Szeretem

  

a benti meleget. Van sok plédem a meleget melegebbé tenni, a kinti hidegre - amit szintén szeretek - pedig sálam, sapkám, kesztyűm, meleg kabátjaim. Vannak szavak melyek meleg hangulatot árasztanak: öröm, jóság, szeretet, ölelés, család, kandalló, gyertyafény, karácsonyfa, csillagszóró, almáspite, kakaó, méz, papucs, köntös, csipke, ágynemű, konyha...  

Jó kintről bejönni, átvenni a szoba kellemesen meleg hangulatát, közel ülni a fotelban a radiátor mellett egy pléddel, újsággal, könyvvel vagy éppen a TV-vel. A meleg csak a hideggel együtt érvényesül. Mindegyiket a másik hiányával lehet megbecsülni, ahogy az örömöt a sírással, mely előzménye volt a beköszönő jó érzésnek. 

Jó tudni, hogy van hova hazajönni.

Van otthonom, ahol még mindig nehezen viselem az egyedüllétet, pedig úgy hittem, hogy jobban tudok egyedül lenni. Mégis van, hogy előveszek egy zsebkendőt, és kisírom magamból ezt a nemkívánatos érzést. Nem szégyen leírni gyengeségemet nektek, ha nincs ki másnak éppen elmondani. 

Aztán megkönnyebbülök, és folytatom a napomat, keresek valami örömtelit, mert az is van szerencsére. Még nem veszett ki belőlem a keresés vágya.

                                       

Hópelyhek

Szinte minden reggelem egyformán telik. Odamegyek az ablakhoz felhúzom a redőnyt, kinyitom az ablakot beleszippantok a friss, reggeli levegőbe. Kinyitom a másik szoba ablakát is, és a levegő újra a tüdőmbe árad.

Ezen a télen több olyan reggel is volt, hogy havas utcát láttam. Közülük most hétvégén sok hó esett, mely több napig megmaradt, mert mínusz volt a hőmérséklet, sőt, esett is hozzá. Az előttem lévő fák, bokrok ágait is hó fedte, olyanok voltak mintha felöltöztek volna. Sok apró hópehely egymásra rakva - mint a réteges öltözködés -, hogy ne  fázzanak. 

Szeretném mindegyik hópelyhet külön-külön tanulmányozni. Azt mondják nincs két egyforma. 

Karácsony táján sokszor dekorálnak hópelyhekkel. Papírból vágják ki, horgolják őket. Lehet mindet tanulmányozni, és nem olvadnak el nézegetés közben. Talán van közöttük két egyforma, de ahány ház, annyi szokás. Bizonyára sokféle van belőlük. 

Vágyom a fehérségre, akkor tisztának látok mindent, csak kár, hogy ritkán van részem benne. Egyébként a fehér a kedvenc színem.

Gyerekkoromban volt egy 2-3 méteres domb a házunk előtt, azon szánkóztam. Volt türelmem nagyon sokszor lecsúszni, majd visszamenni, és újrakezdeni az egészet. Azt a kis dombot hegynek láttuk a többiekkel. A sok szép hópehely szórakoztatott. Nem tanulmányoztam őket külön-külön, akkor az volt az élvezet, hogy a szánkóm jól csússzon rajtuk, nem a mintázatuk. 

Mikor egyszer visszamentem a régi házhoz láttam, hogy milyen kicsi volt az a domb, szinte semmi, hogy is láthattam hegynek. Érettebb korban minden kisebbnek látszik, mint amikor gyerekek voltunk.

Anyu mesélte, hogy nekik volt olyan nagy szánkójuk, amit lovak húztak. Az lehetett az igazi élmény, de akkor hó is volt hozzá.

Tárgyak

 

Ma sokáig aludtam, és  olyan jól esett pihenten ébredni. Bár én mindig kialszom magam, jó az alvókám.  

Még 5 percet lustálkodtam, utána felkeltem, és nekiálltam a reggeli teendőimnek. Fürdőszoba, reggeli, a kávém lassú ivása egy kiválasztott szíves, fenyőfás, hópelyhes mintájú csészéből. Valami szépből, ami legalábbis nekem tetszik. Egyébként így szeretem inni a kávét, ki is hűl mire a végére érek. De erről már írtam, úgyis tudjátok. Sokszor ismétlem önmagam. Ezért is hagytam abba a blogírást, hogy ezt elkerüljem. Aztán meggondoltam magam.

Anyu halála után tudatosodott végleg bennem, hogy mennyi mindent felhalmozunk az életünk során. Sok olyan tárgyunk is van, amit nem használunk, csak tartogatjuk, hogy majd lesz alkalom, hogy elővegyük őket. 

Mikor eladtam Anyu lakását feltételem volt, hogy kiürítsék azt. Én egyedül megtenni nem tudtam volna, segítségem pedig nem volt. Hozzám sem fért volna már sok új dolog, főleg a bútorok nem, de más sem. Néhány dolgot elhoztam emlékbe. A lakásom nem gumiból van, hogy táguljon. Szerencsére elsőre találtam megfelelő vevőt, így az üzlet megköttetett. Nem hittem, volna, hogy ilyen könnyen megy majd.

Én mostanában használom a félretett holmijaimat, csak hogy saját magam ünnepeljem. Főként alkalmakra félretett edényeket veszek elő. Nem jön annyiszor vendég hozzám, hogy őket tiszteljem meg velük, inkább magamnak szerzek örömöt addig is használatukkal. Ki tudja, hogy hova kerülnek majd egyszer?

Napjaim és estéim

   

Többször gondolkoztam azon, és írtam arról, hogy miért szeretem a telet. 

Az egyik fő ok, hogy korán sötétedik. Jó bekuckózni magam, és mécsesek, gyertyák mellett tenni-venni, vagy csak nyugalomban lenni jólesik. Ezek a kis pislákolók segítenek lenyugodni. Mindig nagy készletem van belőlük. A karácsonyfát is csak ma szedtem le, mert olyan jó volt a fényénél üldögélni.

Most magamról. 

Mióta 40 éves munkaviszony után nem túl régen nyugdíjba mentem, esténként itthon vagyok. Addig ebben a napszakban mindig dolgoztam. Már vártam, hogy eljöjjön ez az idő az életembe, mert bár szerettem, de belefáradtam a munkába. Az állandó esti munka is fárasztott már.

Meg kell szoknom az egyedüllétet. Anyu sincs, rokonom sincs, Martin sem tud jönni hozzám, én sem hozzá a járvány miatt. Barátom nem sok van, velük is inkább telefonon tartom a kapcsolatot, Martinnal pedig Skype-on. A blogosok is itt vannak nekem. :-) Míg nem írtam, akkor is olvastalak benneteket.

A munkahelyen mindig sokan voltak körülöttem, a gyerekek és a kollégák. Néha kicsit túl sokan.

Szerencsére tudok egyedül lenni. Életem első egyedül töltött karácsonyán is túl vagyok. Találok magamnak mindig valami elfoglaltságot, de van úgy, hogy nem is keresem. Szemlélődő típus vagyok. Egy új életforma van kialakulóban számomra, és ezt magamnak kell kialakítani.

Többet szeretnék kint lenni, de a nehéz mozgás miatt nem tudok eleget az utcára menni. Ha családi házban élnék, akkor ki tudnék menni az udvarra vagy a kertbe. Mivel lakótelepen lakom, mostanában az utca marad számomra kintlétként, ami a boltba, gyógyszertárba, és más ügyintézős helyre menéssel ki is merül.

Betartom a szabályokat. Szabályosan hordom a maszkot, a kötelező távolságot  is betartom, gyakran mosok kezet, fertőtlenítem a kilincseket, és amit jónak látok. Este egyébként sem megyek ki, így a kijárási tilalmat is betartom. 

Nagyon várom a járvány végét. Nem volt részem soha ilyen helyzetben. Állandó veszélyben élni nem jó, még akkor sem, ha többségében vigyázunk magunkra és egymásra.

2021. végén, ha összefoglalom magamban az évet, remélem, hogy az lesz bennem, hogy megszűnt a járvány. Most ez a legnagyobb kívánságom.

Aktualitások

Nem régen jöttem meg a fogorvostól. Még karácsony előtt elkezdett 2 fogam is egyszerre fájni, de úgy, hogy az egész fogsorom és a fülem is sajgott. Nem akartam, hogy a karácsonyomat tönkre tegye, elmentem az orvoshoz. Nem is rontotta el az ünnepet a fájdalom. Ma fejezte be a kezelést. Márciusban vissza kell mennem kontrollra. Ez is pipálva, mert én olyan kipipálós vagyok. Szeretem tudni, hogy fogynak el a feladataim, az aktuális dolgaim.

Nem tudom a friss képeimet bevinni a számítógépbe. Nem tudom mi történt. Így régi képekből hozok. Az olvasás és egy fenyőág még mindig aktuális. Van időm olvasni, a karácsonyfa is megvan még lebontatlanul, hozzá puha pléd, kávé, tea, kakaó, szép csészék, bögrék ( most a karácsonyos, télies mintásak vannak soron), melyek még jobbá teszik az ízeket, mert hangulatot is adnak az élvezetekhez.

Nem fogadtam meg magamnak semmit az idei évre. A szokásosokat sem. Mindennek úgyis eljön az maga ideje, mikor szinte önmagától megváltozik az adott dolog, mert akkor kell megtörténnie. Megváltozunk mi is. Ez egy érési folyamat nem lehet siettetni, de késleltetni sem. Ezt mindnyájan tudjuk.

Így lesz ez idén is. Kívánom, hogy valósuljon meg számotokra mindaz, amelyeknek itt az ideje, és ha tenni is kell hozzá részünkről, ahhoz pedig erőt kívánok mindnyájatoknak és magamnak is. Ha meg tudjuk tenni, akkor megértünk rá.

Ha nem, akkor még várnunk kell, töltekeznünk, tanulnunk, mert az élet megadja, amit magunkba kell szívni, és később sikeresek leszünk az adott helyzetben.

Így legyen, így lesz! Bízzunk benne ez évben is!