Hogy kophatna ki hirtelen a nem régen bent töltött 5 hét, és a tavaszból nyárba tartó időszak is? Sokat írok vagy csak jelzést teszek még mindig a kórházra. Friss az élmény, engedtessék meg nekem, hogy kiírjam magamból egy befelé forduló blogíró, olykor nehezen kinyíló blogjába.
Vissza ahhoz a bizonyos egészségügyi intézményhez:
Az ember minden kis szegletét ismeri a helynek, ismeri a szagát, mikor minden takarítót, ápolót, nővért, terapeutát, pszichológust, orvost ismerni vél, és kiadja magából a feszültséget, a fájdalmat, és nem is tudja még mit, mert megfogalmazni is nehéz, ami miatt ott van, de a kinti világban egyszer csak nem tud már létezni a sírásból, a mellkas szorításából, a negatív gondolatokból, inaktivitásból, és az egyre gyakrabban visszatérő boldogtalanság szálaiból szőtt szűk ruhájában.
Közben tudja mit kellene látnia, mi a szép, mert valaha, nem is olyan régen érezte, tudta, és megvannak az emlékképek is benne, de fél, hogy csak emlék marad mindaz, ami néha mégis bevillan reményként.
Aztán egyszer jobb lesz, és akkor elmosolyodik, úgy tényleg lélekből, legbelülről, és akkor már tudja, hogy rendben lesz minden, a reményből végre itt a reményszülte valóság.
Szerintem az is csak jót tehet, ha kiírod magadból! Engem mindenesetre megmentett annak idején... Ráadásul segíthet is másokon.
VálaszTörlésSzükségem volt rá, és nem bántam meg,hogy segítséget kértem.
VálaszTörlés