2012. június 19., kedd

Gyümölcsök, emlékek, fecskék

Van abban valami békés júniusi érzés a hirtelen jött kánikulában, ahogy állunk poros lábbal a cseresznye- majd a meggyfák alatt, és csak úgy a fákról jóllakunk a gyümölccsel, utána még szemezgetünk egy kis málnát is.
Majd mikor a katonás sorba ültetett fákat elhagytuk- és azt is megnéztük fejlődik-e a kukorica-, megérkeztünk egy bizonyos szülői házhoz, nem az enyémhez. 
Az is figyelemreméltó számomra, hogy megvan még valaki számára az a ház, ahol felnőtt, és még látogatható is.
Nagymamám házát eladtuk, fiatalkorom helyszínének házából is kiköltöztünk, más lakik már benne. 
Hazamenni egyik helyre sem lehet, tehát nézem másét, és hallgatom a valaha ott történeteket. 
Mikor kimentem az udvarra, akkor a fecskefészkeket néztem. Úgy ültem le, hogy rálássak mindkettőre, hallgattam a fecskék csivitelését, figyeltem a repülésüket. A madarak röptének változó vonalai repülőgépek lassan eltűnő kondenzcsíkjaival is kereszteződtek.
Türelemmel kivártam míg a  fiókák részére megérkezett a késő délutáni élelem, és időnként kis fejek bukkantak ki a  rejtekhelyről.
Valami melankóliával fűszerezett béke volt bennem, de az elmúlással kevert biztonság érzése is.




6 megjegyzés:

  1. Elkezdek olvasni, és pont belenyúltam! Ez az, ami a legjobban hiányzik!!!!!!!Örülök, hogy Neked megadatik!:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is csak más szülőháza adatik meg, de oda rendszeresen járunk.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm. Most (is) érzem, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy a nagyszülői, szülői házak is még megvannak, és rokonok élnek bennük, és bármikor mehetünk. A szülői házba pedig remélem, még sokáig hazamegyünk.

    VálaszTörlés
  4. Érzem a hangulatod, jók a fotók, főleg a cseresznyés. Gyermekkoromba vittél...

    VálaszTörlés
  5. Szülőházam átalakult, de az, ameyikben 9 éves korom óta laktunk, még megvan: benne él anya, oda járunk "haza" s unokáimnak is emlék lesz!

    VálaszTörlés
  6. Vannak még olyanok, akinek megadatik.
    Mikor visszamentem megnézni nagyszülői házat és azt is, ahol fiatalon laktam, jól kibőgtem magam. Nem lehet mást csinálni.Még a kilincset sem nyomtam le, csak néztem...Aztán el kell onnan jönni gyorsan, vagy bekérezkedni, de nem tettem meg ez utóbbit. Hát, eljöttem.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu