2023. szeptember 24., vasárnap

Dél- Franciaország Útinapló 2.

Ha az utazásunkra gondolok, sokszor magam előtt látom a tűző napsütésben árnyat adó hatalmas platánfákat. Emlékeimhez tartoznak még sok más mellett a színes spaletták, főként a kékek. Rózsától tudom, hogy a kéket nem szeretik a legyek, ezért festik ilyen színűre sokan a spalettáikat. Nekünk is volt részünk bennük.
A színek, fények, illatok mellett hozzátartoztak élményeinkhez az ízek is. Ha olyan helyen laktunk, ahol nem volt reggelink, elindultunk, és pékséget kerestünk. Sok volt mindenhol. Vettünk friss péksüteményt, általában croissant volt, amit kívántunk. Ha volt ugyanazon a helyen kávé is, az csak hab volt a tortán. Ha nem, akkor kerestünk kávézót, és megittuk ott  a reggeli kávé adagunkat együtt másokkal, nem sietve.
Élveztük a piacokat is. Szívesen nézegettem a gyümölcsöket, zöldségeket, sajtokat. Sokszor vettünk gyümölcsöt, amit pihenésképpen elfogyasztottunk a szálláshelyünkön.
Gyönyörűek a gyümölcsös süteményeik is a franciáknak. A kávé mellé gyakran vettünk egy-egy szépséges süteményt, és komótosan, megadva a módját az ízek élvezetének, örömmel elfogyasztottuk azt.










17 megjegyzés:

  1. They are lucky to have beautiful fruits and vegetables in the south!this morning I had my croissant with my coffee, now I am baking a plum crumble. You had nice holidays many souvenirs for the winter days! Have a nice Sunday! Hugs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. It was good to go to the markets and buy fruits. I like croissant and I often buy it at home, too. Plum crumble? What a good sweet it is. Enjoy it! Have a nice Sunday, too! Hugs.

      Törlés
  2. Bennem is ilyen kitörölhetetlen élményt hagyott a Délvidék, a képek, ízek és illatok! A platánok Ex-en-Provence-t juttatják eszembe, a piacok tobzódó színes kavalkádja, az uralkodó bazsalikom és kakukkfű illata és ami legfontosabb a turista számára : a gondtalan szemlélődés a napsütésban...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Voltunk Aix-en-Provence-ban mi is. Emlékszem a platánfákra. Sokszor mentünk autóval platánsorok alatt is. Jó volt piacokon sétálni, megállni egy-egy árus előtt, és nézegetni a portékájukat. Olykor venni is belőlük.
      Valóban volt bennünk egyfajta vágy a gondtalan szemlélődésre, és meg is tudtuk tenni. Napsütésben sem volt hiány. Ma és tegnap borongós az idő, hideg van, és néha elered az eső is.

      Törlés
  3. Jó volt látni ismét Franciaországot. Évekkel ezelőtt jutottam én is el oda. A túristák zömege sem zavart, mert néhány száz méter után könnyen találtam olyan középkori tereket, ahol gyönyörködni, és elmélkedni tudtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy volt részed neked is Franciaországban. Valóban sok olyan hely volt, ahol meg lehetett állni és nézelődni. Szép tereik és utcáik vannak. Gyakran leültem pihenni is, mert vonzott egy-egy pad, és a hely szépsége. Jó volt nem folytatni az utat, és elmélyedni a részletekben.

      Törlés
  4. Ohh, most a süti fotója fogott meg többek között, meg az a tányér, amin van 😍😍
    Az utána következő fotón az a híd, biztos vagyok benne, hogy nagyon régi és még most is milyen gyönyörű.
    ha ilyet látok, mindig az jut eszembe, hány évszázada/évezrede is ugyanúgy nézték az emberek, mint most.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finom volt a süti, és nagyon szép a cukrászda sok szép édességgel. Szép edényeik is voltak.
      A híd egy római kori vízvezeték, és Pont du Gard-ban van. Bizonyára nagy eredmény volt egy ilyet megcsinálni régen is a római korban, de sok minden építménnyel dicsekedhettek már az akkoriak. Igen, ők is nézték, és én is szoktam erre gondolni, hogy vajon hogy éltek ők, miket láttak.

      Törlés
  5. Szép! Még nem volt szerencsém hozzá... (Partfal)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, hogy egyszer lesz szerencséd hozzá. Kívánom neked.

      Törlés
  6. Szép utatok volt, a hangulatos fotóid szinte mindent el is mesélnek.
    Bennem rengeteg emléket felidéztél, (hisz a lányunk hosszú évekig Franciaországban élt, tanult. Ráadásul a piactól szinte karnyújtásnyira)
    A pékségek, a croissant-ok, megannyi finomság, a kávézók, a virágpiac forgataga...Hát bizony, hogy is lehetne elfeledni.
    Köszönet érte, Éva, hogy kicsit visszarepítettél a múltba.
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is gondoltam arra, hogy milyen lehet ott élni. Rózsa erről tud mesélni, és Catherine is, aki szokott nálam kommententelni. Ő is Franciaországban él.
      Én is visszaemlékszem a piacokra, a finom péksüteményeikre. Ettem quiche-t is, a francia pitét. M. is szokta ez utóbbit elkészíteni.
      Nagyon szívesen hoztam ezt a két beszámolót az utunkról. 19 napot voltunk távol. Az úton megálltunk Strasbourgban, Lyonban és más helyeken is, nem csak Provence-ban voltunk. Olaszországon át jöttünk haza.
      Jó volt távol lenni, de szívesen jöttem haza is az élményekkel.

      Törlés
  7. Mozgalmas, gyönyörű nyarad volt! A platán nálunk a korzót övezi dupla sorban, meg a Tisza-partot hosszában a sétány mentén. Ilyenkor, a szelíd ősz elején szárazon, vastagon zörögnek a levelek, iszonyú jó gázolva menni rajtuk. Mellesleg, ez a Provance se "kutya", eleven beszámolód szerint. (Klári)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De szépek lehetnek nálatok is a platánfák! Van előttem egy kis tér, ott is vannak platánok.
      Szeretem a zörgő leveleket, szeretem a hangjukat, jó beléjük gázolni.
      Várom az őszt, várom a színeket, a reggeli ködöket.

      Törlés
  8. Gyönyörű helyeken jártál kedves Éva. :) Örülök, hogy ilyen szép és tartalmas nyarad volt. Most jönnek az őszi napok, a szép színes levelek, az ősz illata, én már vártam is, nagyon meleg volt ez a nyár, túlzottan meleg nekem. Minden jót neked. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Betty, én is várom az igazi őszt. Szeretem ezt az évszakot. Még a sötétebb, ködösebb időszakát is. De először jönnek a színes, zörgő levelű napok, melyek szintén örömöt okoznak.
      Nekem is sok volt a meleg nyáron. Nem bánom, hogy túl vagyunk a hőségen.
      Neked is minden jót kívánok, élvezd ki az őszi időszakot te is.

      Törlés
    2. Köszönöm szépen, élvezem én is. :)

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu