2016. január 1., péntek

Tervek ?


Jön az új év, ilyenkor szoktak tervezni. Én a jeges, szeles, hideg szilveszter délelőtti Fertő-tó mellett gondolkoztam, és igazgattam melegre a sálam, sapkám, kesztyűm.
Most konkrét dolgot nem tervezek, a terveim általánosak, ha egyáltalán a szó megszokott értelmében tervek, de mélyen bennem vannak mindenféle listázás, későbbi pipálás nélkül.
Jónak lenni, egyszerűen élni, egyszerűen megoldani a dolgaimat, a jelent megélni, hagyni, hogy Isten vagy egy felsőbb erő is besegítsen, és elfogadni azt, a jót is, a rosszat is. Hagyni, hogy folyjon az életem.
Tudni kivárni, megbocsájtani, nem kapkodni, és képesnek lenni adni és elfogadni. Nem csak tárgyakat, de időt, meghallgatást, türelmet, jó szót...
Annyi ilyen szép, tetté, érzéssé váltható szó van, nem szabad hagyni, hogy elkopjanak. Az előző év sok mindenre tanított.
Így érzem egy ideje, le kellett, hogy írjam itt, és így indítani az új évet, mert a blog napló, és itt marad ez az írás jövőre is. 

Szép és boldog új évet kívánok!



10 megjegyzés:

  1. és gondolom beszereztél már néhány új füzetet is :))

    és szorítok neked, hogy ne csak passzív szemlélője tudj lenni az események folyásának, (az is, amikor az kell), hanem asszertív önérdekérvényesítésedben is erősödj, ha az kell

    nagy ölelés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viszontölelés. :-)Természetesen aktív és tevékeny is leszek közben, mert anélkül nem megy az élet, de nagy terveim nincsenek. Most így érzem, ezért írtam ezt le.Több elfogadó magatartásra van szükségem.

      Törlés
    2. Ezt az évet erre szánom, meglátom, hogy alakul!

      Törlés
  2. Leesett az első hó ma reggelre. Nem sok, de hó!:-)))

    VálaszTörlés
  3. " képesnek lenni adni és elfogadni..." Ezt a két gondolatot jegyzem meg útravalóul magamnak az új esztendőben. Tőled. Köszönöm szépen!
    Nagyon várjuk már mi is a havat. Remelém pár nap és idér hozzánk is :)
    Nálunk ma reggelre - 14 fok volt...most pedig hétágra süt a nap... De még mindig -5 fok van...
    Szépséges napot és esztendőt kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Piroska, legyen sok örömötök a kicsikben és a legkosebben is. Békés, boldog új esztendőt kívánok Nektek!

      Törlés
  4. Mégis van egy cél!:-))) Én 10, Martin 8 kg-t akar fogyni. Jövő szilveszterkor visszatérünk rá. Többet lehet, kevesebbet nem!

    VálaszTörlés
  5. Szép írás, szép képek, és összepasszolók, harmóniát árasztók, mint mindig. Amiért (is) szeretek itt. Köszönet érte. Kívánom a legjobbakat az új évre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Belülről jött, így gondolom, de ugye nem is kell ezt magyaráznom? Nem agyalom túl magam, csak úgy lépegetek előre az évben. :-) Így szeretném.
      Neked is a legjobbakat!

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu