2015. december 22., kedd

Advent 22.



Van az asztalon néhány ág egy üvegben, vannak rajta égők, ez a szentestét megelőző egyik dekorációm a feldíszített karácsonyfa előtti időszakban, mert hiányozott még a kis fények csokra a meglévő mécsesek és gyertyák mellé. Mindig égnek a lakásban, ezek nélkül ebben az időszakban nem igazi otthon az otthon.
Vettem szép szalvétákat (nem mintha nem lenne tömegével itthon), gondolkozom a terítéken, és így pihenek meg, mert ezekre a dolgokra gondolni jó. Pozitív szertartásokat kell kialakítani, elkezdeni, és utána csinálni tovább. Így válik magunk és környezetünk részévé éveken át.
A Biblia a megszokott helyén, bármikor nyúlni tudok érte, olvasandó könyveimből két kis tornyot építettem, egy kevés volt, mert a magassága miatt eldőlt.
Tegnap elmentem az erdélyi Szentegyházi Gyermekfilharmónia zenekarának és kórusának koncertjére. Lelkem általuk még inkább előkészítve az ünnepre, jó volt ott lenni. 
Teszem a dolgom, ahogy évek óta a magam kialakult ritmusában.
Tudom hol, kivel, mikor leszek az ünnepben. Végig itthon, nem utazom, és ez jó.
Valahogy így haladok vissza és előre is nézve advent idején, és tényleg várom az ünnepet. Ez is jó!


4 megjegyzés:

  1. Az utolsó kép csodálatos! Biztosan csodálatos volt ott lenni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az volt! Nagyon örülök, hogy elmentem.

      Törlés
  2. Amit megfogalmaztál, az valószínűleg a harmónia érzése saját magunk és környezetünk között. Jó és ritka érzés!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most összejött, és tényleg nagyon jó érzés. Erre vágyom, és itt van. Kíváncsi vagyok, hogy az ünnep után hogy lesz.

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu