2015. január 28., szerda

Tanulságok


Ha mindenképpen tanulságokat akarok levonni a mai nap eseményeiről, akkor csupa vigasztalókat fogalmazhatok meg:
- Valahol mindig megtalálható az, amire vágyom! Átugrottam egy megyehatárt, aztán gyorsan egy másikat is, hogy szökdeljek örömömben végre valahára. Nálunk nincs hó, Veszprém megyében viszont éppen kedvemre valóan sok.
- Kitartónak kell lenni! Vagyis ismételgetni a kedves "sofőrnek", hogy én bizony mielőtt hazaérnék a hómentes lakóhelyre, sétálni akarok  a hóban. A kitartásnak végül (jó esetben) eredménye van!
- Semmi sem helyrehozhatatlan! Ha megmerül a bokacsizma, ki lehet rázni, és úgyis megszárad egyszer minden. Zokni is, csizma is, nadrág is.
- Miután bemaszatolom az örömteli képem hóval, és erre azt mondja M., hogy biztosan hideg lehet, és ő ugyan ilyet nem tenne. Ekkor még egy adagot rá lehet tenni a sajátra. Az övére ilyen bejelentés után már nem merek:-D, de hógolyót azért kap. Nevet, de nem kapom vissza! Kár!
Nem vagyunk egyformák, de nem is kell egyformának lennünk. 
Ez viszont megnyugtat.





4 megjegyzés:

  1. Vasárnap esőben indultunk, aztán egy ilyen havas tájon utaztunk át, majd mikor este hazafelé tartottunk, már sehol sem volt nyoma a hónak. Nekem hiányzik a hó, valahogy nem igazi a tél nélküle.
    Az az első kép pedig ♥! Ezt is felveszem a listára! :-)
    Szép hétvégét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miután elküldtem a fenti sorokat, elkezdett esni a hó, úgy ahogy a nagy könyvben meg van írva: sűrűn, nagy pelyhekben. Mire hazaindultam, már olyan volt a táj, mint az első képen. S itthon már várt a friss kép! :-)
      Mosollyal! ♥

      Törlés
  2. Éva, milyen jól levonod máris a levonandókat, melyek a továbbiakra is tanácsul szolgálhatnak... Ez vajon a bölcsesség kezdete?...

    VálaszTörlés
  3. Rózsa! Kénytelen vagyok levonni a tanulságot, mert ez erőt is ad.
    Saci! Hatalmas hó esett itt most, még esik is, kár, hogy elolvad, mert + 2C van van, és átvált esőre.
    Akkor oda is, ide is megérkezett a hó úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva! :-)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu