Ablak előtt

"Tudnod kell, hogy a sors sohasem egyenes vonalban, hanem cikkcakkban szövődik. Eltér, visszatér, meglódul, megtorpan - már úgy néz ki, hogy az egészből nem lesz semmi, amikor hirtelen mégis megvalósul valami."

( Müller Péter)

Van hogy mostanában azért is állok az ablak előtt, mert volt úgy, hogy hiába vártam, bizony egyedül voltam.Változott a helyzet, és ennek tudatában kell lennem, nemcsak egyszerűen  tudomásul venni a jobbat, a rosszon meg hosszan rágódni.
Ezért a jelzett, várható időpont körül odaállok az ablak elé, látom, mikor feltűnik az, akit várok, megszólal a csengő is hamarosan, és eszembe jut az az idő, mikor másképp volt. Mit nem adtam volna azért, ami most napjaim része? Elképzeltem- persze akkor kínomban vagy tudatosan - a vágyott képeket, és a képzelet teremtő erővel bír. (Ha nem is éppen így akartam, de valami felső erő mégis így adta meg nekem.) 
A vágyott-féle képek most a valóságban játszódnak le.
Hinnem kell abban, hogy ez így működik. Sokkal könnyebb ennek tudatában.

Kontraszt

Tisztelettel keresem mindenhol a régit, a sokat szolgáltat, az alázattal enyészetnek indulót, a friss növényi hajtások és a nedves föld illata mellett a rozsda és a por illatát is.

Károlyi Amy: Örökség

Ki hagyta rám e furcsa örökséget?

tán javasasszony volt a drága,

füveket, gombát egybefőző

tündér, boszorkány, ükanyó, párka,

kezében órjás kertészolló,

az életekből itt-ott levágott,

s élet-darabokból foltozott

nekem egy foltos bohóc-virágot.

Ezt a világot hagyta rám,

a sok mögött mégsem egészet,

a csupa kérdő- és gondolatjel,

mi a világból az enyém lett.

Egy kifliről jut eszembe...

A konyhában csend volt, míg a Mama közel 90 évesen rejtvényt fejtett, én kávézás közben egy német nyelvű újságot böngésztem, hátha így is ragad rám valami a nyelvből. 
Az asztalon zománcos tálban frissen sült sós, köménymagos még langyos kifli, melynek soha nem tudom meg a receptjét. Mama nem receptből süt-főz, a gyakorlat írja számára, hogy miből mennyi kell. Alig néhány dologból szükséges „ein wenig” bele, de tojás az nem!

Csekély német tudásommal megdicsértem a kiflit, végigsimítottam Mama kezén is, melyet mosollyal nyugtázott.

Ez is része volt a szombat délutánnak.

Primulák között

"...hajadonfőtt a földszagú tavasz

csámborog a kert alatt..."

 Jenei Gyula: Így múlik el-részlet

Olyan sok volt a primula a kertben a fű között, hogy kettőt leszedtem.  
Egy ment a már alig melegítő, tavaszi pulóveremre, egy a karkötőmbe tűzve. Csak úgy, miért is ne?
A 89 éves Mama meg is dicsért. Engem vagy a virágokat (?), nem igazán értettem a burgenlandi németet, de hogy dicséret volt, az biztos!
Valahogy olyan romantikusnak- miért is tagadjam-, sziruposhoz közelítőnek éreztem az egészet, hogy ha regényt olvasnék, ennél a sornál  megálltam volna: 
"A már kissé megfakult hősnő márciusi virágokkal díszíti magát.":-))) 
Az is lehet, hogy nevettem volna közben az erősen romantikával színezett ötleten, pedig milyen jól esett a valóságban! Ezért ne ítéljük el a romantikusan bolondos, fakuló hősnőket, de még a mellékszereplőket sem!!!
Aztán a sok-sok  virág között óvatosan lépkedve - nehogy letapossak egyet is, miután kettővel simán végeztem pár perccel korábban -, mérnöki pontossággal letettem egy széket szemben a Nappal. 

Zene

A legfiatalabb kollégával beszélgetek egyik nap, míg iszom egy kávét. Szó esik a múlt nyaráról, egy koncertről, sátrazásról Velencében a koncert után. Piszkálja a fantáziám az itáliai csillagos éjszaka...:-)
Aztán eljutunk Eddie Vedder-ig ( a koncert miatt), majd az  Út a vadonba (Into the Wild) című filmig, végül a film egyik daláig, a Society-ig. 
Elkezdjük hallgatni, tudom, hogy máskor is hallgatom majd, később is, otthon is... 

Ünnep

Mert a pedagógus tudja, hogy mielőtt a diák elindul az ünnepségre, elkezd kapkodni kokárda után. 
Ezért kolléganő vett pár méter nemzeti szalagot még jóval az ünnep előtt, kitette a szükséges eszközöket, úgymint: tű, cérna, olló, biztostű. "Zihereisztű"-t is írhatnék, annak olyan jó békebeli hangulata van!:-)
A software is járt a hardware mellé, mégpedig az, hogy  megmutatta, hogy  kell csinálni egy hagyományos kokárdát, nemcsak egy kis szalagdarabot felgombostűzni nagy sietve !
Először csak néztek a diákok, miért nem kapnak meg készen valamit, utána leültek a doboz mellé "alkotni"! 
Ez is az ünnep része volt!

Mi nombre es Eva..., Mein Name ist Eva..., My name's Eva

M. elkezdett spanyolul tanulni, hétfőn volt az első dupla órája.
Messengeren írtunk egymásnak tegnap este, már spanyolul kérdezte a nevem, és én a Google fordítóval válaszoltam is neki.:-) "Mi nombre es Eva."
Ösztönzőleg fog hatni rám az ő nyelvtanulása. Nem a spanyolt kezdem el tanulni, hanem a magam idegennyelveit folytatni, szinten tartani. 
Miért nem használom ki jobban azt, hogy M. anyanyelve német?  Miféle kényelem ez, hogy a közös nyelvet, az angolt  használjuk? Működik a dolog, de elkényelmesít. Jön a másik kérdés: Miért is vagyok kényelmes ebben a tekintetben (is)?
Levettem hirtelen ötlettől vezérelve egy németül íródott könyvet a polcomról. Axel Munthe: San Michele regénye. A bolhapiacon vettem nem is olyan régen, csak úgy. 
Elkezdem olvasni alig német nyelvtudással, mivel sajátom, írhatok, jegyzetelhetek is bele...Hirtelen jött ötlet, de működnie kell!:-)

Úton

Míg ittuk a kávét Eisenstadtban, meséltem M-nak -már nem először- múltbéli Ausztriába vezető útjaimról. A határ közelsége  adta a lehetőséget, saját autó hiánya azonban el is vette a gyakori, kényelmes mozgást. Utazási irodák viszont kínálták a fél- és egynapos, főleg buszos utakat akkor is.
Mekkora esemény volt a csak 6 km-re lévő határon ( határőrök, útlevél ellenőrzés...)átmenni a másik országba, ami egyúttal a szegénységemmel is szembesített, de azt is bizonyította, hogy a látnivaló az nem pénzfüggő, a nem gazdagnak is kijár! Mert az út fele vásárlás, fele városnézés volt. Külön buszt a különféle érdeklődésűeknek nem indítottak.
Fáradtan hazaérve még főztem a frissen megvett kávéból, és a szinte jutalomként járó szappannal  fürödtem, mert azért én is vettem ezt-azt, "a nem nagypénzű turista, de alázatos vándor".*
Nézegettem a képeslapokat, eltettem a múzeumi belépőt könyvjelzőnek, és vártam, hogy beteljen a film a fényképezőgépemben, hogy elvihessem előhívatni.
M. figyelt míg ittuk a kávét, és mellé lassan elfogyott a Mozart szelet is. Ő is elmesélte a régi magyarországi útjait, a határátkelés nehézségeit.
Megegyeztünk, hogy most könnyebb a mozgás, de azoknak a régi utaknak a varázsát a mostani megszokás nem homályosíthatja el.

 * Faludy György