olyan is hogy egy csepp vizet sem találhatunk benne.Igaz ez 18 év alatt egyszer fordult elő. Viszont volt olyan nem is egyszer hogy elvitte az utcákat és a hidakat is. A videón látható híd is már felújítva van mivel az előző áradás a régi beton hidat is elvitte.

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm a tájékoztatást, Ozser,
    megnéztem a képeket és a videot, szeretem nézni a vizet.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu