2013. július 19., péntek

Kézírás

Többet kellene kézzel írnom. 
Régebben legalább alkalmanként írtam képeslapot, mikor eljött egy ünnep vagy én mentem el. Sőt, leveleket is írtam. Jó volt hírt adni, hírt kapni, mert régen nem volt meg a napi kapcsolat a technikának köszönhetően, és várta az ember a ritkábban érkező hírt.
Már kevesebb a postaláda, mikor az utca végén lévőt évekkel ezelőtt leszerelték, akkor megértettem, hogy valami elkezdődött.A papíron írt, borítékban elküldött gondolatok, üzenetek száma csökken, és ehhez alkalmazkodik a posta. 
A postaládámban leginkább számlák vagy szórólap van, külön ajándék amikor kézzel írt képeslapot is találok, mint ahogy pár nappal ezelőtt ez meg is történt velem! 



9 megjegyzés:

  1. Épp a minap kaptam én is kézzel írt üdvözlő lapot a szülinapomra. Csodálkoztam is, mert az illető felköszöntött telefonon is, de mikor a lapot elolvastam, megértettem, hogy ezt szóban ha mondja, akkor annak nagy sírás lenne a vége. Így csak én sírtam!

    Most egy rövid időre elköszönök tőled, az idén a szabadságom monitormentesen fog telni, megyek szép városodba is! További szép nyarat, jó pihenést!

    VálaszTörlés
  2. Igen, takarékossági szempontból sokkal egyszerűbb ma! Viszont nyomai nem maradnak (vagy oly kevés és könnyen enyésző...), pedig, ha azt vesszük, hogy kézírásunkban mennyire benne vagyunk magunk is, alkati tulajdonságaink, pillanatnyi lelkiállapotunk...
    Ezért mondom, kedves Éva, kell nagyon az a bizonyos füzet!

    VálaszTörlés
  3. Saci, vannak dobozaim melyekben levelek és lapok vannak. Felmerült bennem a selejtezés gondolata, mert évek óta nem nyúltam hozzájuk. Akkor most mi legyen? Megvannak, mert kézzel papírra tollal írták, meg lehetett fogni őket, és bizony volt sok közülük, melyeket még elalvás előtt az ágyban elolvastam.
    tanácstalan vagyok, maradjanak, vagy menjenek, mert ami megmaradt belőlük az úgyis bennem van.
    Jó nyaralást!

    VálaszTörlés
  4. Rózsa, míg írtam, legalább két gondolat még volt bennem, de leíratlanul maradtak.Te megemlítetted őket.
    A takarékosság szempontja az egyik,de ehhez csatlakozik még a címzetthez történő eljuttatás egyszerűsítése is. Hol van ma már sok postaláda, könnyen beszerezhető bélyeg? Nem is beszélve a gyorsaságról.
    A géppel írt betűk rejtegetnek, önmagunkat rejtik el, nem adjuk ki kézírásunkat, mert árulkodóak. Pedig nem kell szégyellni őket.
    Igen, a napló, ez is eszembe jutott, vagyis a kézzel írt napló, melyet halogatok, mert még nem tisztáztam mi kerüljön bele.Egy-egy olvasott vagy magam által megfogalmazott gondolat, egyfajta kavalkád, melyet a napok adnak. Vagy a napok története maga!
    Miért is kell ezen gondolkozni, el kell kezdeni, és akár mind a kettő is benne lehet. Kaptam egy füzetet egy tanítványomtól tanév végén( "Írjon bele szépeket!") akár az is lehetne a naplóm, csak már nem kell halogassam tovább.Majd elválik, hogy működik-e.

    VálaszTörlés
  5. Éva, a naplóban pont az a zseniális, hogy "minden" lehet benne, nem kell semmi "elvárásnak" megfelelni, mivel csak mi olvassuk! Teljes szabadságunknak csak mi szabunk határt!

    VálaszTörlés
  6. Így igaz!Viszont, amikor még naplóféléim voltak, mindig kétféle volt, és nem kevertem őket. Egy gondolatokkal, hangulatokkal, felismerésekkel, idézetekkel és egy a napok tényszerű történéseivel.
    De miért is kellene szétválasztani őket?

    VálaszTörlés
  7. A napkozbeni gepes iras utan , nekem este mindig nehezkes a kezzel iras, pedig majd minden este irok.
    Ismerek olyan gyereket, aki nem tud betuket szepen osszekotve kezzel irni mar, csak betuzve..azert ez eleg szomoru :(ki tudja mi lez meg kesobb..
    Csaladon belul meg soha senkit nem koszontottem elektronikusan,nem erzem szemelyesnek, meghittnek ugy.Irj naplot! en neha csak egy erdekes mondatot irok le, es jo:)

    VálaszTörlés
  8. Ágnes, mi még megtanultunk annak idején írni. Hogy hogyan deformálódott, az már más kérdés, de az alapokat megkaptuk.Nem volt számítógép.

    VálaszTörlés
  9. Szép estét!

    Annak idején középiskolában a dőlt szabványírást kellet megtanulni. Kollégiumi másolások és a négy év szakközepes év után képtelen voltam hagyományos módon írni.
    Katonaságnál így lettem írnok egy hallgatói századnál.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu