Tegnap...

...11 óra munkahelyen, utána ugyanannyi  alvás jött. Én már csak így tudom tartani az egyensúlyomat, mindenből egyforma, mert különben kibillenek.
Újra elkezdtem Németh Lászlót olvasni, mindegyik regényét többször is olvastam, de a "Bűn" valahogy kimaradt, most benne vagyok nagyon az olvasásában, és jó dolog. Németh László mindig jó dolog. Hogy lehet így írni? Leírja mit lát, mit gondol, a szereplő mit gondol, a vele szemben álló mit lát, mit gondol, és valahol nem láthatóan (mondjuk úgy, hogy titokban) is mit gondol, mert a kettő nem mindig ugyanaz, és mindezt egy mondatban vagy párbeszédben láttatja, olvastatja az író. Kész csoda!
Este csinálok egy banántortát, mert holnap jönnek a srácok, és Thomasnak az a kedvence, de Markus sem veti meg. 
Ebédelünk, elmegyünk Rustra is, szükségem is lesz egy kis napfényre, vízpartra, régi házakra. Fényképezőgépem nem lesz, majd a képzeletetekre bízom a szavakban leírt látványt a következő írásban.
A fiúk ragaszkodnak ahhoz, hogy a kávé nálam legyen, csak úgy üldögélve, beszélgetve kényelmesen, ahogy szoktuk. Ők is kibillennek az egyensúlyukból, ha nálam valami nem úgy van, ahogy megszokták.
Én vagyok az egyensúlyteremtő, de tartanom kell a magamét nekem is, hogy át tudjam adni.
Most nincs rendben mindenben a magam egyensúlya, de szokás szerint másokét mégis meg kell teremtenem. Belső kényszer.
Hogyan?