Polgár Olga: Egy szeptemberi reggelen
Félhomályban botorkálva
nyitom a spalettákat.
A Nap már ontja fényét,
de melegsége valahol elveszett.
Párás ablakaimon az üveg...
Milyen jó volt rajzolni rá gyermekként!
Ma már nem teszem, csak nézem,
ahogy cseppet formálva lefolyik,
majd megpihen az ablakkereten.
Ásítva nyúlok köntösömért.
Belebújtatom ősz ölelte lelkemet.
Megborzongtam ablakomon átlátva,
hogy a fák ágait mozgatja
a reggeli lehelet.
Szorosabbra húzom köntösömnek övét,
mintha ezzel több meleget adna.
S elfordulok a konyha felé,
az őszt odakint hagyva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése