2013. március 26., kedd

Van reggel...

... a Balfra menő buszon kb. 15 perc, ami csak az enyém. Nézem a  buszból a tájat szőlővel, erdővel, kiskertekkel, és közben hallgatom a beszélgetéseket (tegnap éppen foci, kosárlabda, Forma1 férfi szájakból), pedig azt szeretném igazán, ha csak beszédfoszlányok jutnának el hozzám vagy még az sem.
Tegnap a szanatórium újra fehér, kis kápolnás parkjában tettem egy kört a kezelések kezdetéig ( azóta is csak esik és esik a hó), mert kint friss a levegő, bent pedig a jellemzően nem túlöltözöttség miatt meleg és enyhén kénszagú, de már megszokottan otthonos.
Hazafelé is van értelemszerűen 15 percem a buszon, de előtte még a parkban láttam, ahogy az élet  zajlik macskáéknál. 
Egy madár látta kárát, és a macsek eléggé fenyegetően nézett rám a tollak és egyéb maradványok mögül jelezve, hogy az bizony az övé, amin éppen "dolgozik". Pedig nem kívántam meg, de ezt ő nem tudhatta. Egy másik macska távolabbról nézte saját vadászat helyett- a képen a vörös-fekete foltos, aki nekem is pózolt-, hogy a tollakon kívül jut-e neki is valami.
Jutott, de szinte semmi. Győzött és jóllakott az erősebb.
Ilyen események részese is vagyok, és a szokásos szemlélő, elemző önmagamnak mindig jut valami.



Ezt a képet a http://www.idokep.hu/-ról hoztam. Hat évvel ezelőtt készült szintén márciusban:



12 megjegyzés:

  1. Az tetszik a bejegyzéseidben, ahogy meglátod a mindennapokat. Erre törekszem én is. Jó utazni, de mi lenne velünk, ha csak az az évi egy-két hét jelentené a szépséget? :) Ismerek olyat, aki utazástól utazásig befelé fordul, és át kell lépnie ahhoz az országhatárt, hogy hasonló élményei legyenek. Nem boldog ember.

    VálaszTörlés
  2. Tegnap mire kijöttem a kórházból már Pesten is csupa fehér volt minden. ma reggelre mire hazajöttem már itt Börzsönyben is fehérlik a táj. ( utolért a fránya hó!) Érdekes hogy várakozást magam is az udvaron történt sétával töltöttem. Bár ez itt korántsem olyan szép mint amit Te láttál. :)

    VálaszTörlés
  3. Neha kifejezetten elvezem hallgatni masok beszelgeteset:)bar nekem ebbol uzletekben jut ki, vagy legutobb a postan.Erdemes lett volna rogziteni, egy no mogottem telefonba meselte el hogy fogja lebuktatni a kozossegi oldalon megismert szeltolo pasit:))mert elfelejtette vele kozolni, hogy nos, de o lenyomozta.Na az ilyenek meg erdekesebbek, amikor csak az egyik felet hallom.Neki nem volt mokas, de nekem megis az volt, nem tehetek rola na;))

    VálaszTörlés
  4. Milyen kezelésre jársz????Jól emlékszem,hogy fizikóra?
    Elkapott az influenza,most éppen jól vagyok,kialudtam egyenlőre a lázat.A háziorvoshoz nemigen van kedvem elmenni, a zárt váróterem miatt.A gégésznél tegnap voltam, ő az én jó dokim.

    VálaszTörlés
  5. Alessia, írok, ami adatik, amiről tudok, leginkább a hétköznapjaimról.Így élem az életem, kényszer, és örömteli felismerés is adta a lehetőséget, hogy legyen szép és jó az életemben. Leginkább a hétköznapjaimban találom meg.Néha egy-egy hétvége is, az országhatár átlépése pedig pár km-re innen lehetséges, akár hétköznapi esemény is lehet.De ez a földrajzi helyzetnek köszönhető.Távoli országhatárt majd egyszer máskor lépem át, de már megtettem a múltban.
    Morgásaim és bosszúságaim is vannak, élet az átlagos életet, csak a hangsúly inkább a pozitív dolgokra tevődik át. Mikor nem így volt, akkor eléggé kikészültem.Mindig tanul az ember, én is!

    VálaszTörlés
  6. Ozser, utána kell járnom, miért voltál kórházban, lehet, hogy elkerülte a figyelmem, vagy nem írtál róla? Jobbulást kívánok! Még mindig esik a hó, vettem még madaraknak szotyit, mert elfogyott, kigondolta, hogy még kell.
    Kiszórta nekik, nekiestek azonnal, és 5-6 alma is elfogyott, rigók nagyon szeretik, cinkék pedig a kiakasztott cinkegolyón csimpaszkodnak.Még mindig ránk, emberekre szorulnak, újabb vastag hótakaró van mindnenhol.

    VálaszTörlés
  7. Ágnes, persze kényszerből belefülelek a beszélgetésekbe, néha megfog egy téma, de az olykor trágár szavakkal fűszerezett focimeccs alapos kitárgyalása végig az úton nem annyira érdekel. Mégsem tehetek ellene semmit.Ezért írtam, hogy lenne inkább a csend, van mindig átgondolni valóm, vagy akár a semmi a tájnézegetéssel is jól esne. Nem válthatok "csatornát", ha nem érdekel a téma!:-)))

    VálaszTörlés
  8. Mammka, gerincemre és sérült vállamra kapok. Egyéni torna, úszás, vízitorna, elektromos kezelések, masszázs. Rossz állapotban van a gerincem, muszáj törődni vele.Javulni már nem fog, kell a karbantartás, különben csak nyögök, gyorsabban romlik.
    A gégész valóban jobb, mint a háziorvos, inkább célirányosan tud kezelni influenza esetén. Úgyis a torokról indul szinte minden, és a szövődményeket is általában ő gyógyítja: fül, arcüreg stb. Gyógyulást kívánok!

    VálaszTörlés
  9. A te képeiden még a tél is szép!
    Jól teszed, hogy még viszonylag fiatalon gondolsz a "karbantartásra"!

    VálaszTörlés
  10. Flora!
    Egyébként tényleg szép. Most értem haza munkából, a lámpafényben szikrázóan ragyogó, porcukrosan könnyű, vastag a hó. Esik, esik, szurkálja az arcom, belepi a sapkám, kabátom fél perc alatt.Március vége van, de karácsonyra mit nem adtam volna érte.
    Sajnos viszonylag fiatalon sem törődtem a gerincemmel. Most már olyan állapotban van, hogy ez már nem karbantartás, hanem tűzoltás, hogy nagyon rossz ne legyen.
    Muszáj naponta tornáznom, és eddig hanyagoltam.

    VálaszTörlés
  11. Ismerem ezt a "15 perces utat" Balfra.
    Édeseim sokszor voltak a szanatóriumban, én vittem, hoztam, látogattam, sőt volt hogy a szabadságom is ott töltöttem.
    Szép emlékek.
    Remélem Neked, a legjobbakat!

    VálaszTörlés
  12. Mági, jó dolog emlékeket idézni. Neked is minden jót!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu