Csak úgy vízről, színről, türelmetlenségről és leküzdéséről

Nem tudom hányszor kell még menni a gerincgyógyítómhoz, és közben útba ejteni  a Balatont legalább pár órára. Ez a közelség tényleg nagy előnye, pláne, ha belenyúlik majd a járkálás az őszbe vagy a télbe is. Nem igazán ismerem ezekben az évszakokban a tavat, de szeretném látni akkor is, ha minden elcsendesedik, és amikor:

"...A tóparton élénk

a szél, a túlpart fényei fogynak,

a hullámok korlátlan urak...." 

( Zsille Gábor: Utószezon - részlet)

Mikor először láttam Pécsen Csontváry Kosztka Tivadar: Római híd Mosztárban című festményét, akkor lecövekeltem előtte, és szinte csak a vizet néztem. Akkor elhatároztam, hogy elmegyek oda, és azóta is megyek... Érzékenyen is érintett mikor lerombolták.
A Balaton színe, ez a kékes-szürkés-zöld hasonló a Neretvához a festményen. Gondolom, más víz színéhez is, csak én most ezt a kettőt kapcsolom össze, míg írok, és jönnek a gondolatok.Valami motoszkált bennem ezzel kapcsolatban, ezt akartam elhozni ide a blogba is.

Még annyit, hogy a betegséggel kapcsolatban az ember mindig türelmetlen. Évtizedekig eltűr valamit, hagyja hogy romoljon, mikor van remény a gyógyulásra, akkor sürgetni akarja. Illetve akarnám, mert tudom, hogy ki kell várnom a végeredményt.
Olyan ez, mint a lassú, de biztos hízás után a gyors fogyás akarása.
Már ezen a tévhiten is túl vagyok, túl kellett lennem, ha nem akarok önmagam ellensége lenni.

Vasárnapi zsíros kenyér

Vasárnap délután lementünk a Balaton partjára fürdeni. 
Nem emlékszem mikor voltam utoljára benn a vízben, talán akkor, mikor a már nem élő barátnőmmel - aki balatonalmádi lány volt- reggeltől estig kinn voltunk a strandon, és csak vacsorázni mentünk vissza az anyukájáékhoz. Gyakran volt rántott ponty az elmaradhatatlan csopaki rizlinggel, mert a család azt szerette.
Vasárnap M-nal a szintén almádi strandolás ( mennyi emlék!) után lilahagymás zsíros kenyeret vettünk, és azt ettünk. Nem emlékezett rá, mikor evett utoljára zsíros kenyeret, én sem nagyon.
Közben megkerestük azt a bódét is, ahol csopaki rizlinget árulnak.
Aztán a vizes törölközőkkel a táskáinkban, leültünk egy faasztalhoz egy fapadra, és ettük a zsíros kenyeret a papírszalvétáról, ittunk hozzá bort a platánfák alatt. Erről persze a nemrég emlegetett Zsille Gábor is eszembe jutott.*
A deja vu érzés közben egyfolytában átjárt, és idézgettük a sok egymás nélkül töltött évek nem jelentős, de könnyen előhívható képeit. Ha számos ilyen év van, akkor sok a befelé fordulós hallgatással szaggatott kölcsönös mesélés is.
M.  végül egy elégedett nyögéssel az utolsó falat után azt mondta, hogy jobb volt, mint egy bécsi szelet!:-)

*"A legjobban, azt hiszem, a platánok kérgére

emlékszem, a szanaszét heverő lemezekre

szújáratokkal, hangyákkal, s hogy milyen könnyű volt

letörni őket a törzsről..."

( Zsille Gábor: Milyen könnyű volt)

Ajánló

Jó, hogy a gerincem jelenlegi gyógyítja Balaton közeli helyhez él, és így egy nappal korábban indulva egész kellemessé tehető az egész dolog.
Szeretem Zsille Gábor költőt. A neten mindig keresek tőle olvasnivalót, most ezt találtam, ami a Balatonnal is kapcsolatos, mással is, és közel áll hozzám azóta, ( a melankolikus pillanatokat, a könnyen múltba vesző részleteket is számon tartó, elmélázó lényemhez) ahogy az első versét elolvastam, már nem is emlékszem hol és mikor, de rácsodálkozó élmény volt.
A ide elhozott ( link!) legendáriuma végén olvasom még egy régi ház eladásával kapcsolatos prózába és versbe öntött gondolatokat is, melyek szintén nem ismeretlenek számomra sem.Mit jelent vajon a vevőnek az, ami számomra az élet fontos része volt.

„…Az utolsó hetekben mentettem a jogszerűen menthetőt, vonatozva cipeltem Budapestre a tárgyakat: konyhai felszerelést, ágyneműt, ruhákat, asztalkát. Végül elérkezett a búcsú előtti nap. Az utolsó éjjelt ébren töltöttem, ide-oda kapva, lázasan rendezkedve. Reggel nyolckor indult a vonatom, amelynek visszavonhatatlanul el kellett hurcolnia. Az első házban volt egy kartondoboznyi ruha: nagyanyám és anyám holmija. Azt azért mégsem hagynám hátra a vevőknek, hogy gépiesen begyűrjék a kukába. Hajnali hatkor a tűzrakó helyhez vittem a dobozt, el akartam égetni a tartalmát. De nagyanyám köntöse, az a vatelin bélésű otthonka nem akart meggyulladni. Még szaliciles alkohollal is lelocsoltam, és mégsem, csak füstölt, csak kormozódott, csak pöndörödött. Keserves erről beszélnem... Végül hátat fordítottam, végül elvitt a vonat.”  Zsille Gábor

Zsille Gábor: Az eladott ház

Emlékszel még, mondd, milyen is volt

a ház, a dédnagyanyánk építtette,

a morzsálódó falú, a kopottas,

kilencszázharmincvalahányból?

Felpattogzott, mohazöld spalettáin

a késő délelőtti fényre,

az ezüstösre, s hogy milyen édes volt

behúzódni az esőről, vagy

porcukorral a frissen szedett málna?

És milyen hűvös a veranda,

a linóleumpadlós, falán néhány

búcsúban vett vacakkal, dohos

dísszel, s egy pléhből öntött rémalakkal?

Féltél-e, mondd, tőle? Sötétben

zaklatott és reménytelen volt a ház.

Beléd pusztulok, sikoltozta,

mikor utolsó nap felmálházva

az állomás felé futottam.

Ez+az

Elmentem az egyik bankba, mert annyi mindet hallunk, és szerettem volna tudni, hogy jár jól az ember, ha nem veti fel a pénz, de mégsem akarja, hogy csökkenjen, amije van.
Jelentem, sehogy sem járunk nagyon jól, szinte kicsit sem. 
A kamatot szinte elviszi az adó meg a mindenféle, ha cihában tartom otthon az sem jó. 
A fizetésem odamegy, tehát egyszer minimum hozzá kell jutnom úgy, hogy nem ingyenes már felvétel sem.
Aztán eszembe jutott, a pénzről egy kis kapolcsi humor, az ottani "Trevi-kút", melynek annyi köze van a híres rómaihoz, hogy lehet bele aprópénzt dobálni. Ez esetben a művész számára!:-)

Megnéztem az idokep.hu-n, hogy mikor ér ide az időjárás-változás a kissé hűvösebb hőmérséklettel és az esővel. Állítólag késő este, inkább éjjel. 
Közeledik, mutatja a felhőkép, a radar is. Tartsunk még ki!
Saját jelentés: Eddig csak a szelét érezni, nem süt már a Nap sem, és 27.5 fok van jelenleg. Hurrá! 
Rájöttem, hogy a net helyett az erkélyemen figyelem az eseményeket, ott legalább ér egy kis fuvallat is dinnye evés közben.

Tetszik, végre! 21:30-as állapot! Küldöm keletre is!

Tanulság?

Thomas szakítás után van.

Az előzőt is megbeszéltem, megbeszéltük vele, igényelte is. Ott fő hibaként azt állapítottuk meg, hogy nem beszélték át a már felsejlő, jelentkező bajokat, csak Thomas közölte a szakítás óhaját. Most okulva  a múltkori esetből, és látva, hogy valami nincs rendben, kezdeményezte is a beszélgetéseket, de ez esetben Sophie nem akart mélyen belemenni, és ő közölte, hogy a kapcsolat nem fog menni. Szavakba öntéssel és anélkül sem megy.
1:1, így is fogalmazhatjuk.

Két ribizliszem között hallgattunk is, majd próbáltuk levonni a tanulságot, de csak annyit tudtunk végül megállapítani, hogy nincs két egyforma kapcsolat. 
Bár a tanulságokat át lehet vinni egyikből a másikba, de ez mégsem matematika vagy bizonyítottan működő szabály. 
Egyébként kellenek a szavak, vagy van amikor csak az érzés is elég? Ha legalább az egyiknek igénye van rá, akkor szerintem meg kell ejteni, mert ott marad az örök kérdés: Mi nem volt jó a másiknak?
Ahhh, örök kérdések!
Kérdésemre, hogy mi van ott legbelül, azt válaszolta, hogy össze van zavarodva.

Csatlakozva a hőségről merengés témához

A hőség előnye:
Az ágynemű szinte azonnal megszárad, este ugyanazt vissza is lehet húzni.
Az erkélyen száradó, lógó ágynemű előnyei:
Mögötte kellemes árnyék van, és a száradó anyag a hőérzetet is csökkenti.
Krepp ágynemű előnyei( kevés van belőle itthon):
Nem kell vasalni, mert most különösen nincs hozzá kedvem.
Kimentem az erkélyre, esőt lesni* tegnap éjjel. Villámlós, dörgős, levélsustorgós eső volt, annak minden előnyével: 

Éjjel jól aludtam, miután a leírt zajok elültek, mert lehűlt a levegő egy kicsit. Azóta visszamelegedett már minden.

Ez most megint így lesz ezen a héten, de úgyis tudjuk. Felesleges a harc ellene, elfogadva  a tényt kibírhatóvá kell tenni. Engem az egész "harcoljunk" téma nem érdekel. Pedig még a csapból is... Igaz is, csap!, azt most nagyon szeretem.
Egy kis blogos vagy a TV Híradót néző hőség elleni közösségi morgásban még benne vagyok, de ennyi az egész.
Beülök a száradó lepedő mögé kicsit olvasni, Thomas Mannt és egy norvég krimit felváltva. 
Miért tagadjam, ha mind a kettő én vagyok!:-D

"...Elkezdett esni, és esőt leső

Szemem alá pattant egy csepp eső..."*

Szép Ernő

Augusztus eleji szombat

"...a szilva sötétlik a hirtelen estben,

az illatok úsznak, a fák sutyorognak,

a tört cserepekre telepszik a gerle,

a pára a könyvlapot ívbe csavarja vagy

átvonalazza, az ízek, a régiek,

újra megérnek e lusta melegben..."

Zsille Gábor: Újra - részlet

M. öccsének programja volt, a közel 90 éves mamát ebben a hőségben egyedül hagyni különösen nem ajánlatos, így odamentünk vigyázni rá.
Odajöttek a srácok is, 56 km-t bicikliztek egy barátjuktól, hogy eljussanak a mama házához. Fiatalok, jól bírták, zuhanyozás után ebéd, majd előtte, alatta, utána beszélgetés.
Régen találkoztam velük, vártuk is már a fiúkkal, hogy együtt legyünk. Thomasszal jó étvággyal megkopasztottunk később egy ribizlibokrot, míg kölcsönösen szóval tartottuk egymást, Markus lemosta a biciklijét, miközben megtárgyaltuk, amit akartunk, aztán még folytattuk máshol. Mama közben lepihent, M. is bóbiskolt, majd olvasott, és neki is volt megbeszélnivalója a fiúkkal.Tulajdonképpen be nem állt a szánk.
Közben anyut hívtam, hogy vele is minden rendben van-e. 
Melege van, nem szereti, és vasárnap nálam ebédelünk. Itt is fáj neki, ott is, úgy érzem eléggé rossz hangulatban van, öntenem kell belé a lelket. 
Sokat kell beszélgetni vele is, ami tulajdonképpen abból áll, hogy meghallgatom őt, és közben kellő önfegyelemmel kezelem továbbra is különbözőségeinket. Ennek lényege, hogy a saját  egomat -az önbecsülésemet azért még éppen megtartva- háttérbe szorítom, és hagyom hogy az övé kiteljesedjen. Nem egy nagy ügy? :-)
Így egészen jó vasárnapot tudunk majd összehozni miután a szombatom már jól sikerült, mert nekem is töltekeznem kell, hogy továbbadjam türelemmel megáldott erőként azt a bizonyos éppen megszerzett "töltetéket"!

Nekem a tenger...

Fiatalkoromban a Balaton déli partját részesítettem előnyben, a sokszemélyes sátrakat nem volt más, az esti táboros koncerteket.
Gimis osztálytársaimmal ifjúsági táborban sátoroztunk( Balatonszemes), nagy sátrakban aludtunk, nappal az alig mélyülő vízben sok száz métert mentünk be majd ki, a hínárral, iszappal jól elvoltunk, és ha igaz a hír, hogy a bőr nem felejt, akkor van miért aggódni, annyiszor leégtem ( pedig néha volt már Fabulon naptej), de végül sötétbarnán jöttem haza.

Felnőtt korban inkább kirándulok a Balaton parton, tehát az északi part a szimpatikusabb, és ha csak a közelében vagyunk, akkor megállunk valahol, kimegyünk a mólóra legalább, megmorzsolgatom a még fellelhető levendulákat, hajókat nézegetek, palacsinta, lángos, hekk vagy halászlé az ebéd, majd folytatjuk az utat. Terveket szövök olykor, hogy megmásszuk a Gulácsot, de végül túl meredek, visszafordulunk!:-)
Ki nem lehet hagyni a tavat és környékét. 
Hazafelé  a gerincdoktoromtól az északi parton jöttünk, és Zánka, Badacsony volt a megállóhely. Nem lelki okok miatt, hanem a parkolóhely, az éhség, a szomjúság és egyéb, a sok ivást követő aktualitások következményeképpen éppen ott voltak időszerűek.
M. pedig végighallgatja a balatoni múltamat, hogy a már nem élő barátnőm Balatonalmádiban élt, és hány nyarat töltöttem ott is.
Ha Almádiba megyünk, az már lelki ok, Jutka emléke miatt nagyon is az, és egyre több emlék fűződik a tóhoz. 
Mind szép, úgy rakódnak egymásra, mint a kapolcsi ajtóra a festékrétegek. Az új szín alól kilátszik azzal harmóniában a régi.

A távollét alatt megélt pillanatok

  

Bementünk egy kiállításra Kapolcson. Legjobban a nyitott, az élet rétegeit egymással harmonizáló színekben láttató, sokat megélt ajtó tetszett. Számolgattam a festékrétegeket ( minimum 3), melyek egyben szép mintát is adtak. 

Az ott lévők nevetve mondták, hogy egy művészember is mondta már nekik, hogy onnan leginkább az ajtót vinné magával, melynek feladata "csak" a kiállított tárgyak őrzése volt, ha éppen nem volt nyitva.

Én még ekkora ( ménkű nagy, ez jutott eszembe) learatott búzatáblát nem láttam! Csak mentünk, mentünk hosszan, középen az út, kétoldalt a gurigákkal teli nagy szalmasárgaság valahol Nagyvázsony környékén (?). 

Mások is így gondolták a nagyságot illetően, ugyanis sok autó állt az út mellett leparkolva, bámult mindenki, és páran el is indultak befelé a látszólagos semmibe, néha eredménytelen guriga tologatással is próbálkozva. Persze, fényképeztek is, mert csak a szem nem elég még mindig a rögzítésre, vagy már nem? Kezünkhöz nőtt a gép.

M. mint sok heggyel, de sík vidékkel alig bíró országból jött ember megjegyezte: "Micsoda mezőgazdaság!" Onnan kezdve úgy néztem a büszkén földeket, mintha legalábbis én műveltem volna meg őket!:-D

Lehet szép egy napernyő fölé lógó pár levél átsejlő árnyéka is. Alatta pedig mi 2 pohár Heinekennel, hogy a folyadékveszteséggel távozott ásványi anyagokat is pótoljuk!:-)))