2015. március 1., vasárnap

Március első vasárnapja


Mosás, teregetés, előző adag vasalása, közös lépcsőház felmosása. Úgy döntöttem, hogy mivel egyedül vagyok nem főzők, de hiányzik a vasárnapi ételillat, tehát készül egy leves.
Még egy kis rendcsinálás bent is. Két fő kapcsolatom rendben, anyu is rendben, tegnap elvitte az itteni maradék sült csirkét, mert azt kérte, és M. is jelentkezett Nápolyból.
Elromlott egy állólámpán, de van egy villanyszerelő szomszéd , aki mindig a garázsában bütyköl, könnyű megtalálni. Most hozta vissza alig pénzért a kész lámpát, persze, hogy többet adtam neki.
Ki javítaná meg? Ez túl kis feladat. Vannak szerencsés helyzetek, ez kifejezetten az.



Aztán vannak szerencsétlenségükben is végül szerencsések.
Anyutól tegnap egy férfi pénzt követelt, mikor innen hazament, de még ijedtében is be tudta pötyögni a kódot, és mire a férfi utolérte volna, majd az ajtó bezáródott mögötte. 
Ő is megijedt, mikor nekem elmesélte, én is. 
Azt hiszi az ember csak filmben van ilyen, aztán rájön, hogy valóság, és elkezd félni. 
Gyalog semmiképpen nem jövök haza későn este.

19 megjegyzés:

  1. Én is nagyon tudok örülni a régies mesterembereknek, akik szépen megjavítják a dolgokat.Olyan hálás vagyok olyankor!!!!
    Hú, anyukád nagyon ügyes! Én ilyenkor lebénulok. Ez durva eset!!!! :( Este ment haza? Bár nappal is előfordul sajnos.

    VálaszTörlés
  2. Délutáni napsütésben ment haza. Este nem engedném egyedül.
    Az volt a szerencséje, hogy az egyik ajtót a férfi tolta, pedig húzni kellett volna. Addig a másik bejáratin anyu bepötyögte a kódot, és mire a férfi utolérte volna, az automatikusan bezáródott már mögötte.

    VálaszTörlés
  3. ijesztő történet, mekkora lélekjelenléte volt anyudnak! minden elismerésem

    nem volt a közelben senki?

    VálaszTörlés
  4. Szépen helytállt anyukád, ez igen! S a régi mesteremberek, ők azt hiszem , ha kihalnak,mert sok minden erre mutat nagyon fognak hiányozni.Én is mindig őket keresem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pörög az agya, és helytállásban is jeles!
      A gond az, hogy apró munkára nem lehet mestert találni. Mindenki a nagyra hajt.

      Törlés
  5. Anyának is volt (80 éven túl) egy meglepően gyors reflexe és lélekjelenléte egy besurranó fiatal nővel szemben... Csak azután omlott össze az ijedtségtől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anyunak is estig dobogott utána szíve, és azóta is emlegeti.

      Törlés
  6. Mindig csodálkozom, mikor a nénijeim ilyen eseteket mesélnek. Csak lesek, hogy idős létükre mennyire ki tudják hirtelen vágni magukat. Vész esetén valami piros lámpa felgyúl bennük, szinte ösztönösen cselekszenek. És hát azt hiszem az őrangyalaik is résen vannak, legyünk hálásak nekik.
    Egyik nénim, aki amúgy kifejezetten nagyon félős, mikor valami "árus" becsengetett, hirtelen azt mondta: Most szaladt el a fiam a tanácsra, rendőr, mindjárt jön haza ebédelni. Erre az ipse gyorsan elhúzta a csíkot.
    Egy másikuk hasonló esetben-akkor már benn volt az udvarban az ipse- elkezdett befelé kiabálni a házba a rég meghalt urának: Józsi, gyere csak ki egy kicsit, hoztak valamit!
    No ott is gyorsan tovább álltak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anya is ezt mondta hirtelen a fiatal nőnek: "szerencséje van, a fiam (több mint 10 éve halott volt...) a belső szobában alszik és nem vette észre..." A tolvaj nő besurrant, míg anya a hátsó udvarban csukta be a tyúkokat...

      Törlés
    2. Elmenekült erre a nő?

      Törlés
    3. Jó ötlet valakire hivatkozni, aki akár a közelben is lehetne, de természetesen nincs, vagy nem lehet. Vészhelyzetben pörög az ember agya az idősnek is.

      Törlés
    4. A helyzetet komplikálta, hogy anya az utcai kaput is bezárta közben. Amikor belépett az előszobába, észrevette, hogy a kisszoba ajtaja ba van hajtva, holott állandoan nyitva tartotta. Benyújtotta - valami intuíció folytan - a kezét az ajtón és egy bőrkabátot húzott elő az ajtó mögül, benne egy huszonvalahány éves nő, éppen pakolt a vállán lógó zsákfélébe...
      Igen, el akart menekülni, de a kapu zárva volt!!! Anya meg kezdődő pánikban nehezen találta meg a kulcsot! Végül sikerült elmenekülnie, attól reszketve, hogy öcsém felébred... A rendőrség sosem találta meg, bár több házat is "meglátogatott"...

      Törlés
    5. De megijedtem volna én is, de valószínű a lélekjelenlét dolgozott volna bennem is.

      Törlés
  7. Éva, remélem jól vagy és csak a fényképezőgépre vársz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa! Köszönöm az érdeklődést, most hallgatós időszakom van, a géphez nincs köze.

      Törlés
    2. de meddig leszel hallgatós (?) - előbb halogatósnak olvastalak - hiányzol

      Törlés
    3. Összekaptam magam, bár új dolgok most sincsenek! :-)

      Törlés
    4. Egyébként pedig az utolsó szavadra:
      :-)

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu