2014. január 3., péntek

Hetes

Január elsején nem csak új év kezdődött, hanem az én életem egy új 7 éves periódusának is ez az első éve. Hiszek abban, mert eddig bejött, hogy minden hét év egy kerek, az előzőhöz képes minőségileg egészen más egységet alkot. Nem csak a sejtek cserélődnek ki ennyi idő alatt.Tehát valami elindult, és érzem is, de ez úgyis egy folyamat lesz, nem hirtelen átalakulás.
Ha csak az előző évről beszélünk, akkor elmondhatom, ritka rossz évem/ évünk volt, főleg, ha az egészséget nézzük. 
Tegnap anyuval elmentem a kórházba, mert találtak valamit a tüdején. Egyelőre azt mondták, hogy nem kell vele foglalkozni. Az én ünnepi házimunkákat megkeserítő körömágygyulladásom is sokat javult.
Még csak 3 nap telt el, és máris "jobban teljesítünk"! :-)

Tavaly január elején a törött lábujjamat recsegtettem,  anyu pedig kórházban volt.De szép is volt törött lábujjal látogatni, és intézni a dolgokat a nagy hóban, a jégbordás járdán és úton!!!


9 megjegyzés:

  1. Ó! Nagyon remélem,hogy anyukádnál elmúlik az a valami!!!!!!
    Énnekem nemigen akaródzik visszatekinteni.Nehéz év volt újra,főleg a második fele, pedig áldások is voltak a betegápolásban.Két pont között hullámzom és vívódok: szomorúság és hálaadás.

    VálaszTörlés
  2. Az utolsó mondatodhoz: félek ennek a szép időnek meg nagy bőjtje lesz. Remélem idén jobb évetek lesz. A hozzáállásod megadja az alapját.

    VálaszTörlés
  3. Mammka, majd márciusban lesz újra ellenőrzése a " valaminek".
    Én is úgy vagyok, hogy volt persze jó is, de arányaiban volt rossz az év.Van sejtésem mi minden okozta, hogy így alakult.Vagyis a lelki hátteret elemeztem.

    VálaszTörlés
  4. Holdgyöngy, most is elég meleg van. Igazi telet várok, mert tényleg meg lesz a böjtje.
    Én is a jobb évet várom, mert a tavalyi eléggé kikészített, ha igyekeztem is pozitívra venni a figurát. Mert végül aránylag jól végződött minden, be benne lenni pocsék volt.

    VálaszTörlés
  5. Ezen a 7 even fogok most agyalni, eddig nem tettem, pedig hallottam rola.
    Kivanom, hogy sokkal jobb, szebb evetek legyen, megha nem is a kivanastol lesz az, bar soha nem lehet tudni.:)

    VálaszTörlés
  6. minden csakra dominanciája 7 év. az igazi váltás a hétszer hét azaz 49 után szokott jönni (ez amúgy "jóbél év" (nálam az valóban nagy fordulat volt, -főleg spirituálisan - de már rég túl vagyok ezen, azóta már a 4. 7-esben vagyok. "van benne valami" - a kisebb váltásokban is, (ha nem is élesen mások)

    VálaszTörlés
  7. Ágnes, mondhatnám, hogy majd visszatérek rá 7 év múlva a blogomban. Ennyire felelőtlen ígérgetéseket nem teszek.:-) Még az is az, hogy év végén visszatérek egy-két dologra a blogomban. Remélem, akkor még lesz ez a napló-félém.
    Igaz, az előző hetesről( a múlt, mint a jelen része), be tudnék számolni.Mindenképpen a lehiggadás, a megnyugvás, az elfogadás az, ami a lényege volt.Jó irányban alakult az emberekkel való kapcsolatom, ami az előzőleg leírtak hatására következett be.Főleg a két hozzám legközelebb embert érintve.Az egom kopik!Szerencsére.

    VálaszTörlés
  8. Aliz, nem élesek a váltások, átcsusszanunk az újabb hetesbe, de már ott és akkor kirajzolódik, hogy a következő hetes vélhetően milyen irányba tart majd, és körvonalazódik, hogy miről szólt az előző.
    Én mindenképpen a lelki alakulást vizsgálom.

    VálaszTörlés
  9. ...mi mást...? (ki mást?!:)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu