Hétvége

Faludy György:  Meditáció

Nem gondolkodás, mert az gyakran fájó

tépelődés, kegyetlen és kemény,

csak kép vagy látomás, amely magától

formálódik, és úgy lebeg elém:

szobor, szép nő, táj, jóbarát, kőszirtek,

virág, való vagy képzelt jelenet,

tűzfény tűnt kandallókból, tenger – mindegy,

olykor változgat, olykor megremeg:

én mozdulatlanul lesem, szemlélem,

nem töprengek semmin se, de egészen

beleolvadok, szívom, teletöltöm

magam vele, de csak néző vagyok,

csendes, mohó néző – és ez a legnagyobb

öröm abból, hogy itt éltem a földön.

A távolság utáni vágyódásom, más szavakba öntött élményeinek hallgatásával, képek nézegetésével csillapítom, ami persze néha fordítva sül el, mert erősíti bennem a vágyat.
Aztán  a régi nagy utazók jutnak eszembe, és a köré gyűlő hallgatóság, a sok vagy akár egy "csendes, mohó néző"*. Akkor csak szavak voltak, esetleg rajzok, egyszerű térképek mégis megoldották az élmény és a tudás átadását, mert szavakkal is sok mindent el lehet érni, megértetni és láttatni is.
Miután szombat délelőtt elképzeltem Szicíliát a szavakon túl is, sőt, a képeket is láttam,- mert más időket élünk-,  a saját városomban sétáltunk. Újra turista voltam itthon, elmerültem a részletekben, mert a nagy egész csak egy elmosódott szürke folt, míg a részlet színekben gazdag kis világ, és tényleg bárhol megkaphatom, mert nem távolság függő, de mégis sokszor az kell, ami nincs. 
Megállapítottam, hogy mennyi- mennyi ember még utazik is azért, hogy mindazt megtegye, ami nekem természetes. 
A Fő téren egymást kerülgették a csoportok a műemlékeket nézve, vagy csak egyszerűen a Nap felé fordulva, csukott szemmel üldögélve...

* Faludy György