2013. március 25., hétfő

Barkával havazásban...

A bolhapiacon végül nem vettem vasárnap semmit, csak savanyú káposztát az egyik közeli árusnál, aki pár pfefferonit is tett a zacskóba. Barkával és a káposztával várakoztam a lassan behavazódó buszmegállóban március végén, Virágvasárnap. 
Én kifejezetten téli ember vagyok, nem bánom, ha még kapok a kedvenc évszakomból, pedig tudom, hogy már mindenki a tavaszt várja. Néha persze nekem is szembe jut a következő évszak már, de elfogadom az újabb havat. Ez van, ilyen vagyok.Hogy én mit kapok ezért a bejegyzésemért, a tél mániámért? :-)))Mert nagyon esik a hó kinn most is, mikor már mindenki nyomdafestéket nem tűrő helyre kívánja! :-)
Bevackolva vasárnap délután magam Krasznahorkai Lászlót olvastam.
Eszterné kilépett a hidegbe miután meglátogatta Pflaumnét, és megtudjuk, hogy hova is tartozik az évszakok élhetőségét illetően. Kicsit magamra is értem ezeket a gondolatokat, vagyis akiknek:

"...a hideg nem forró kályhák oltalmából szemlélt tűrhetetlen Rossz, hanem az élet természetes közege, akik szinte feltámadnak, ha végre beáll a fagy, s északról megjön a sarki szél, hiszen bennük csupán a tél tisztíthatja meg a látást, hűtheti le a szabályozhatatlan indulatokat, s szervezheti meg újra  a nyári verejtékezésben szétesett gondolatok zavaros tömegét..."

(Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája-részlet)




11 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem Krasznahorkait. Szerintem mindenki ismer annyira, hogy nem bánt a tél imádatod miatt. Te valóban kihasználod a tél adta öröm lehetőségeket. Így azt kívánom élvezd csak amíg lehet!
    Részemről elfáradtam . A szemem már kívánja a színeket.

    VálaszTörlés
  2. Nekem könnyű, mert ritkán "muszáj" kimennem.
    Tűzelőért max., s míg égnek a fahasábok élvezem a meleget!
    Süvít a szél!
    Hetek óta tervezett ócskapiaci látogatás elodázva. Szerencsémre Veszprém messze van.
    Addig is megelégszem a fonalak, gyöngyök, drótok társaságával...
    Ünnepünket kipihentem - jó volt a családi együttlét.
    Húsvéti készülődésem minimum "projektként" állítom be.
    A csokilikőrt ma hajnalban már sebtében elkészítettem.
    Maradék sörkiflit rágcsálva nézek ki a vac-vacba.

    VálaszTörlés
  3. Ilyen nekem eszembe sem jutott... megkövezni. :-)))
    De már nagyon várom a tavaszt. Talán aggódósabb típus vagyok, az is eszembe jut sokszor, mi lesz a vetésekkel, az ültetéssel... Épp egy ismerősöm mondta, még az őszi szántásokkal sem végeztek sok helyen. Minden késik, aminek ki tudja, milyen következményei lesznek.
    Mint Boróka is írta, a színek.... nekem is nagyon hiányoznak már. :-)

    VálaszTörlés
  4. Felénk még nem esik a hó, de állítólag fog.Magam részéről én is elfogadom,de a szegény Természet sérül,megbetegszik,mert már a fák,az állatok a Tavaszt érzik a zsigereikben,bimbóikban.

    VálaszTörlés
  5. Magam inkább a meleget szeretem; télen hibernálok, szinte nem is kívánok mozdulni sem, se kint, se bent...
    Az első meleg napsugár viszont hihetetlen energiával tölt fel, mindent csinálnék egyszerre!
    Mindez valószínűleg a szerotonin- háztartásommal függ össze, amely jelenleg a béka fenekének szintje alatt...
    Szép a Krasznahorkai idézet!

    VálaszTörlés
  6. Kedves mindnyájan!
    Ki ezt szereti, ki azt... A nyár ellen sincs kifogásom, de akkor már elkezdem várni újra a telet!:-)Egyszerűen a tavasz és nyár nem tesz jót a szervezetemnek. Fejfájás, nyomottság, fáradtság stb. Télen helyrebillenek. Ki érti ezt?
    Ami valóban zavar ebben a megkésett tavaszban, kitolódott télben, hogy a Természet nagyon megsínyli majd.
    Kövezés illetve annak elmaradása? Értem én a viccet!:-)
    Húsvéti készülődést nem viszem túlzásba én sem. Ahogy Márta írja: minimum projekt lesz.
    Reggelre március végéhez képest sok hó esett. Tél van!
    Krasznahorkai pedig olyan jól megfogalmaz mindent! Úgy szeretem.

    VálaszTörlés
  7. Vajon van olyan, aki komolyan gondolta, hogy március közepén igazából 20 foknak kellene lennie?
    Persze, várjuk, hiszen egész életünk tele van várakozással, s elfogadunk, vagy háborgunk...s mindkettőt megmagyarázzuk, hogy tk miért.
    Itt váltakozva borongós -napos az élet, hideg van, és nem is veteményezünk, sosem szoktunk húsvét előtt( pedig az tavaly április végén volt, mégis meg lehet nézni a Falusi parókián , hogy miből mennyi termett), s van úgy, hogy észre sem vesszük, milyen az idő...:)
    Vasárnap csodálatos napsütés volt, bár kicsit csípős a levegő- de csodaszépek voltak ifjaink hófehérben. Már várom az erről való beszámolót, remélem, este megszületik.:)
    S akkor- aki a telet szereti- élvezze, aki meg a másik három évszakot, emlékezzen, tervezgessen:), az is szép.
    Üdv:)

    VálaszTörlés
  8. Az inkább a baj, amikor túlzásba esnek a dolgok, ez tisztítás pedig már az. Ez már inkább megdermedése a léleknek, kicsit a természetnek is.

    VálaszTörlés
  9. Júlia, az elfogadás, a most élvezete van az írásodban. Egyetértek.:-)
    Kint most sűrűn esik a hó, és mínusz 3 fok van. Nem az évszaknak megfelelő időjárás, de nem lehet mit tenni.Kicsit félek attól, hogy sok minden elfagy, de az májusban is lehet. Beszámolódat pedig várom az ifjakról, akik hófehérben voltak.

    VálaszTörlés
  10. Holdgyöngy, a szélsőségeket én sem szeretem. A mostani időjárás már beleesik ebbe a kategóriába, ahogy az is, hogy pár nap múlva már plusz 17 lesz.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu