2013. december 6., péntek

Mikulás

Munkahelyi ( kollégiumi) Mikulás jött, maradt, majd ment. 
Volt dicséret, volt feddés, kérések, ígéretek, ahogy a Mikulás Nagykönyvben elő van írva.
A szeptemberben újonnan érkezettek bemutatkoztak egy műsor keretében, előtte hetekig próbáltak. Vegyük úgy, hogy ismerkedésnek, csapatépítőnek is jó ez az egész mikulásosdi. Tanárok is részt vettek benne, idősebb diákok is "mentorként",  ez mostanában népszerű elnevezés úgyis. Kellettek is a koreográfia összeállításához, a próbák szervezéséhez, a jelmezek innen-onnan történő beszerzéséhez. Azt a kék festéket is meg kellett ám venni például a hupikék törpök arcához! Egyébként ők voltak az én csoportom, az én törpjeim.
Egy volt kollégistánk ( kozmetikus) bevállalta a "sminkelést", egy ügyes, volt diák- most kolléga- a szervezés nagy részét, és a szűkös anyagi helyzetet valahogy feledtetve, szponzorokat keresett, és talált egy édességboltos és egy pék személyében. Az hogy talált is, rendkívül fontos volt az ügy érdekében!



Aztán volt csoportkép készítés, humoros eskütétel, eredményhirdetés, majd karaoke kidőlésig, melyben én is 2 kollégával énekeltem, és nem is akármilyen tapsot kaptunk. Bezonyám! :-D
Csináltam sok képet és videót, majd feltöltöm  a számítógépes terem valamelyik gépére, onnan a gyerekek hozzájuthatnak.
Én voltam utána az egyik ügyeletes tanár (rendrakó) este 10-ig, néha táskaellenőr is, mert alkohol az nem jöhetett be az épületbe.Ötletek pedig vannak a megvalósítására! 
Este eléggé megviselt állapotban jöttem haza, de a sok éves Mikulás-napi tapasztalat után ezen már nem csodálkozom.
Mostantól pedig a karácsonyi műsorra koncentrálok. Az teljes egészében az enyém. 
Jövő héttől besűrűsödnek a próbák...

11 megjegyzés:

  1. Ez a motor?
    Vigyázz magadra is! Nem szégyen, ha hamarabb fáradsz el, de merd ezt megvallani, ha kell!
    A képek remekül sikerültek, ahogy ismerlek, azt és csak azt fotóztad, amit láttál. Amit teremtettetek.
    stali

    VálaszTörlés
  2. Mi is próbálunk már, és kezdődnek a rémálmok is, hogy karácsony este a templomban mindenki hallgat, mint a kuka, és én próbálom menteni a menthetőt :) Imádkozom, hogy ne így legyen, 50 gyereket kell koordinálnom :)

    VálaszTörlés
  3. A zene az jó,az nagyon kell!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Ahogy olvastam a bejegyzést, visszarepültem az időben az én kollégiumi éveimbe....pedig nem most volt, de mégis eleven élnek bennem a képek. Nálunk Mikuláskor volt az elsősök "beavatása", s ilyenkor bizony a nevelőtanárok valamiért mindig hamarabb mentek haza.... ;-)
    Várom a karácsonyi megemlékezésről is a beszámolót!

    VálaszTörlés
  5. Stali, bevallom a fáradtságot, ezzel nincs baj, de akkor is meg kell csinálni a munkát.

    Keresztyén, előtte kicsit gondolkoztunk, hogy énekeljünk-e, de aztán bevállaltuk.Az egyetemen szerintem is már másképpen van.

    Katalin, köszi! Csak 4 szereplővel fogok dolgozni karácsonyra, évek tapasztalata ezt mondatja velem. Jobb, ha nincsenek sokan, mert sok diákkal próbákat összehozni, hogy mindenki itt legyen, szinte lehetetlen.A Mikulás tömegeket mozgatott.

    Csillagos, sok sikert, megértelek.Mindenki hallgat mint a kuka? Nekem tegnap inkább füldugó kellett volna!:-)))

    Mammka, nagyon fontos, és mindig van is zene!

    Saci, mi éppen hogy nem megyünk haza korábban, hanem inkább egyfajta megerősített szolgálatként rá is húzunk. Szintén tapasztalat, hogy régen mikor az "igazi" avatással bepróbálkoztak, akkor olykor a testi és lelki gyötrés határát nem ismerték.Ehhez intelligencia kell, de nem mindig van meg nekik.
    A rongálások is ilyenkor tetőzhetnek.Miért csinálják? Csak úgy!
    Mióta lefoglaljuk, lefárasztjuk őket délután és este( ami persze sok munka), azóta jobb. Nincs durva avatás, és egyébként is ott cirkálunk közöttük.Tegnap este minden simán lement, ami alkoholt találtunk, azt elvettük. Ez van! Kiskorúak még, és hogy ne legyen túl egyszerű, koedukáltak vagyunk.

    VálaszTörlés
  6. Még hozzá teszem, vannak intelligens gyerekeink is. Dehogy általánosítok! Vannak akik viszont komolyabb felügyeletet és ellenőrzést igényelnek. Felelősek mi vagyunk értük.

    VálaszTörlés
  7. Gyerek mindenféle van, de a hangulat lejön a fotókról. Jó karácsonyi készülődést velük.

    VálaszTörlés
  8. Így van, Holdgyöngy, mi pedig végezzük a dolgunkat.
    Jól éreztem magam közben egyébként.

    VálaszTörlés
  9. Az én időmben (25-27 éve) 6 iskolából 240 lány volt egy kolleszban. A beavatás inkább mókás volt, szó sem volt testi-lelki fenyítésről. Igaz mi is hallottunk anno ilyenekről, de mi a kollégiumi hagyományt követtük, s azokban a nevetésé volt a főszerep:
    - beépített szekrényből kakkukolni, csak sajnos ez az óra 50-100 közötti értéket mutatott
    - lufit borotválni, hogy ne durranjon ki
    - lavor evezőverseny, ahol a partvis volt a evezőlapát
    - az éjjeli ügyeletes tanárnak rímbe szedve előadni, hogy éppen nagyon fáj valami.
    Akkor még az alkohol szóba sem jöhetett, ha kólát kaptunk, már az is nagy öröm volt! :-)Ebből is látszik, hogy ők már teljesen más generáció!

    VálaszTörlés
  10. Igen, Saci, más generáció. Ehhez alkalmazkodunk mi is most a munkánkkal.Még akkor is más volt, mikor csak lányok voltak a kollégiumban, és egy korábbi generációra vigyáztunk.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu