2025. december 4., csütörtök

Adventi gyertyák

 "A gyertyák egy-egy fogalmat szimbolizálnak: a hitet, reményt, szeretet és az örömöt. Elődeink azt tartották, hogy az advent négy hetében mintegy próbatételként négy különböző tulajdonságot kell megerősítenünk magunkban, melyek: igazságosság, mértékletesség, bátorság és bölcsesség."

Madarász Réka


A fenti mondatok elsősorban információkat nyújtanak. 
Azt adják, melyekért írták is őket. Mondatokká fűzött szavakat, a bennük rejlő, de átadásra mégsem alkalmas érzésekkel.
A lelkünket is megérintő érzések majd akkor jutnak el mélyebbre bennünk, amikor a saját, az otthoni  gyertyák fénye vesz körül minket.  
Ahogy az elmélet átkerül  a gyakorlatba. 
Ahogy a száraz tények az érzelmekbe.
Szépen, lassan történik ez úgy, ahogy egyik gyertya követi majd a másikat.
A tulajdonságok közül több bátorságra és még több bölcsességre lenne most igazán szükségem, hogy erősíthessem is őket.
Különböző mélységű és bátorságú terveket szövök én is megvalósításukra úgy,  mint ahogy ezt még sokan mások teszik rajtam kívül. 
Erősségük mértékéről pedig azt gondolom, ahogy Szécsi Margit írja a Pillanat-ének című versének utolsó két sorában:

"Óriás karácsony-ágain
terveink kápráznak félszegen."

A terveink  megvalósítása érdekében, éppen ezt  a "félszegséget" kellene  egy "erős akarattá" változtatni, ami ugyan nem kis, de próbálkozásokra érdemes  és célravezető  feladat. 
Ennek a nem mindig könnyű, de örök feladatnak a sikeres teljesítését kívánom nektek és magamnak is!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu