2013. október 16., szerda

Ketten

voltunk a mólón az októberi Almádiban, a néha eleredő esőben, feltámadó szélben, és a szürkeségben: tó is szürke, tócsa is, és az ég is az volt. 
Illetve a tó hozta azt a színt is, amit szeretek, azt a zöldes-kékes, tipikus "Balaton-vize-szín"-t.
Egy valakinek legalább biztosan tetszett a látvány, hiszen én nem véletlenül mentem oda, és befelé mosolyogtam, mikor M. elég gyorsan, behúzott nyakkal elindult visszafelé. 
Így egyedül maradtam, és tudatosítottam, hogy végre ősszel is láttam a Balatont. Talán októberi napsütésben kellett volna, de én így sem bántam.
Ma Veszprémben voltunk, és rászántuk azt a két hely közötti 17 percet és pár km-t, hogy elmenjünk a vízhez. 
M. is benne volt, ha nem is igazán a kihalt tó miatt, de egy jó rántott hal elképzelt képe jóval déli 12 óra után megmutatta neki is, hogy merre legyen az irány.


8 megjegyzés:

  1. ..szep kepek..en mar elore mentem a to helyett azt olvastam ho:)pedig a kedvenc honapom, maradjon meg ilyen.

    VálaszTörlés
  2. Balatonszemesen figyeltem meg: ugyanazon helyen szezonon kívül a halászlé sokkal finomabb volt. Gondolom kisebb adag beleadtak apait, anyait. Nekünk egy időben az őszi továbbképzéseket mindig Bogláron tartották a megye üdülőjében, hangulatos időszakok voltak.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű képeket készitettél, egy kicsit én is "otthon" voltam. Az őszi Balatonnak nincs párja!

    VálaszTörlés
  4. Pasik és a halászlé,sült hal.:)))

    VálaszTörlés
  5. Almáditól nem messze Füreden van egy Halászcsárda. Életem legfinomabb halászlevét ott szoktuk enni. Ha van kedvetek egyszer látogassátok meg!

    VálaszTörlés
  6. Éva, szép helyeken jársz.

    Még soha nem voltam ősszel a Balatonnál, pedig nagyon szeretnék egyszer eljutni.
    Én amúgy sem szeretem a tömeget, nagyon jól elvagyok a csendes nézelődéssel.

    VálaszTörlés
  7. Ősszel is szép, vasárnap majdnem mentem, és most vasárnap is majdnem...
    No de aztán majd biztos.
    Balaton és veszprémi ócskapiac -hm!

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!
    A kéthetenkénti kötelező veszprémi utam néha talán kihasználom, hogy pár percet a Balaton mellett is eltöltsek visszaindulás előtt.Látni akarom az ottani őszt és a telet is.
    Boró, majdnem eljutottunk Füredig, mert Almádiban alig találtunk nyitott éttermet, aztán mégis észrevettünk egyet.Majd egyszer emlékezni fogok arra a csárdára, amit ajánlottál.
    Gondolkoztam, hogy halászlé legyen vagy rántott hal, de végül rántott ponty lett belőle sült krumplival, uborkasalátával.
    Legközelebb halászlé lesz belőle, pláne, ha belaadnak ilyenkor apait-anyait!
    A veszprémi piac mellett mindig elmegyek szerdán, de szerintem az ócskapiac hétvégén van. Ugye?

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu