2015. december 18., péntek

Advent 18.

"Sokat hibázunk türelmetlenséggel... Úgy kellene, hogy minden beteghez jókora türelmet vigyünk magunkkal, és minden rosszat hangulatunkat a betegszoba ajtaja előtt hagyjuk. Sose éreztessük a beteggel, hogy kevés időnk van számára, hallgassuk meg nagyon figyelmesen szenvedéseit, és jegyezzük meg magunknak, ami mond, hogy mindenekelőtt nagy részvétünket lássa... Hiszen olyan jól esik a betegnek, ha gyöngeségében, fájdalmában látja iránta való figyelmünket, amely mindenben megnyilvánul, a halk járásban, halk beszédben és cselekvésben is. Szép szokás, ha a betegnek nyújtott orvosságot, ételt, italt előzőleg megáldjuk..."

Batthyány Strattmann László



Sok beteg emberrel találkoztam mostanában - sorstársaim voltak, ha más-más betegséggel is az osztályon-, láttam mennyi igényük van a megértésre, a figyelemre. Mennyire hálásak voltak, ha lehetőségeimhez mérten segítettem nekik - ha tudtam -, mindenesetre próbálkoztam. Szinte minden szobatársam jóval idősebb volt mint én, láttam, éreztem, mennyire kellett nekik az odafigyelés részemről, és más részéről is.
Nekem is jó volt magamról megfeledkezni közben. Ez volt a gyógyulás egyik lényege, és azokban a percekben jobban is voltam.
Mindig a nehéz időszakaimban tanulom a legtöbbet, és utólag rájövök, hogy szépség is volt benne, csak ott és akkor szabadulni akarok tőle. 
Azért tudtam, hogy majd egyszer ezt így megfogalmazom: szépség a nehézségben...Mert mindig tudom közben is, de akkor ezek a szavak nem szívódnak fel jó mélyen, nem éreztem őket magaménak. Ezt is tanulni kell!

10 megjegyzés:

  1. talán meglehet, nem is a szavaknak kell felszívódni, hanem annak az érzésnek, hogy az emberi méltóság olyan törékeny, drága holmi,... hogy mindig eszünkbe jusson: őrizni, vigyázni kell rá...a magunkéra éppúgy, mint a másik ember méltóságára, akár 80 éves, akár 2 éves az a másik, legyen annyi tisztelet megértés, elfogadás, mint magunk felé...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van. Sok segítséget igényeltek, és én meg is tettem magamért is. Szavak helyett tettek voltak. Volt még pár napig egy 38 éves fiatal szobatársam, ő partnerem volt benne. Az érzés szívódjon fel, kristályosodjon ki. Hasonlókról irtunk mostanában. Igen, a méltóság, tisztelet... Köszönöm a kiegészítést.

      Törlés
    2. nem, is kiegészítést akartam, mert tudofd te ezt, sőt jobban nálam, pont te vagy az, akiből belülről árad mások tisztelete,
      csak szerettem volna kihangsúlyozni, hogy a mások igényeinek figyelembevétele, az odafigyelés nem más, mint tisztelni a másik embert
      (olyan sok kigúnyolás, nevetségessé tétel dívik a fb-on is

      Törlés
    3. Igen, nagyon megalázó felvételek vannak a youtube-on és a Facebookon.

      Törlés
  2. Úgy örülök Éva, hogy a nehézségeket már csak múlt időben hozod szóba...
    Kívánom ezután mindig így beszélj róla!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Eva,
    nagyon orulok, hogy Veled karacsonyozhatunk gondolatban.
    Boldog karacsonyi unnepeket kivanok Neked: Kati

    Nem a sajat gepemrol irok.

    VálaszTörlés
  4. Én van, hogy elvesztem a türelmem, de igyekszem nem kimutatni. Egyedül karácsony előtt, mikor magam is betegen dolgoztam, érzékeltem, hogy na most már nem vagyok türelmes. Pedig tudom, hogy mindig annak kell lennem, de ez a napmintnapmintnapmintnap verkli egy idő után iszonyú nehéz tud lenni.Néha kiszaladnék a világból. Ilyen szempontból pl. megértem a kórházi dolgozókat is. Annyira fárasztó, lehangoló, kiégető tud lenni minden áldott nap a betegek körül mozogni. Az ilyen szakmákban dolgozóknak rettenetesen szüksége volna időnként valami teljes kikapcsolódásra, felüdülésre, segítségre. Akár egy évnyi pihenőre is. Mert emberekkel foglalkoznak, akiket nem lehet a sarokba dobni, vagy beléjük rúgni, ha épp ideges az ember. Egy könyvelő ezt megteheti épp az iratokkal, kiadhatja valamiképp a haragját, na de mi??
    Nagyon örülök, hogy tudtál segíteni a körülötted levőknek, ezzel egyben a kórházi dolgozóknak is segítettél, áldjon meg érte az Isten!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Segítettünk a nővéreknek. :-) Ha véletlenül elvesztem a türelem, nem mutatom ki, de általában türelmes vagyok a betegekkel. Minden elismerésem egyébként a nővéreknek és az orvosoknak is.

      Törlés
    2. pipulka, ez a tipikus kiégés, amivel sok szakirodalom foglalkozik, nem lehet nem foglalkozni vele, mert előbb-utóbb fásult lesz a dolgozó, ha nem kompenzál, ha nem tudja kezelni a haragját...

      jól van, mondok itt nagy okos blődséget, de tényleg van segítség

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu