2014. november 21., péntek

Részleteim az öt éves blogom apropójából


Íme, néhány részlet belőlem, melyekből nem lehet kirakni öt év alatt sem az egészet, csak egyre többet. Néha, mikor bátornak hiszem magam, akkor egy egész is felkerül rólam, és ha mégsem találjátok meg ott később, akkor töröltem.
A külső bemutatása úgyis kevés. Öregszik, szebbet akarnánk láttatni, de az olyan álságos, inkább hagyjuk az egészet rejtve, míg igazán meg nem érünk arra, hogy bevállaljuk. Ezért mutatom meg néha magam, mert haladok az úton.
Egyébként is az ént kell megmutatni, de abból is képtelenség a teljeset, és számomra nem is cél
Talán a legtöbbet használt szavaim segítenének kirakni  a belsőm lényegét. Nem tudom pontosan melyek azok, nincs programom sem, mely kigyűjtené őket, de szerintem ezek lennének azok:
Csend, mécses, fény, víz, otthon, nyugalom, pillanat, várakozás, régi, hiszem, gondolom, este, részlet, kép, eső, köd, hó...
A "kevés" is gyakran előfordul, mert sok van a sokból, és egyre inkább zavar. Legszívesebben csak néhányszor írnék itt is, akkor is keveset, aztán egyszer csak csendben megszűnnék, de nem megy, mert vonz a szó, vonz az írás, blogtársak is vannak, és megosztani is akarom a velem történteket, a gondolatokat, tehát elkezdtem a blogom 6. évének első napját. 

6 megjegyzés:

  1. Én is 5 éve kezdtem a magyar nyelvűt, s örülök, hogy lassacskán visszavezet anyanyelvemhez...
    "Leggyakoribb szavaid" mozaikjabol bizonyára jól kirajzolódsz, bár személyesen nem találkoztunk. Néha az az érzésem, hogy sokszor szinte "igazibbak" vagyunk a blogjainkon...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Törekszem, hogy a blogomban olyan legyek, mint a valóságban.Igazad van, itt valóban jobban sikerül.Úgy érzem önmagamnak írok, csak más is olvassa. Mi értelme lenne szépíteni vagy éppen az ellenkezőjét írni, mint ami van. Önmagamnak és főleg másnak. Éveken át szerepet játszani úgysem megy. Kilóg a lóláb...

      Törlés
  2. Lassan úgy jövök ide hozzád, miintha hazamennék. Egy egy kedves szavad segít a csendesülésben, lassulásban. Hisz mi annyira mások vagyunk. Te a nyugalmad miatt lettél fontos számunkra. Szükségünk van rád. A képeidre, bensőséget árasztó gondolataidra.Tán pont ettől olyan szép ez a barátság, mi ha nem olvashatnám nap mint nap a blogodat azt hihetném, hogy az elme szülötte és nem a valóságé. Azonban hat éve valóságos szépség az amit átadsz nekünk. Köszönet érte. Lehetett volna rövidebben is csak annyit írni, hogy Isten éltessen! Az viszont nekem nem lenne elég. :o)
    Így kicsit rajongva mégiscsak jobban illik hozzánk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A blogomban mindenképpen a lelassulásra törekszem, de már a való életben is. Ha az ellenkezőjét teszem, érzem, hogy mennyire fáraszt, és rosszat tesz.Persze, hogy sok a dolgom, de megtanultam azt, hogy szánjak magamra időt, mert ha nem, egy idő után betegségbe " menekülök". Megtanultam visszautasítani is, ami még mindig nem megy igazán.
      Örülök, hogy bővebben kifejtetted, a hozzád illő rajongós módon a gondolataidat, amit úgyis tudok, sejtek.Tudsz örülni és rajongani, belőled is jön, és segít élni is.

      Törlés
  3. Jómagam nagyon örülök a külső részleteidnek is. Számomra nem elég egy idő után csupán a betű, látni szeretném a betűket író, vagy inkább pötyögő kezet, az azokat látó szemet, a kigondoló fejet ésatöbbit. :-)
    A szemed mindig elvarázsol. Csudaszép!
    És hát az ember cipője, ruhája, sapkája, karperece, szemüvege is sokat elárul róla, ha figyelmesen nézegetjük. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elárul valamit az is, amit hordunk, mi választjuk őket kényszerből vagy szabad döntésből, amit igénynek is hívhatok. Igen, mind a kettő benne van választásainkban.
      Szemem? Nem mindig ilyen, ha fáradt vagyok, akkor sötétedik, seszínű zöldes-szürke, ha kialszom, magam,és fény éri fényképezéskor vagy anélkül is:-), akkor kék.Apu hagyatéka.
      A blogírókat én is szeretem látni.Ha nem tehetem, akkor úgy teszek,mintha regényt olvasnék. Arcot adok nekik.

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu