2014. november 18., kedd

Vasárnap


Fiatalok, nevetgélés, ismerkedés Thomas új barátnőjével, beszélgetések, megkésett névnap és születésnap ünneplése, a torony megmászása újra, csak most másokkal, mely ugyanaz, de mégis más élmény. 
Monát megkedvelni könnyű volt, bár a korábbi lányokat is az volt. Annál nehezebb a szakítások után nekem is elválni tőlük, de nem én döntök, és szerencsére Thomas nem gyakran hozott ilyen helyzetbe engem/minket. Egy darabig tart a kapcsolatom velük, aztán elmosódik, majd megszakad. Más irányba megy az életük tovább.
Monának tiszta, gyöngyöző a nevetése, ez ami azonnal feltűnt. Nem mintha Thomas nagy csapodár lenne, de népszerű a lányok körében, és szerencsére mindig olyanokat választ, akik szerethetőek, természetesek, intelligensek. Amíg nem ilyet talál, inkább egyedül van, nem használja ki az adódó, könnyű lehetőségeket.
Éppen délben voltunk fent a toronyban, és lent zúgtak a harangok. Minden olyan volt, mint mikor minden tökéletes azalatt a pár perc alatt, ami persze nem teljesen igaz, de fontos így hinni, és még csak nem is önbecsapás.
Kellett ez a  hétvége, itthon voltam, és mégis kimozdultam a magam előző hetéből.
Thomas később Skype-on elküldött egy értékelő sort, miután kérésére pár saját képet elküldtem Monáról és róla: 
"It was really nice today!"




8 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Niqoe, már vártam! :-)

      Törlés
    2. Az utolsó képen azért történik a városfal tanulmányozása, mert mind a ketten a falmászás sportot is csinálják, és egy falat mindig tanulmányozni kell!
      Ez a fal bizony nem elég " rücskös", mission impossible-nak tűnik.

      Törlés
  2. Kedves Éva,olyan jó,hogy érted!
    Mikor meglàttam a Thomas-os bejegyzést,màr mosolyognom kellett.Hàt ezt igazàn nem hagyhattam szó nélkül!
    ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre mondják, hogy mi már félszavakból is értjük egymást! ;-)
      ( Hát még ennyiből!!!)

      Törlés
  3. Mindig jó a fiatalokkal együtt lenni: felüdítenek, kis energiát, bátorságot kölcsönöznek az élethez! Engem legalábbis mindig nagyon érdekeltek (márcsak tanárkodásom alatt is).

    VálaszTörlés
  4. A méltatást itt is elfogadom!:-)
    Egészen biztos voltam benne, hogy te mindenképpen szimpatizálsz Thomas párválasztási filozófiájával.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu