Hányféle módon adhatunk bármit és mennyi mód van azok megköszönésére?
Szoktam emlegetni a blogomban azokat az időszakokat, mikor kórházban voltam.
Olyan mélyen voltam lelkileg, hogy segítséget kellett kérnem, mert magam már nem tudtam kijönni a gödörből. Ha csak akaraton múlt volna, akkor sikeres lett volna az igyekezetem, de vannak már olyan állapotok, amikor a saját akarat kevés.
Sokat adott az ottlét, gyógyulást és tudást is.
Sok sorsot és életet megismertem. Sok olyan életet is, melyeket ugyan be akartak fejezni, de sikertelenül. Később ők már "csak" meghallgató valakire vártak, és ha megtalálták, akkor meséltek is.
És én éppen ott voltam, ahol ők!
Segítettem a nálam rosszabb állapotban lévőknek, mikor én már jobban voltam.
Csak az ott talált lehetőségeket tudtam adni, nem volt másom nekem sem: a nyári hőségben vizet, máskor a kórház kápolnájában talált vigasztaló sorok kérésre történő felolvasását...
Mert mindig adódott valami, amivel közeledhettem azokhoz, akik körülöttem sokszor csak üveges szemmel meredtek a semmibe.
Nem vártam azért köszönetet, amit nyújtottam, és mégis voltak:
Könnyes hála, remegő szó, puszi, simogatás volt a szívszorító jutalmam mindenért.
Dear Eva
VálaszTörlésTo listen and help others is something difficult but brings you gratitude when you see that the person feels better and that you did the best you could do.
I love the little angel on your picture. Enjoy 😊 the everyday life and enjoy Christmas ❤️
Dear Catherine, when I was in the hospital, I was in a very bad state mentally, and for the first two weeks I couldn't help. When I got better, I saw that others were even worse than me, and I wanted to help and I already knew how.
TörlésIt was touching how they reacted, and later they even dared to ask me for help.
The angel in the picture has a beautiful story and maybe I'll write about it in my blog someday.
Enjoy your days as much as you can! With love. Éva
Kedves Éva, néha az az érzésem, hogy sok ember leginkább jó szóra, figyelemre vár és ezzel lehet legjobban rajta segíteni... Te pedig, úgy érzem, rendelkezel ezekkel az erényekkel, nem ítélkezel és kész vagy segíteni, ahol kell, diszkréten, a magad módján, nem az elismerésért, de még csak a köszönetet sem várva el. Ahogy te is írtad, másokon segítve úgy érzi az ember néha, hogy ő kapott többet...
VálaszTörléscsak ismételni tudnám, kedves Rozsa, amiket írtál, pontosan igy gondolom én is
TörlésKedves Rózsa, megköszönöm a szép gondolataidat. Hosszú évekbe telt megtanulnom azt, hogy a rólam szóló jó szavakat nem hárítani, hanem megköszönni kell.
TörlésNem tudom, hogy a kórház többi osztályán ez hogy megy, mert nincs elég tapasztalatom, de a pszichiátrián úgy van, hogy aki már jobban érzi magát, az segít a nála rosszabbul levőknek.
Ismeretek nélkül is úgy gondolom, hogy máshol is így történik.
Nem lehet ellenállni azoknak a sokszor még kérni sem merő tekineteteknek,
és én tettem a dolgom azt, amit rajtam kívül még mások is tettek.
Katalinom, neked is megköszönöm azt, amit itt leírtál.
TörlésRózsának is írom még a neked szánt mostani gondolataimat.
A legegyszerűbb dolog " csak" meghallgatni valakit, még aktivitásra sem sarkall.
Hallgatni kell ítélkezés nélkül, és kéretlen jótanácsokat sem adni azoknak, akik kétségbeesésükben meghozták, és meg is tették azt a bizonyos végső döntést.
Csütörtök reggelem jut eszembe... Amikor a Metróról leszállva az Örs vezér téren alámerülök a lét sötét bugyrába. Az aluljáróban rendre vannak koldusok, nem , nem is jó ez a kifejezés, hiszen a koldusok egy része tehetne, hogy ne ott kéregetve keresse meg a betevő falatot. Van két férfi, egyikük fiatalabb, másik idősebb - ők nem látják a világot, és sokan úgy rohannak el mellettük, hogy látóként sem észlelik... Hol az egyik, hol a másik álldogál ott és tarja kezében kis edénykéjét. Én meg, ha elfelejtek aprót tenni induláskor zsebembe, szótlan haladok el mellettük. Unokákhoz indulás előtti este eszembe jutottak, így volt nálam pénz, s láttam is a lépcsőről, hogy az idősebb férfi van jelen. Fillér csendült, s én köszöntem, nem mindig jut eszembe köszönni is... Válaszol kedves köszönés érkezett... talán jobban esett neki, de nekem biztosan az emberi szó, mit a pár forint és az "adhatás" öröme. Hála érte, hogy van szemed és nyitottságod meghallgatáshoz, és segítéshez.
VálaszTörlésMárta, köszönöm, hogy leírtad itt azokat a sorokat, melyek arról szólnak, amit más is lát, tapasztal és érez is.
TörlésHogy tudunk-e tenni valamit azért, hogy ne így legyen?
Nálunk "fontosabb", döntéseket tudni hozó emberek kezében is lehetne a megoldás kulcsa, és a kérők, kéregetők kezében is lenne, de nem teszik meg.
Mi tehetünk, ha észrevesszük, és a magunk módján tudunk adni is, és ahogy szépen írod: " fillér csendül".
Az adás és a megköszönni tudás az érték, amit kaphatunk cserébe, ha egyáltalán elvárjuk.
Elég egy kedves köszönés és a viszont köszönés is, amit talán más meg sem hall, de mi igen, mert az emberi szó mindig hallható.
Ahogy rendszeresen olvasom a blogodban írtakat, neked is megvan szemed arra, hogy meglásd azt, hogy hol tudsz segíteni.
Neked is hála érte!
Amit csináltal önzetlenül azzal magadat is gyógyítottad !
TörlésIgen gyógyítottam magam, mert a jó érzések gyógyítanak. Akkor tudtam csak segíteni, mikor már jobban voltam, de addig semmit sem tudtam csinálni, még magamon sem tudtam segíteni.
TörlésReading this, it’s clear that you were not there by accident.
VálaszTörlésYou were their listener, their witness, an angel in the most human sense of the word. You met people at the exact moment they needed someone to see them, and you did that simply by being present.
And maybe, quietly, they were there for you too.
Stories crossing at the right time, holding each other for a while.
That kind of gratitude — the wordless kind — stays.
Dear Aritha, unfortunately I was in the hospital for a long time because of my depression. Only when I was better could I help others, but until then I was not able to do anything and was very inactive.
TörlésI saw how much people in psychiatric hospitals needed help, they often did not dare to ask for it in words, but I saw their request in their eyes. It was impossible to resist them.
Because the fact that we can do something good also helps us to heal ourselves. Of course there were doctors, medicines, nurses, psychiatrists, various support meetings, etc.
And most of all I needed myself for my own healing!
Only someone who has been in a similar situation or who is like you with your deep understanding can understand this story.
With love. Éva