2014. november 5., szerda

Vannak

olyan dolgok melyeket nem lehet nem megtenni, ahogy a Tihanyi Apátság altemplomában is kihagyhatatlan volt az oszlop átölelése nem is olyan régen. 
Ha Veszprémben vagyok kihagyhatatlan, hogy ha csak egy órára is a Balatonnál kössek ki. Nézzem a víz aktuális színét, novemberben is hallgassam a kikötőbe besurranó vitorlások által keltett, felcsapódó hullámokat.
Hagyom kihűlni a kávém a parton, mert nem sietek( nem és nem!), és ha még eleget téblábolok a mólón, akkor a viszonylag korai sötétedésnek köszönhetően a régi képeslapokra emlékeztető naplementés képet is csinálok. 
Olyan egykori képeslapokhoz hasonlót, melyeket gonddal válogattam ki a parti árusoknál, és barátoknak, családnak el is küldtem, miután találtam megfelelő értékű rájuk nyalható bélyeget, majd postaládát is. 
Hallgattam, ahogy tompán koppannak a láda alján. Tompán mert sok képeslap volt már bennük( más világ volt!), és még ujjaimmal kicsit utánuk is nyúltam a fogsorra emlékeztető kis fémlapocskákkal zárható nyíláson át meggyőződve arról, hogy biztosan benne vannak-e.



 
 



11 megjegyzés:

  1. Én is szeretnék olyan okos lenni, hogy soha, soha ne hagyjak ki fontos pillanatot. Igaziból- minden pillanatunk az- de valahogy nem sikerül mindig topon lennem:)
    Üdvözöllek- ráadásul az éjjel telefonon beszélgettünk-álmomban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó álmod volt!:-)
      Én sem vagyok mindig a topon, sőt! Hiszen ismertek.
      Néha azonban behozom a hiányaim a lehetőségek határain belül. Ez egyfajta önvédelem is, mert kell a töltődés.

      Törlés
  2. A képeslapok olyanok mint a könyvek. Hiába vannak e könyvek,nem pótolják az igazi könyv tapintását, illatát, stb. Látod, én most érzem a kimaradt feltöltődés hiányát. A fotód elnézve, megérte kivárni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A netes világban a könyvlapok számomra felértékelődtek, bár addig sem voltak kevésbé fontosak számomra.
      A neten olvasás is jó, mert hozzájuthatunk olyanhoz, melyhez egyébként nem, csak megvannak a fontossági sorrendjeink...

      Törlés
  3. Fontosak életünk kisebb-nagyobb rituáléi. Űrt töltenek be.
    Képeket meg manapság virtuálisan küldözgetünk. A posta pedig egyre inkább mással foglalkozik, mint kézbesítéssel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szükségem van a rituálékra.Kapaszkodók az életben.

      Törlés
  4. Nagyon szeretnék most ott ülni. Még ebben a szakadó esőben is, ami nálunk van. Ěn az északi part szerelmese vagyok ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az északi partot szeretem én is jobban, de a déli azért jó, mert a másik oldal hegyeit láthatom. Jól ki van ez találva!

      Törlés
  5. Jaj, most hirtelen éreztem is az ujjaimmal a postaláda nyelvecskéit, ahogy olvastalak. :-) De szép is volt az!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu