2017. augusztus 6., vasárnap

Némi

kiüresedés, téma hiánya, illetve olyan témák megléte, melyet már százszor leírtam. 
Közben írnék szívesen, de ilyen körülmények között inkább csendben vagyok. Mikor eljön az ideje valaminek, itt van úgy, mint ma, mikor már az utóbbi napok hősége után végre beborult az ég, esett az eső, most is csepeg, a távolban dörög, most is készül valami a végre kissé lehűlt időben. Fellélegzünk, eljött az ideje.
Eljött a ideje a kőrózsának is, melyet anyu a a rég elhagyott szülői ház cserepeiről szedett le sok éve, és ott, ahol most lakik elültette. Hogy mi jött el? A virágzása az egyiknek köszönetként mindazért a törődésért, melyet anyu adott neki az elmúlt gyerek- és fiatalkorért.
Hogy  nálam mi jött el? Megszólaltam, még mielőtt elfelejteném hogyan kell blogolni, például feltenni egy képet, gondolatot ( bármilyen egyszerűt) itt leírni stb. 
Benneteket nem felejtettelek el.
Üdvözlet azoknak, akik még ennyi idő után is benéznek hozzám.





15 megjegyzés:

  1. Szívből örülök, hogy újra itt vagy Éva!!!

    Szeretettel üdvözöllek, Kriszti a Dunakanyarból

    VálaszTörlés
  2. De jó, hogy végre írtál! Még jobb lenne, ha ez így is maradna. Szép napokat neked.

    VálaszTörlés
  3. Sokszor eszembejutsz , megértelek....Ide is ideért az eső, a szél, a kis lehülés. Olyan jó! A lakás még meleg, de ez a pár nap hűvös jól fog esni.
    Szeretettel üdvözöllek én is Téged!♥

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Végre esik. Elmossa az eső a sok verejtéket, a mérgeket, miket a meleg kiolvasztott belőlünk. Tisztaság és frisseség lép a helyébe. Nagy ölelés neked.

    VálaszTörlés
  6. nem akartam hinni a szememnek, nagyon örülök, hogy irtál végre!!!! én mindig innen indulok... ez a kályhám... de már zavart a havas táj...
    igen, mindennek ideje van,, az elhallgatásnak és most a megszólalásnak -és a kőrózsák kivirágzásának is!

    VálaszTörlés
  7. Sokan innen indulunk naponta, ahogy Aliz is megjegyezte. Én csak a kőrózsának is nagyon örültem volna, de még mellé a bejegyzés is,az már hab a tortán.

    VálaszTörlés
  8. Puszi! Jó, hogy itt vagy! :)
    A várakozással időnként van gondom: amíg kivárom, hogy a bizonyos idő eljöjjön. pedig közben tudom, hogy a várakozás ideje sem hiábavaló, sőt.

    VálaszTörlés
  9. Hát itt vagy kedves? :-) Bár maradnál, vagy legalább kicsit gyakrabban lennél, mint eddig.
    A kövirózsa nekem fontos növényem, sok van belőle ültetve a kerítés gyanánt használt sziklafalba.

    VálaszTörlés
  10. Ismeretlenül is örülök, hogy újra írtál.... Aggódtam Érted. Remélem a torna jót tesz a gerincednek. Sopron kedves városom, azért is örülök, hogy van ott valaki, aki enged bepillantani az életébe.
    Szeretettel: F.Klárcsi

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu