2012. május 5., szombat

Mai nap

Ma nem főztem, hanem beültünk egy helyre fokhagymás lángost enni, és evés közben beszélgettünk  egy "Tapancs" nevű állítólag kék szemű, fehér, eltűnt cicáról. Kinn láttunk egy kézzel írt rajzos, telefonszámos  hirdetést egy kerítésen. Valakinek nagyon hiányzik.Tulajdonképpen nekem az a helyes kis gyerekrajz tetszett, és az a mínusz 1 db -p betű adta meg az írás báját.


Arról is beszéltünk, hogy az egészen kicsi  Mária Magdolna templom milyen szép Sopronbánfalván a fehér orgonák között, és egyszer ide kellene jönni misére. A 12. században épült, mennyi áhítattal itatódhatott már át. Bennem a karácsonyi éjféli mise fogalmazódott meg, ha egyáltalán ebben a kis templomban van ilyen. Én ilyen helyen tudom elképzelni.


Más  volt ma az autóban ülni, egyfajta búcsúzás volt. M. szerdán lecseréli egy másikra, és én ma ültem benne utoljára. Sok évet szolgált nekünk, sok ezer km van benne. Szerettem, megsimogattam az ajtaját, megköszöntem, hogy sok helyre elvitt minket, és kattintottam róla egyik utolsót miután leparkoltunk. 
A repce egyébként már aranyló mindenhol, ez  volt a sok mai virágélmény közül a legmeghatározóbb.


Arra gondoltam este, hogy egy romantikus, happy endes filmre beülök kivételesen a TV elé. Olvashattam is volna, mást is nézhettem volna, de nem... 
Sikerült a végét végigbőgni, csak úgy eleredtek a könnyeim, boldog befejezésről persze szó sem volt, vagy mégis? Mert mindennek nem is kettő, hanem ennél több oldala van.Nem is folytatom, mert csak belebonyolódom, hiszen úgyis értjük. Hányan jutottunk arra  a következtetésre már, hogy minden rosszban van valami jó, és ezt a  tényt így késő este már csak így közhelyesen fogalmazom meg lefekvés előtt.:-)


21 megjegyzés:

  1. én is néztem a filmet, és azon törtem a fejem, -bár ez a kérdés nem arra való - hogy miben is rejlik a férfi főszereplő szinésznek ez a hatalmas vonzereje, több filmben láttam már, mostanában, különböző partnerekkel ... és mindben elragadó...persze: charmos, node mitől? a tekintete? a figyelme? mert hogy még csak nem is "szép"...(node rég tudjuk, hogy nem az számit... de mi?)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, jaj, eltűnt cicusnál szomorúbbat hirtelen elképzelni sem tudok...

    VálaszTörlés
  3. Szeretettel osztok meg egy dijat, és küldöm neked. Nálam olvasható.

    VálaszTörlés
  4. A cicusos rajz olyan szeretettel teli...édes lehet az a picur, aki rajzolta. A film egyik kedvencem, meg is van dvd-n, bár tényleg nem túl jó a vége, de igy volt jó. Boldog véggel nem is tudnám elképzelni...bár ki tudja...

    VálaszTörlés
  5. Aliz, talán a kissé mindig mosolygó szemében van a vonzerő, és van az egész színészben valami szelídség,és ez az erőszakkal is telített világunkban nagyon kell. Nem férfiszépség szerencsére, és nem az a macsó típus, ami nálam soha nem volt nyerő.
    Ennyit Richard Gere-ről.:-)))
    Mikor este filmet választottam magamnak, akkor az ő és Diane Lane neve miatt is leültem a film elé.

    VálaszTörlés
  6. Márta, Aliz, egy gyerek számára biztosan nagy szomorúság.
    Aliznak írom, hogy a blogjából ismerve Mártát most a védelmére kelek. Tudja ő, hogy van ennél szomorúbb dolog is, de ezzel a mondatával csak egy cicáját kereső kis gyerek és olykor felnőtt bánatát is ki akarta fejezni.Azt is tudom, te hogy érted a mondatod. Tudom, hogy mi mindenre gondolhatsz olyankor, ha szomorúságról írsz...

    VálaszTörlés
  7. Piroska, köszönöm szépen,hogy gondoltál rám, megyek megnézni.

    VálaszTörlés
  8. Kovtama, alul van a cica leírása a telefonszámmal,de természetesen azt nem tettem ki.Úgyis a rajzon van a hangsúly.
    Számomra a film úgy jobb, hogy nem happy end-es, hiába valami olyan filmet vártam titokban. Így igazibb, így valós,életszerűbb.
    Én most láttam először tegnap este.
    Akkor ideírom a címét is: Éjjel a parton.

    VálaszTörlés
  9. Éva, én is ezt a fimet néztem, én is ezt gondoltam előtte... én is így bőgtem a végén... de olyan jólesett!

    VálaszTörlés
  10. Lillácska,
    A szív hídjai c. film után( még a film befejezés előtt elkezdem)szoktam megállíthatatlanul bőgni. Akárhányszor nézem meg, mindig ez van.:-)
    Életemben először moziban láttam, akkor is így történt, csak ott elég kínos volt. El is rejtettem az érzéseket ameddig lehetett, aztán az utcára érve jött, ami belefért...!
    Már írtam róla a blogban valahol, a mozijegyet szülinapi ajándékba kaptam. Velem jöttek azok is, akiktől. Gondolhatod, hogy néztek rám, hogy az a valami, amit ajándéknak szántak ezt a hatást hozta ki belőlem. Együtt vigasztaltuk egymást.
    Van ilyen!:-)

    VálaszTörlés
  11. A sírás persze jól esett, csak nehéz így az elalvás érzelmileg telített állapotban, fokozódó fejfájással.:-)

    VálaszTörlés
  12. jaj az a cicus! Kék szemű, remélem megkerül. És jaj azok a repcék! és orgonák! Külön tetszik, ahogy egy szép jelenetet kaptál el a képernyőn (a filmet nem láttam, de szeretnék filmen sírni, úgy ahogy csak belefér)
    Szép, szép nap volt, igazán!

    VálaszTörlés
  13. Cirip, jó volt a nap, szükségünk is volt rá. Nem terveztük,csak átadtuk magunkat a színeknek, és a lángos is csak úgy jött, a virágok is. Minden érzelmekkel átszőtt volt, bele is fáradtunk délutánra.
    Kell a katarzisos bőgés, olyan igazi, az egész arcom csupa könny volt, és csak folyt tovább megállíthatatlanul. A filmen is sírtam, meg mit tudom én még miért, valami kiszabadult, felszabadult az emberből. Úgy gondolom, össznépi nagy sírás volt tegnap este a film alatt és után( Éjjel a parton)

    http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89jjel_a_parton

    VálaszTörlés
  14. Anyu hívott a film után, és elmondta, hogy jól kisírta magát. Mondtam, hogy én is. Valahogy így telt az este.

    VálaszTörlés
  15. A régi kis templomokban érezni igazán valami "jelenlét"-félét.

    VálaszTörlés
  16. Marvin!
    Igen, és ott micsoda régi templomillat van!? Amit nem lehet leírni...Ha mégis próbálkoznék akkor: gyertyafüst, nedvesség, penész,régi fa, papír, ázott kabátok, kilélegzett, bennszorult levegő illata.
    Ha lenne az áhítatnak, kétségbeesésnek, fohásznak, köszönetnek illata, akkor az is.

    VálaszTörlés
  17. Istenem, hogy én mennyire imádom a lángost!Mindig hálát adok a gólyának, hogy ide pottyantott a lángosok hazájába!;))

    VálaszTörlés
  18. Jól idepottyantunk:-), nekem is ez a véleményem, sőt, a sült kolbászos előtt is ezt szoktam mondogatni.:-)

    VálaszTörlés
  19. A Mária Magdolna 1 órával előbb már nyitva van, tudomásom szerint szombaton délután 5-kor van mise.
    Érdemes hamarabb odamenni, hogy meg tudd nézni a freskó-maradványokat.

    VálaszTörlés
  20. Stali, köszönöm. Szombatonként van mise. Nyári időszámítás szerint 6-kor, téli szerint 4-kor, majd előbb megyek nézelődni is.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu