Vágyaim

Ihász Kovács Éva: Vihar 

Villámok napszárnya közt
eső páncélfala.
Tűz és víz harca közt
az ember egymaga.
Óriás kék kút az ég,
iszik a föld, a fű, a fa,
szomjas a lélek és szorong,
szinte fél egymaga.
Cicoma minden, pőre látszat,
örülnék egy ázott fűszálnak,
csillagnak, melyet a szem láthat,
hangnak, mely végre emberi,
s szeretne megérinteni.

Miért ezek is most a vágyaim? 

Mert esőt akarok végre, és a szomjazó lelkek szárazságát is csillapítani. 

A sok cicoma helyett letisztult egyszerűséget, a mostani gúnyolódva gyalázkodó Facebookos kommentek és bejegyzések helyett, már ott is több emberi hangot és szebb szókincset.

Olyan engem megérintőket, mélyre hatolókat és a lelkem is simogatókat.