2015. január 21., szerda

Tisztulás


Olvastam egy újságban, hogy a selejtezést úgy kezdjük, hogy először nézzünk szét a lakásban, és amiről azonnal tudjuk, hogy nem kell, gondolkodás nélkül szabaduljunk meg tőle. Ma ezt tettem és folytatom, csak lazán, napokon át: üvegek, újságok, számlák, ruhák, régi videokazetták...Bekukkantás az íróasztalba.
Aztán az alaposabb selejtezés, ami komolyabb döntések sora, majd a megmaradt dolgok rendszerezése a cél.
Amit kint csinálok, mindaz megtörténik magamban is, tisztulok, rendezek a gondolataimban is. Annyira rajta vagyok most ezen az ügyön.
Ráadásul tegnap béltükrözésen voltam ( mínusz 1 polip),  ami ugye béltisztítással jár előtte, és nem a kedvencem annak a 3 liter folyadéknak az elkortyolgatása, de beillik a terveimbe. Ez is egyfajta tisztítás. Tisztaságra, helyre vágyom minden téren, hogy legyen helye az újnak is. A január mint kezdet tökéletes időpontként.
Kezembe vettem Thomas Merton: A csend szava c. könyvét. Nem csak a naplót, amivel egyelőre nem boldogultam első laptól az utolsóig, hanem a válogatott műveit, és tudom, hogy ezt (is) akarom, és el is kezdem lassú olvasásra. Nem régen találtam meg a bolhapiacon, és de jó, hogy megtaláltam.



U.i.: Születésnapomra továbbá meg fogom kapni Kun Árpád: Boldog észak és Tan Twan Eng: Esti ködök kertje c. könyvét. Köszönöm Holdgyöngynek és Izabellának az ajánlásokat.

6 megjegyzés:

  1. Igazad van. Meg kell(ene) szabadulni minden felesleges kolonctól...
    A vizsgálatokhoz pedig szorítok!

    VálaszTörlés
  2. Ugy tunik a Januar a megvalasokrol szol..en is selejtezek magam korul..csak az a baj vele, hogy ujra is vagyom, vagyis dolgok csak helyet cserelnek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az nem baj, ha újra vágyunk, de ne a felesleges régi mellé tegyük be, mert elfogy a hely. Az természetes, hogy változunk, és vannak, lesznek dolgok, melyekre nincs szükségünk már, és vannak melyek el is kopnak. Nem az érzelmi kötődésekkel bíró tárgyakról írok most. Azok mások!
      Ha mégis sikerül egy kicsit kevesebb újat szerezni a régiek helyett, az számomra jó( így látom) mert én már inkább több teret akarok.

      Törlés
  3. Egy ideje már a tárgyaktól könnyebben válok el, pedig én aztán igazi hörcsög voltam: begyűjtöttem mindent! :-) A belső tisztulás viszont számomra sok viszontagsággal jár, a szív és ész örök csatájában bizony néha a rossz oldalon vagyok! De elindultam egy úton, s ha bizony néha-néha még orra bukok, érzem a célban jó dolgok várnak rám, s jó az is, hogy nem egyedül járok.
    A naplementés képek pedig ♥♥♥! A lánykámnak mutattam, hogy valami hasonlót nekem is fotózzon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is hörcsög voltam, lehet, hogy ez a fiatalkor velejárója, aztán változtam, viszont nem úgy neveltek, hogy csak úgy megszabaduljak dolgoktól, mert azért fizettünk, mert jöhet még rosszabb időszak is, hátha kell még...
      Ezeket tanultam, és az idősebbek mondanak is ilyet, mert ők még "szűkebb" világból és időből jöttek. Valahogy ki kell mászni ebből, de nem könnyű.Dolgozik a lelkiismeretfurdalás.
      De egy életen át nem lehet csak halmozni helyet is kell csinálni az újnak, vagy tárgyak helyett az élményekre fektetni a hangsúlyt. Az átláthatóság is fontos. Ezeket csak kiegészítésként írtam ide.
      Biztosan csinál a lánykád neked naplementés képeket.Majd tudósíts!

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu