2015. október 20., kedd

Olvasva

Az egyik diákom melléhez szorítva egy könyvet nagyot ugrott, és örömmel kiáltotta: "Olyan jó ez a könyv!" Nagyon jól esett a látvány, mert nem sűrűn van részem az ilyen közlésekben, és ezt tudattam is vele. Mindjárt el is határoztam, hogy a következő csoportos beszélgetésünk témája könyvajánlás, és könyvekről való beszélgetés lesz.
Szombaton az erdőt "olvastuk" egy sétával, melyen felfedeztük, hogy felfele nézve  még mindig inkább zöld az ősz, de lefelé tekintve már színes leveleket látunk, melyeken egészen puhán járunk, és kezünk makk kucsmájába ütközik egy átázott erdei asztalon végigsimítva.
Ilyen és ehhez hasonló emlékeket hoztam haza, és ez nem is kevés. Már nem szeretek egyedül sétálni, ez a tevékenység is olyan, hogy akár szavak nélkül is jó megosztani az élményt, ahogy az aznapi gesztenyesütés eredményét is.


10 megjegyzés:

  1. mi lehetett az az "olyan jó" könyv?
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy tipikus lányregény kis misztikummal fűszerezve, de nem is ez a lényeg, hanem a reakciója.

      Törlés
  2. Sétálsz a diákjaiddal erdőben? Már régen is mondtam,de te egy CSODA vagy nekik!!!!!
    Én már annak is örültem,hogy drága második fiam vezetés közben Ekönyvet hallgat , neki nehéz az olvasás, mert dislexiás....volt. Már felnőtt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagyok csoda, a kolléganőim ugyanúgy törődnek a diákokkal, és nem is a lányokkal voltam az erdőben, hanem M-el.

      Törlés
  3. Az előbb olyan szépen megfogalmaztam az érzéseimet, de nem ment el a megjegyzésem.......
    Kedves Éva, olyan szép üzenete van ennek a bejegyzésednek:........... a diákod.......,
    az erdő......, a szép fotók. Jó, hogy megírtad. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  4. "Már nem szeretek egyedül sétálni"... ez a félmondatod utötte meg legjobban a szememet...

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu