2013. november 10., vasárnap

Vasárnap

Tegnap jól kieste magát az eső, ma sütött a Nap, és volt valaki, akivel sétálgathattam. Ez volt az első igazi hosszabb sétám  a műtét óta. Sopron belvárosában tettük meg úgy, mint egy turista, ráérősen figyelve a nagy egészre, a részletekre és a szeptembertől kölcsönzött novemberi kék égre is.
Voltunk a piacon szőlőt, savanyú káposztát és retket venni, mert kell a vitamin, és délután citromos, mézes teát is ittunk.
M. még az isztambuli élményeit csócsálgatja, így dél körül bementünk egy helyre kebapot enni. Olyan nagyon nem foglalkoztatott minket, hogy nem kifejezetten vasárnapi ebédre jellemző egy gyorsétterembe beülni. Követtük vágyainkat, ami ellentéte a megszokott kívánalmaknak. Amennyire szeretem megélni a hagyományokat, annyira szeretek kivenni egy-egy téglát a megszokás falából.
A gyorsétteremben angyal is volt az asztalunkon, olyan huncutul ártatlan mosolyú, vele szemezgettem egy darabig. 
Majd vettünk hólapátot( kint kék ég!) is Anyu számára az ő megbízásából, aztán egy hirtelen ötletet követve nekem is egy újat. Az Interrel kezdődő és sparral folytatódó nevű nagyáruház eladója nevetett is, hogy megérkeztek személyünkben az első télvárók. Bár, sok karácsonyi dekoráció és áru már kinn van náluk a telet idézve, kivéve a hólapátokat, amit a raktárból kellett kihoznia. Látva, hogy nem tekinti tehernek a plusz munkát, így ezt is elraktároztam a vasárnapi jó dolgok közé.



12 megjegyzés:

  1. Gyönyörű felvételek, aranyos a kis angyal - Anyúdnak de tetszene -, de hol a hólapát????? :)) Örülök, hogy a régi Évát hallom!

    VálaszTörlés
  2. Hólapátok hazahozva, beállítva a sarokba!!!Majd anyuét átviszem hozzá egyszer.
    Kép nincs róla, majd talán egyszer.
    Anyusom nem nagyon szeret sétálni a fájós lába miatt( célirányosan megy és intézkedik, ha kell!), így ezt az angyalt sem látta a sétánk közben elcsípett gyorsétteremben.
    Megsúgok valamit, vettem neki egy hasonló pofácskájút karácsonyra, mert szereti az ilyen huncut angyalokat.A szekrényben várja a sorát, hogy majd átadhassam szenteste.

    VálaszTörlés
  3. jó lesz az a hólapát nemsokára:))))

    és az angyalkád, egy tündér:)))))

    VálaszTörlés
  4. Az a kilincs, jók is az ilyen rendhagyó séták!

    VálaszTörlés
  5. Sétálj, amennyit csak bírsz, de a karodat csak módjával emelgesd.
    stali

    VálaszTörlés
  6. szokás szerint szép kis részleteket mutatsz nekünk:)

    hólapátról meg előre kell gondoskodni:)

    örülök, hogy jobban vagy!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm Nektek!Ilyen kilincs pedig van bőven ebben a városban.:-)

    VálaszTörlés
  8. Freud. Ugyanis ahogy olvastam: Ilyen kincs pedig van bőven...
    Pedig kilincs is van, bőven, magam is láttam többet!
    stali

    VálaszTörlés
  9. Mi ezt a hétvégét egy bükkszéki vendégházban töltöttük kollégáim és párjaink társaságában. A környék bejárása közben tudtuk meg telefonon azoktól, hogy itt Sopronban esett, akik itt a környéken ausztriai kerékpározást terveztek.
    Közben visszaolvastam Nálad és látom min mentél keresztül. Visszagondoltam nyári kommentjeimre. Ha tudom, hogy ilyen nagy a gond nem tréfálkozok. Szeretek Nálad olvasni. :-)

    VálaszTörlés
  10. Tibor, csak nyugodtan tréfálkozz, az kifejezetten gyógyít. Nehogy leállj, ha kedved van hozzá.
    Műtét megvan, kipipálva, ennyi!:-)A szövettanra várás még húzós, de a doki tapasztalatai alapján nem látta rossznak. Persze, nagyon óvatosan fogalmazott, mert ilyenben ránézésre dönteni nagyon szubjektív. Mindenesetre megnyugtatott kicsit.
    Még hogy esett szombaton? Ömlött, verte az ablakot, pezsegtek a tócsák és az aszfalt. Nekem persze nagyon tetszett!

    VálaszTörlés
  11. Stali, én az őrségit szoktam ősréginek olvasni gyakran. Ami igaz is.
    Az is igaz, hogy a szép kilincs az kincs!:-)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu