2015. január 24., szombat

Hétvége 1. rész

Legyen ez egy napló-féle:
Péntek délután Thomasszal Skype-oltam, beszéltünk vagy fél órát a megzuhant lelkivilágáról, volt hogy még sírt is. Elemeztük a helyzetét, jó volt vele beszélgetni. Eljött volna a szülinapomra, de megbetegedett. Jövő héten pótoljuk.:-) 
Este M-tól virágcsokrot kaptam, és egy lapot melyen figyelmeztet, hogy élvezzem az életet, kollégától is kaptam szép szavakat kinyomtatva. M-nal este még malmoztunk, mert játszani kell, és ő győzött 3x! Nem baj, mert a játék nem feltétlenül győzelmet jelent számomra. Azért én töröm a fejem egy visszavágón. Szintén csak a játék kedvéért! :-)
Ma délelőtt vittem a temetőbe apu sírjára kék jácintot, melynek tömény tavasz illata volt. Mikor megérkeztünk a temetőbe szúrósan apró pelyhekben kezdett el esni a hó némi esővel keveredve, és naponta többször eleredt.
A vad szél mintha nem is lenne testem, a hátamat megnyomta, és elől kijött volna a mellkasomon, de meleg kabát voltam, tehát átvészeltem. Jött az ötlet igyunk meg meleg helyen kávét, ott ahol sok csokit és bonbont is gyártanak. 



Aztán eljött az ebéd ideje, de ma nem főztem, és bár a szülinapom holnap lesz, de M. ma volt itt, elmentünk egy étterembe, ahol szép volt a tejüveg, tulipán volt az asztalon, tetőket, kéményt, szállingózó havat láttam az ablakon át, kis madáretető volt az udvaron és sok-sok piros bogyó. Azt nem mondom, hogy a vörösboros marhapörkölt könnyű kis ebéd volt, de jó volt, és úgy érzem egészségemre vált.
Délután beszélgettünk, M. síversenyt nézett. A hölgyek versenyében magyar a 3. helyezett ( Miklós Edit), majd én elaludtam, este miután M. elment még egy mécsest gyújtottam, és szomorú arccal néztem ma  a világba, ahogy látom a selfie-men, pedig nem vagyok az. 
Valahogy így rögzültek a vonásaim az évek alatt. Vegyük úgy, hogy elgondolkodó!

8 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog születésnapot!

    VálaszTörlés
  2. Isten éltessen drága Éva!!!!♥

    VálaszTörlés
  3. Isten éltessen és áldjon meg Téged!

    VálaszTörlés
  4. Boldog Szuletesnapot kivanok!:)

    VálaszTörlés
  5. Sok boldogságot és nagyon jó egészséget kívánok. Eta (Nagyon nem lehetek ismerős, mert ritkán szólok, annál nagyobb örömmel olvasom a gondolataid. )

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot így utólag, remélem nem késő még :)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a jókívánságokat a ritkán és a gyakrabban szólóknak is.
    Soha nem késő, és egyébként is ma van a napja!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu