2015. március 7., szombat

Tegnap...

...11 óra munkahelyen, utána ugyanannyi  alvás jött. Én már csak így tudom tartani az egyensúlyomat, mindenből egyforma, mert különben kibillenek.
Újra elkezdtem Németh Lászlót olvasni, mindegyik regényét többször is olvastam, de a "Bűn" valahogy kimaradt, most benne vagyok nagyon az olvasásában, és jó dolog. Németh László mindig jó dolog. Hogy lehet így írni? Leírja mit lát, mit gondol, a szereplő mit gondol, a vele szemben álló mit lát, mit gondol, és valahol nem láthatóan (mondjuk úgy, hogy titokban) is mit gondol, mert a kettő nem mindig ugyanaz, és mindezt egy mondatban vagy párbeszédben láttatja, olvastatja az író. Kész csoda!
Este csinálok egy banántortát, mert holnap jönnek a srácok, és Thomasnak az a kedvence, de Markus sem veti meg. 
Ebédelünk, elmegyünk Rustra is, szükségem is lesz egy kis napfényre, vízpartra, régi házakra. Fényképezőgépem nem lesz, majd a képzeletetekre bízom a szavakban leírt látványt a következő írásban.
A fiúk ragaszkodnak ahhoz, hogy a kávé nálam legyen, csak úgy üldögélve, beszélgetve kényelmesen, ahogy szoktuk. Ők is kibillennek az egyensúlyukból, ha nálam valami nem úgy van, ahogy megszokták.
Én vagyok az egyensúlyteremtő, de tartanom kell a magamét nekem is, hogy át tudjam adni.
Most nincs rendben mindenben a magam egyensúlya, de szokás szerint másokét mégis meg kell teremtenem. Belső kényszer.
Hogyan?

7 megjegyzés:

  1. Kivételesen fogadd el mások feltöltő energiáit! Ahogy a kávéfőzőgépen átmegy a kávé. Úgy engedd át magadon az erőt adó figyelmességeket , fényeket, melegséget. Küldök innen a távolból egy meleg szeretettel teli ölelést. Olyan tiszta szívből jövőt. Ölellek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, talán ez a megoldás! :-)

      Törlés
  2. Csatlakoznék én is Györgyihez, sok szeretettel ölellek, és puszillak, meglátod szép hétvégéd lesz!

    VálaszTörlés
  3. Néhány napja ezt olvastam: "nem te vagy felelős mások boldogságáért." -ez nekem azért kellett,mert azt hiszem,hogy meg kell felelnem és igenis tőlem lesz minden jó. pedig csak részben.És lehet,hogy ha elengedném magam,akkor jobb lenne mindenkinek.Nem könnyű kérdés....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És nekem is kell a sok alvás.Kb.ennyi óra,mint neked....

      Törlés
    2. Évek óta motoszkál bennem a kérdés, és bár tudom jogom van a magam boldogságához,Mégis, ha látom hogy igénylik, akkor tehetetlen vagyok. Még mindig.

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu