2012. április 25., szerda

Titkos vallomás


Sokszor tele van a fejem akár közlésre is kívánkozó gondolatokkal, de annyira személyesek, hogy végül belém szorulnak, mert nemcsak rólam szólnak. Részese vagyok, de valaki más életének a rám vetülő hatásai, és így inkább hallgatok, mert nemcsak magamról írnék, ha írnék. Zavar a megoldatlanságuk is, és nem a neten akarok róluk másokkal is megosztva gondolkozni. 
Hogy akkor így nem teljes a blog, egyoldalú, és elveszítek olvasókat, akinek így nem felelek meg? 
Úgyis magamnak írom, "csak" olvasóim is vannak( szerencsére) ! Legyen így, legyen veszteség, de ki az, aki mindent kiír a blogjában. Úgyis rám vár sok minden megoldása az életemben, de a lelkiismeret, az együttérzés, a szeretet és a gyengeség is vegyül bennem, mely gátol lépések megtételében. Leginkább a gyengeség, de van, akivel nem tudok erős lenni, ha egyébként van is bennem erő.
Szívesen olvasok máshol is látszólag lényegtelen dolgokról, történésekről is, melyek ugyanúgy az életének részei. Sőt, az ilyen blogok a kedvenceim, melyek kellően diszkrétek, és mégis őszinte betekintést engednek írója az életébe, látszólag egészen érdektelen pillanatokba, de ezek a finom kis mozzanatok, a képekkel  együtt engem lekötnek. Végül ott ragadok, és életem részévé válnak ismeretlen ismerősként.
Akkor egy lényegtelen, mégis rólam szóló hír, amiről írok. 
Vasárnap voltam a bolhapiacon, és a tavaszi napsütésben ott volt egy 100-asért egy karácsonyi doboz Jenny Nyström illusztrációjával. Tetszett a hóesés, a nagy esernyő, a hangulat, és már beleképzeltem aprósüteményt is. Mert én még tavasszal is gondolok a karácsonyra, és várom a  jöttét, akkor is, ha messze van.
A karácsonyi képekkel pedig úgy vagyok, hogy vagy végtelenül egyszerű legyen, elég egy fenyőág, vagy már-már giccsbe hajló " Tündérország" legyen rajta".




15 megjegyzés:

  1. Járok a blogodra, de nem írok kommentet,"csak" olvasgatok.Most viszont az én gondolataimat írtad le.Olyan sok mindent írnék néha, de tudom másokról is szól, vagy ha nem akkor valaki érintve érzi magát.Nem mindig jó, mert én nem szeretek senkit bántani, még akkor sem ha Ő ezzel nem törődve símán belegázolt a lelkivilágomba. Ezért van egyre kevesebb bejegyzésem, unokákról, néha lakásszépítésről. A gondolatok pedig a fiókba maradnak!

    VálaszTörlés
  2. Merika, te pedig folytattad a gondolataim...Én írom még egy darabig a blogom, de ha néha úgy érzem abbahagyom( és tettem is már meg), akkor ez emiatt van.Ha csökken bennem a közlési vágy, akkor blog sem lesz.Eddig még maradtam, vagy visszajöttem az abbahagyás után. Nem ellenkezem önmagammal, így döntöttem.A megfelelés vágy sem érdekel már.
    Hogy mégis jelen vagyok, azért is van, mert a látszólag lényegtelen, örömszerző pillanatok szerepe felértékelődött bennem. Jó olvasni másokét is,ha ezekről írnak( vigaszblogok), az ilyen blogokat különösen megszerettem ittlétem alatt. Ilyenné alakult az én blogom is. Akinek így is kellek, az jön, akinek nem, az elmarad. Végül is a magam örömére is írom a blogom.De mégis jobb társaságban!:-)

    VálaszTörlés
  3. Tamás, mióta felfedeztem a blogod( Mártánál akinek a blogja számomra vigaszblog)rendszeresen járok hozzád., igaz, hogy nem régóta, de most találtalak meg csak.
    Nem írsz naponta, de vissza is tudok olvasni. Éppen olyanok a bejegyzéseid, melyek kellennek nekem, melyek éppen tudják hol a határa a kitárulkozásnak és a visszafogottságnak.Én akkor írok naponta, ha kikívánkozik belőlem a közlés, de néha félek attól is, hogy sok vagyok.Mivel örömszerzésnek szánom magamnak ( is) blogom, ha másnak is az, az csak jó, és már nem vagyok hajlandó gondolkozni azon, hogy sok vagy kevés, elég titkot ad-e vagy sem!Hol van közöm a bulvárlapszerű íráshoz?:-)))
    A hívő élettel bajom van, bukdácsolok rajta, de nő bennem az iránt a vágy, amire nem neveltek, amit magam keresek magamnak. Ezért is vagyok nálad szívesen, olvasom az idézeteket, és lapozgatom a " forrást", ahonnan hozod őket. Köszönöm. Azt is, hogy írtál nálam.
    Legyen otthon szép a hosszú hétvégéd, tudom, hogy utazol.

    VálaszTörlés
  4. Tamás, igen, tudom, hogy gondoltad.:-)Egyébként nagyon szeretem az olvasóimat, de azt hiszem nem véletlenül alakul ki egy kör, mert aki másképp gondolja a blogírást és olvasást, az elmegy, és szerencsére máshol talál számára megfelelő helyet.
    Erre jó a változatosság, a "kereslet és a kínálat" egymásra talál igény szerint.
    A "forrás" kinn van a fotelem mellett!:-)

    VálaszTörlés
  5. Olyannak szeretem a blogodat, mint amilyennek írod. Ez a Te lelked egy darabja. A képeid mindent elmesélnek. Jó, ahogy a fantázia birodalmába repülünk általuk!
    A blog ha őszinte olyan mint a gazdája. A zárkózott, csendes emberek másként mesélnek , mint a szavakkal élők. A lényeg az őszinteségükben van.

    VálaszTörlés
  6. Éva, én szeretem a blogodat. És maradok:)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Györgyi és Csillagos! Köszönöm! Úgyis tudjátok, hogy nem híveket akarok most toborozni, csak kikívánkozott belőlem a mondandó.Minden blogos eljut ebbe a szakaszba többször is.
    Én így mesélek!:-)

    VálaszTörlés
  8. Papa Joe vagy a Perkovátz?
    Esetleg a Konvent? Május 3-9.
    Nem lesz meg a Wachau, nincs elegendő utasuk.

    VálaszTörlés
  9. Szerintem 4-én, pénteken ebéd után jó lesz. A Konventet nem ismerem, a többit igen. A helyről dönts Te.
    Wachaut sajnálom, így van ez a turista utakkal, függ mástól is, de mégis jó, hogy vannak.

    VálaszTörlés
  10. Hat nekem nagyon hianyoznal! Ritkan irok,de gep bekapcsolas utan elsok kozott nalad"landolok"vagy fellegekben jarok.
    A doboz pedig olyan szep:)

    Eniko

    VálaszTörlés
  11. Niqoe, én is a kávémmal látogatóban járok a blogosoknál reggel, utána kezdem a napom.Nekem is hiányoznának mások.:-)

    VálaszTörlés
  12. Niqoe, neked van blogod? Nem találom.

    VálaszTörlés
  13. Éva, köszönöm a tanítást!

    VálaszTörlés
  14. Kedves Eva,
    nincs blogom.Csak olvasok nehanyat,de azokat nagy szeretettel.Egyszeru eletem van,nem sok irnivalom lenne rola.Konyvtar,hazajovok,barataim latogatnak,beszelgetesek.Olvasok,filmeket nezek,orulok a tavasznak es csodalom a viragokat a kertben.
    Persze,sok napom nagyon szep,tartalmas.Ez az en eletem nagyvonalakban.Ilyen-en igy szeretem.:)
    Egyszer lehet bovebben is irnek rola.E-mail cimet nem tudok.

    Szeretettel,
    Eniko

    VálaszTörlés
  15. Kedves Enikő! Sajnálom, hogy nincs blogod. Ahogy élsz, abból nagyon sok élményt megoszthatnál velünk.Ha belegondolok, az én életem is hasonló.Mindenki annyira tartja tartalmasnak az életét, amennyit a látszólag érdektelen dolgokból meglát.Hiszen, ezt úgyis tudod. Ha egyszer mégis rászánod magad egy blogra, szeretnék tudni róla és olvasni, nézegetni ott.
    Az én e-mail címemre gondoltál? Valahol ott lenn van a blogom alján, ha minden igaz. Állítólag a profilomban is, de ellenőriznem kell ezek szerint.
    Az email címem egyébként: editis@citromail.hu

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu