2013. november 22., péntek

Amikor a negatív pozitív érzéseket ad

Jövő hétre már mínuszokat és hószállingózást is ígérnek.
Tegnap megvettem, mert nem volt meg saját példányban Dickens: Karácsonyi ének c. műve. Szeretem a lapozható könyveket a mostani netes világban is.
Egy kis lekváros üveg köré pedig tekertem némi vékony kottapapírt ( megláttam egy kreatív boltban, és nem hagyhattam ott), tetejére arany zsinór jött, és mehetett bele a mécses!
A mostani ajtódíszem sem bonyolítottam nagyon túl, persze, majd kerül ki egy kicsit jobban díszített is, de régi vágyam csak 1 ( azaz egy!) kis fenyőág valahol a közelemben karácsonyhoz közeledve. Most megcsináltam, mert legalább ilyen kicsi és megvalósítható dolgok ne maradjanak vágyálmok. 
Eltelt a 2 hetes betegszabadság utáni első munkahelyen is töltött hét. Ma már egészen jól bírtam, pedig volt hajtás. Kellett pár nap a visszaszokáshoz és az erőgyűjtéshez, sokat ki tud venni az emberből egy műtét.
A szövettan eredménye: negatív! Tegnap kaptam meg, így van az egész műtétes történetem egyre inkább kipipálva. Ez még hiányzott hozzá!



34 megjegyzés:

  1. nagyon örülök a negativodnak, éreztem én...:)

    VálaszTörlés
  2. Remek es igy van rendben.
    Stali

    VálaszTörlés
  3. Sokunkról legördült egy kő. Örülök, hogy minden rendben van! Én is az egyszerűséget szeretem, dekorációban és az életben is.

    VálaszTörlés
  4. Örülök én is, hogy minden rendben van! Ismerem ezt a buta, várakozós, feszült időszakot, amíg az eredményre vár az ember..... a családot is megviseli. Bár tegnap már hallgattunk karácsonyi dalokat - alkotás közben muszáj! :) - és mécseseket már régóta égetünk, karácsonyi dekorációkat adventben teszünk ki, már nagyon várom:).

    VálaszTörlés
  5. Írtam neked imélt a citroméledre de vissza jött. :(

    Örülök hogy minden rendben van veled! Jó ezt olvasni! :-) További javulást és még sokaáig szeretném olvasni az írásaid! :)

    VálaszTörlés
  6. Hála Istennek azért a negatív jelért! :)
    vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
  7. én is örülök:)

    szépek a díszeid is

    VálaszTörlés
  8. Nagyon örülök a szövettan eredményének! Hála Istennek!!!!Nyugalmat sugároz a mécsesed....

    VálaszTörlés
  9. de jó,
    örömhíreket szeretek,
    meg az egyszerű, de rendíthetetlen szimbólumokat:)) annyira tetszik az ajtódíszed is, de ez a kottás mécses!!

    :))))))

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen, jó, hogy vagytok! :-)

    VálaszTörlés
  11. Ozser, nem tudom miért ment vissza az e-mailed! Sajnálom!

    editis@citromail.hu

    VálaszTörlés
  12. Nagyon örülök a negatív leletnek.
    Szép a feldíszített lekváros üveg. Jó ránézni.
    BMari

    VálaszTörlés
  13. Annyira szorítottam Neked! Örülök, és minden jót kívánok! :)

    VálaszTörlés
  14. Ezt az egy szót vártam, de nagyon! Örülök Évikém, további jó egészséget kivánok sok szeretettel. Puszillak.

    VálaszTörlés
  15. Köszönöm Nektek! Mikor megtudtam, hogy megvan, és működött a nyomtató, de nem tudtam mit nyom ki, azt sem volt semmi kivárni.
    Az volt a szerencsém, hogy pár másodperc múlva mikor elkezdtem böngészni( sok latin szó, persze, hogy alig értettem) a szövettant a lift felé tartva, kilépett a liftből az a sebész, aki műtött, és azonnal elvonultunk egy nyugodt helyre, hogy átolvassa. Nagy szerencsém volt, hogy véletlenül éppen találkoztam vele.

    VálaszTörlés
  16. Vágytunk rá, hogy így legyen. Pik- pak meggyógyulsz . Öröm volt olvasni a mostani híreidet.
    Vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
  17. Boróka, Neked is minden jót, és köszönöm!

    VálaszTörlés
  18. …"elkezdtem böngészni( sok latin szó, persze, hogy alig értettem)…"
    Máig sem értem, miért kapja a magyar beteg a zárójelentését (és minden más őt érintő orvosi véleményt) latin orvosi műszavakkal bőven megspékelt tolvajnyelven, hogy minél kevesebbet értsen belőle, pont ő, akire mindez a legjobban tartozik… Sőt, előfordul, hogy le is dorongolják, ha kérdezni mer. Mintha csorba esne az orvosi mindenhatóságon…
    Öcsém pl. úgy halt meg, hogy soha nem tudhatta meg, hogy az infarktus veszélye minden pillanatban fennállt nála. El is vitte.

    VálaszTörlés
  19. Mikor hazajöttem még átböngésztem az egészet fordítóval is, mert pontosan szerettem volna tudni mindent. Nem kérdeztem az orvostól mást, csak azt, hogy bajban vagyok-e. Mivel 3x is átolvasta, és azt mondta, hogy nem( ennél azért bővebben), de még leellenőrizteti valakivel. Innen kezdve békén hagytam. Illetve még megnézte a sebem.
    Képzelheted, mikor végre a kezemben volt, amit vártam, még akkor sem tudtam, hogy most akkor ez jó vagy rossz a számomra.
    Öcséd számára sem volt jó a megfelelő információ hiánya. Az egészséget vagy betegséget sejteni kevés.Valóban nincs jól ez így, Rózsa.

    VálaszTörlés
  20. Franciaországban mennyi a latin a zárójelentésekben?

    VálaszTörlés
  21. Saját tapasztalatomat mondhatom: nincs benne semmi más, mint francia (igaz, hogy a francia egyik eredete a latin nyelv volt!) Ezen kívül minden kérdést fel lehet tenni, az orvosnak kötelessége minden magyarázatot megadni: sokszor várják is a kérdéseket, hogy pl. rák esetén kezdeményezi-e a beteg, mert egypáran előre megmondják, hogy jobban szeretnék nem tudni...

    VálaszTörlés
  22. Rózsa, én is kérdezhettem, és még nem utasította el egy orvos sem a választ.Csak az ember egy friss eredménnyel azt sem tudja mit kérdezzen, információ birtokában lehet igazán kérdezni is.Ez most persze egy kivételes esett volt.Máskor fel lehet jobban készülni. Csütörtökön azt kérdeztem, hogy baj van-e, mi is volt igazán bennem, és van-e valami teendő a közeljövőben.Választ kaptam.
    Azért jó lett volna a csak magyar nyelv azon a bizonyos papíron,de nem érzem ez ügyben a változás szelét.
    Én szeretném tudni mi vár rám minden esetben.
    Köszönöm a választ.

    VálaszTörlés
  23. Mindkettő gyönyörű <3 legjobban az eredménynek örülök
    <3

    VálaszTörlés
  24. Most olvastam, nagyon örülök!!!! :-)

    VálaszTörlés
  25. Szeretem a felépülni, gyógyulni képes embert. :-)

    "... így van az egész műtétes történetem egyre inkább kipipálva."

    A bordásfalat se felejtsd el feldíszíteni Karácsonyra. Tudod, amit a nyáron vettél.;)

    VálaszTörlés
  26. Tibor, tényleg feldíszítem egy égősorral:-) mert míg a kezelésekre járok a gerincemmel, addig nem használhatom, nem is tornázhatok, nehogy bekavarjak az eredménybe.Majd ha rendben leszek akkor.
    Karácsonyfának jó lesz a bordásfal! Úgyis fenyőfából van.Igazad van!
    Képes vagyok felépülni. Egyrészt az immunrendszertől is függ, az orvos jó munkájától, és elismerem az én önfegyelmemtől is.Az meg mindig is volt.:-)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu