Egy esős vasárnap délután Eisenstadtban

"Hiányoztam?
Nem voltam itt?
Talán épp az utcán
átfagyottan léptem át
egy eső után maradt
tócsányi, didergő vizet…"

( Erdélyi Gábor: Szem-mosoly /részlet)

Ázott kő és fa illata volt Eisenstadtnak ma délután a hirtelen jött, súlyos felhőjű, márciusi záporban. 
Vasárnap délutáni esőnek mindig különös hangulata van. Lehetett volna akár elhagyatottság és csalódottság érzése is bennünk a majdnem üres utcákon, de nem volt! 
Inkább úgy  éreztem, hogy egy film szereplője és nézője is vagyok egyben. Igaz, hogy egy  kissé melankolikus filmé, ami  nem is Ausztriában valahol a magyar határhoz nagyon közel, hanem inkább egy francia kisvárosban játszódik, ahol a képek nagyobb szerepet kapnak, mint maga a történet.
Megnéztük a Burgenland Tartományi Múzeumot előtte, és esernyő nélkül egy kávéház felé mentünk, vagyis éppen két fedett hely között áztunk nagy élvezettel. Én legalábbis mindig így ázom!:-)
Aztán csak eljutottunk a kávéházhoz, fogasra akaszthattuk a nedves kabátokat, és felfedeztünk egy párt, akik ott voltak a múzeumban is, és az utcán is megelőztek minket egyszer. Hasonló programmal vajon kik lehettek? Míg a kávéra vártunk hoztuk is az ötleteket...

Magamról...

Rá kell szánnom magam az ajtók festésére, előtte viszont az előszobaszekrényt pakolgatom, sőt a spájzban is átrendezek ezt-azt. Nehezen fogok hozzá, feszültséget okoz a pakolás bennem, nem tudom más hogy van vele. Utána viszont az áttekinthetőség, a rendezettség, a felesleges dolgok eltávolítása megadja a megnyugvást, ami bizonyára hiányzott már. 
Így kerülök ezzel a tevékenységgel is egyensúlyba, de ezt sem a kezdet, sem maga a folyamat nem adja meg, csak a megnyugvással járó befejezés.
A fegyelmezett, olykor vonalas rend és a laza tárolások között vagyok jelen az otthonomban, és azt veszem észre, hogy én is ilyen vagyok: oda-visszatükröződés!
Fegyelmezett és laza vagyok egy személyben, hol egyik énem kerekedik fölül, hol a másik. 
Csak az egyik nem szeretnék ÉN lenni...:-)

Március 8.

Nekem a Nőnapról az a véleményem, hogy ugyan már nehogy ne örüljünk,  ha virágot kapunk mi nők, és pár kedves szót is mellé. Lehet ezt megunni?
Ilyen egyszerűen látom a mostanában a Nőnap körül kialakult olykor elégedetlenkedő morgolódásokat.:-)
Van ráadásul két Zoltán is, akikkel együtt dolgozom, szűk fél órára össze tudtunk ülni tegnap a névnaposokkal is, sőt, egy régi kolléga is bejött. Mivel tudom, hogy mi a két Zoltánunk gyengéje ( mindenféle magasröptű elképzeléseket tegyük most félre), mi mást is kaphattak volna tőlem, mint: Milka csoki az egyiknek, grill csirkecomb a másiknak!:-) 
A virágot vízbe tettem, a kapott verset is kitettem mellé. 
Ilyen egyszerű örömmel éltem meg a tegnapot.

Sárga

Pár napja a  csípős tavaszi frissességben nem tudtam ellenállni egy alig rügyező ágnak, ami azóta itthon már sárgállik.
Az ablakon át besütő napsütés meleget ad ugyan, de ez még csak ámítás, szemfényvesztés, a tavasz csak valamivel több fényben és színben van jelen egyelőre. 
Viszont itt a vágyott sárga szín az otthon egy sarkában, miközben reggelre a keményre fagyott keréknyomokban még ott a hártyajég  az éjszakai fagy után, valahol a tél és a tavasz nehezen körvonalazható, mára havat és esőt is jósoló határán.

Meccsen voltam

Vannak fehér foltok az  életemben, melyek meglététől tulajdonképpen nem is zárkózom el, csak valahogy a fehér folt nem mindig színesedik ki bennem élménnyel  telítve, sőt, némi tudást is hozva.
Focimeccsre menni egy kis színesítést jelent az egyik meglévő fehér folton.
Csípős szélben, mégis tavaszt éreztető napsütésben - még az én focitudásom alapján is megítélve -, nem igazán tudást fitogtató meccs volt döntetlennel a végén.
Végül is számomra egy jó levegőzős program volt, és mivel nem egyedül mentem, volt egy közös kiruccanásunk is pár 100 méterre az otthontól. 
Férfiaknak mindig program egy meccs, miért ne lenne számomra is?! 
Az ottlét megvalósított egy tervet is, mivel naponta többször is elmegyek már évek óta a stadion előtt munkába menet is,  jövet is, de bent még nem voltam egészen szombat délutánig. 
Az eredmény: Soproni VSE - FTC II. 1-1

Tanítvány...

...mosolyogva közli, hogy ír majd nekem Rómából egy képeslapot, aztán hamiskásan, zavarát jól leplezve közli, hogy a lány- akivel minimális olasz szókincsével levelezik-, új szót használ: "ti amo". 
Várja, hogy rákérdezzek  a történetre, amit meg is teszek, és aztán mesél, mert feszíti a vágy, hogy mesélhessen...

Így kezdődött a hétvége

Tegnap este nem volt TV, rádió, zene nálam. Csend volt, néha feltámadó, majd abbamaradó beszélgetés, és olvasás, mint a régi szép TV és számítógép előtti időkben. 
M. mindig alakít a lakásán, tologat, húzogat, igazít, átrendez, fúr, farag. Tegnap az ötletszerzés reményében elővette lapozgatásra a régi Lakáskultúra újságjaim is. 
Én mostanában csak apró változtatásokat teszek a saját falaim között. Elég volt a tavalyi nagyobb szabású bútormozgatós, főként konyhaalakítás, és minden, ami ezzel és mással is járt a lakásban. Nagyon is elég volt! 
Most időnként csak pár kis tárggyal variálok az otthonosság érzetének fokozása érdekében. "Puhítok" a meglévőn, hogy is magyarázzam el ezt másképp. Ez való nekem, a taszigálás nem!:-)
Feltöltöttem a mécsestartó kosárkámat is, mert ebben a hónapban még igénylem a fényüket.

Mert annyi minden...

   ...történik az életben, és a történések szövevényesen kötődnek egymáshoz.
Kolléga még mindig meséli életét, olykor elnézést is kérve a szavak rám rakott terhéért. Gyakran megkérdezi, hogy ezt vagy azt vajon mondta-e már nekem, mert talán fontos volt, csak eltűnt a sok hordalékban*, és még most is lényeges lehet abban a történetében, ami őt a fájó jelenébe vitte.
Rakjam én is össze más logikával a regénnyé duzzadt múltbeli eseményeket, hátha nekem is van egy válaszom az ő sok miértjére. Női szemmel hátha én másképp látom, amit ő férfiként nem vett észre, mert szerinte is másképp lát az a kétféle szem.

*"A mindennapok hordalékaiból kell kimosni életünk maroknyi aranyát."

(Déry Tibor)

Nyitott ablaknál

Takarítottam délelőtt, ablakok sarkig kitárva a márciusi, hirtelen jött melegre, nedves föld és fakéreg illatokra! Aztán a borult kezdet is átváltott napsütésre, olyan volt, mintha felgyújtották volna a villanyt hirtelen, majd a falakra egyre élesebb kontúrral árnyékok vetődtek.
Éjfél után feküdtem le, és és egy perccel az új nap kezdete után gondoltam is arra, hogy elkezdődött valami új, megyünk bele a tavaszba, és tudatában voltam, rögzítettem a várható változást a percmutatók nézésével is.