2013. november 16., szombat

Kórházi részletek 2.

-Mintha víz alatt lennék egy uszodában, torzan és visszhangozva hallom: "Ébredjen, túl van a műtéten!" Aztán még egyszer hallom. Ébren kell maradnom, de süllyedek vissza  a víz alá még pár percig.
-Műtős fiú kéri, hogy kulcsoljam össze  az ujjaim, nehogy beakadjanak a kezeim valamibe, míg gurít vissza az ágyamon a szobába. Nem vagyok ura a kezeimnek. Talán a sokáig egy bizonyos szögben rögzített póz miatt zsibbadtak, nehezen mozdulnak, aztán közlöm, hogy nem megy. Segít a fiú, az ujjaim kulcsolásából ugyan semmi nem lesz, de a kezeim legalább nincsenek veszélyben.
-Éppen átférünk minden ajtón, centire jól ki van ez méricskélve.
Liftajtó nyílik, kanyar be a folyosóra, óra a falon: 11:30.



- Szobatársak olvasásból, alvásból érdeklődve felnéznek, mikor leparkol a fiú az ágyammal a helyemen. Egyik társ is közli velem az időt, és hogy mennyit voltam távol. 
-A nővér vérnyomást mér, én gyakran köhögök még az altatáskor lenyomott csőtől. Sebészem is benéz, hogy minden rendben van-e. Rendben!
-Az első pisilés még nővérrel, nehogy elszédüljek, míg kimegyek. Közben dicséretet kapok, míg ott áll mellettem: "Ügyes!" Panni nővért ( is)  szeretem.
-Suttyomban beveszek egy Quarelint, el is múlik a fejfájásom 20 percen belül. Az injekcióban beadott Algopyrin ugyanis nem segített.Tudom, hogy mi kell nekem, nem véletlenül vittem be.
- Enni aznap nem kapok, de éhes vagyok. Kimaradok az esti kockasajtból és a zsemléből.
- Délutánra már éber vagyok, Anyu azt hiszi meg sem műtöttek, mert őt kiütötte az altatás.
- Egész éjjel szakad az eső, veri az ablakot, és valami nagy, műanyag tetőt is az ablak alatt. Jól alszom éjjel. Kérek ugyan altatót este, de nem veszem be végül. Tartaléknak viszont jó volt.
-Kora reggel, negyed 5-kor lázmérés( ennél korábban tényleg  nem lehet???), később önálló mosakodás, majd tiszta hálóing, és jól vagyok.
Most már tényleg túl vagyok a nehezén.



14 megjegyzés:

  1. :-)
    Na meg egy gyengéd ölelés, nehogy kényelmetlenséget okozzak vele.
    stali

    VálaszTörlés
  2. És egy most írt őszi vers, meg a kívánság, hogy gyógyulj mielőbb!


    http://partfal.blogspot.hu/2013/11/osz.html

    VálaszTörlés
  3. Meg egy kellemes hétvégét! Nem mondom többé, hogy "pihenj", nehogy kezdjen eleged lenni belőle...

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, Nektek! Flóra-Rózsa, pihentem eleget, és jól is esett, mert műtét után megcsappant az energiám.
    Soha nem lesz elegem a bárki jókívánságából, és abból sem, ha írsz.Ez soha nem probléma számomra!:-)

    VálaszTörlés
  5. Levetítesz nekünk itt egy szabályos dokumentumfilmet. Nagyon jól csinálod!

    VálaszTörlés
  6. Eszméletlen jó fejek a műtősfiúk, beteghordók,csodálom a humorukat!

    Saját gyógyszert én is mindig viszek magammal.naná!!!!

    Én a nagyműtétem után kezdtem blogot írni,de nem írtam le a műtétet,itt van bennem....

    Olyan jó,hogy túlvagy rajta!

    VálaszTörlés
  7. Kisse "irigylem" az objektiv szemleleted, ahogyan el tudod meselni.Szamomra meg mindig razos, mindazok ellenere, hogy a szemelyzet tunderi volt, es vegulis jo benyomassal jottem el.Azt hiszem soha nem tudtam magam elkepzelni a betegagy fekvo reszebe , en a masik oldalon voltam mindig:)Persze gondolom kozrejatszik az is, en veszhelyzetben voltam, mig te fel tudtal ra keszulni lelkileg.
    Gyogyulast kivanok, egeszen!

    VálaszTörlés
  8. Szívesen olvasom ezeket az életképeket, pillanatokat is nálad, de azért mielőbbi jobbulást, gyógyulást... :-)

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!
    Ha nem viszünk a kórházi létünkbe nagy érzelmeket, hanem inkább kívülállóként, önfegyelemmel felvértezve figyeljük az eseményeket,és részt veszünk a gyógyításunkban, azzal mindig sokat elérhetünk. Én mindig így teszek. Figyelek is, csak úgy vagyok is, ha kell segítek magamnak vagy másnak is, ha ő a betegebb.Csukott szemmel vizualizálom, hogy gyógyulok és jobban vagyok. Minden ilyenre ott van idő. Olvasni nem tudok ott, elvonja minden más a figyelmem a könyvről.
    Köszönöm a jókívánságokat!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jó példát mutatsz. Legközelebbi műtétem előtt majd visszatérek ezekhez a bejegyzéseidhez és megmerítkezem bennük.
    Nekem valahogy a kívülállással gyűlik meg a bajom. Nem vagyok jó benne. Van mit tanulnom tőled.
    Remélem jól vagy, hisz mától mész a dolgozódba!

    VálaszTörlés
  11. Boró, mindenki másképp áll a kórházi léthez. Ha valaki többször is volt, kialakítja magának a "stratégiát".
    Lehet, hogy neked más a jó. Én alapból kívülálló vagyok, nem volt nehéz annak lennem a kórházban sem.

    VálaszTörlés
  12. Ágnesnek és mindenkinek .
    http://youtu.be/kl3GF1veT5o

    VálaszTörlés
  13. Scugall! Koszonom szepen, meghallgattam!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu