2014. május 9., péntek

Lent délen...

A Balaton déli partját azért szeretem, mert onnan jól látszik az északi part a hegyekkel. Mert igényeljük a dolgokra való rálátást és a távolságot hozzá. Így van ez az életben is...
Továbbá azért is szeretem, mert a régi középiskolai táboraink itt voltak. Volt sok-sok nagy katonai ( úgy néztek ki)  sátor, vaságyak, zuhanyozó. Elég is volt ez a komfort. Nem tudom már mit és hol ettünk, szerintem konzervet vittünk, és volt mindig egy kisbolt is a környéken. 
Ott volt még  a déli partra jellemző sekély vizű Balaton. Olyan nagyon más nem kellett nekünk. Egész nap el lehetett üldögélni benne, és néha le is égni, mert akkor még az UVB sugárzásról nem meséltek annyit, és egyébként volt Fabulon naptej néha. Más naptej talán nem is volt, de így volt jó. Faktorszámról sem hallottam akkor még. Volt sötétbarna napolaj is, nagyon fénylettünk tőle. 
Este koncertek, szúnyogcsapkodás, a fiúk igyekezete, amitől én személy szerint inkább megijedtem, mint elfogadtam.


Május elsején megálltunk Zamárdiban is, mert onnan tetszik Tihany. Fonyódon pedig a szemközti Badacsony és az  összes többi hegy vagy domb miatt időztünk. Összefoglalva: a távoli kitüremkedések miatt, ami magyarnak hegy, legtöbb külföldinek domb, talán a hollandok kivételek. Még segítséget is kaptunk egy parti táblától névvel, magassággal, hogy tudjam mi micsoda, de már úgyis ismerem őket.
Volt kék ég, változást is ígérő gomolyfelhők, és zivatart sejtető távoli dörgések. Pár óra alatt lezajlott ott minden, ami az életben akár évek alatt.



16 megjegyzés:

  1. Az északi Balatont csak csodálom, a délit szeretem :)
    Talán a rálátás -hisz én is szívesen látok rá a balatoni hegyekre (is)-, de főképpen a gyerekkori, felnőttkori emlékek miatt. Fonyód környékére jártunk nyaralni, hacsak tehettük.

    VálaszTörlés
  2. De szívesen elüldögélnék azon a padon a tavaszi símogató napsütésben (de akár az ősziben is!), szemben a víz ezer árnyalatával...

    VálaszTörlés
  3. Katici, mindkét oldalhoz fűződnek érzelmek.Éppen ez a jó benne.Mi az északira többet megyünk, mert átutazóban azt tudjuk útba ejteni.
    A délihez már komp, vagy a tó kerülése kell, de az is jó.:-)

    VálaszTörlés
  4. Rózsa, a kockás inges fiú éppen szendvicset eszik, mellette ül egy bizonyára szép lány, fiatalok, és szemben a színét változtató Balaton a hegyekkel.Minden olyan rendben!:-)
    Nem üldögéltünk Zamárdiban azon a helyen, pedig megtehettük volna.
    Jó lenne tényleg így élni, hogy leülni, ha éppen úgy akarjuk, és nézni a vizet vagy akármit. Olyan elérhető dolog, szoktam is, de még mindig valami hajt.
    Akkor éppen Szárszó, Fonyód, és a hazaérés estére.

    VálaszTörlés
  5. elkapott a hangulata az írásod alapján, meg a fotók láttán: szinte érzem a víz szagát...
    régen, annyira szerettem volna ott lakni, hogy bármikor kiülhessek a partra...aztán elmesélték a őslakosok, hogy van nyár, hogy egyszer se mennek le a partra, mert nem érnek rá
    (mondjuk mi sem jártunk naponta a folyópartunkra, pedig nem is a nyaralók kiszolgálása volt a szakmánk

    VálaszTörlés
  6. Nekem Fonyód olyan második otthon.... Régebben felültem a vonatra, s akár egy-egy napra is odautaztam, csak hogy láthassam... Szemes is gyönyörű, oda is érdemes ellátogatni. :-)

    VálaszTörlés
  7. a talan a hollandok kivetelek nagyon tetszik:)
    Gyonyoru kepek!

    VálaszTörlés
  8. Katalin, otthon ritkán vagyunk turisták. :-)
    Természetes, hogy ott van az a valami szép, ami miatt más jön.
    Írtam már egy balatonalmádi barátnőmről. Ő akkor nyaralt, ha én is ott voltam. Olyankor még fürdött is, és kijött velem a strandra. Egyébként nem.

    VálaszTörlés
  9. Chanson, Balatonszemesen volt az a tábor, amiről írtam!!!

    VálaszTörlés
  10. Ágnes,
    M. egyszer mesélte, talán már írtam is, hogy mit mondott egy tiroli a síkvidéken élőkre, és a maga jódolgának dícséretére:

    "Nem szeretném már kedden látni azt a valakit, aki csak csütörtökön ér ide!"

    VálaszTörlés
  11. Nekem a Balaton hegyeket jelent, nem szeretem a vizet: Badacsony, Tihany, Szentgyörgy Hegy, Sümeg(mint határos terület). Gyermekkori emlék: várjárás, hajókázás, s ismét Tihany.

    VálaszTörlés
  12. A fotók a szokásos szépek, finomak.

    VálaszTörlés
  13. a címedről most ugrott be: Lenn délen édes éjen édent remélsz...
    És énekelve édesebbet remélsz...és ez a My Fair Lady dal dalol a fülembe azóta :)))))

    VálaszTörlés
  14. Holdgyöngy,én vízpárti vagyok, a hegyeket is szeretem, de csak nézni, és nem megmászni.Jobb kondi kellene hozzá.
    Jó az említett gyerekkori emlék.

    VálaszTörlés
  15. Katalin, na most estig én is ezt fogom magamban morzsolgatni.:-D Mert ha reggel valami dallam bekúszik az agyamba, az nagyon ragaszkodó tud lenni. Köszönöm!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu