2014. augusztus 28., csütörtök

Negyedik


nap dolgozunk, még egyelőre gyerekek nélkül, csináljuk az adminisztrációt, tervezünk, szervezünk, és kaptunk elméletben lejátszható, de a gyakorlatban megvalósíthatatlan "mission impossible" feladatokat is a tanévre. Gondolkozom(-zunk), hogy lehet mégis sikerélményt is kihozni a következő hónapokból, mert enélkül nem megy, és a gombóc sem lehet ott az ember torkában. Ez ugyanis nem természetes állapot.
Ez az első olyan tanév, amikor egyre jobban érzem rajtam a múló éveket, és a magam tempójában szeretném csinálni az általam is helyeselt feladatokat, ami persze nem lesz így, de talán az évek bölcsességet- lesz elég szabadság is hozzá?- adnak, hogy lehet a gyakori gombócot is eltüntetve mégis dolgozni nap nap után.

Más!  Mint ahogy múltkor már említettem már Veszprémből Budapest felé vettük az irányt, de megálltunk Martonvásáron is, hogy megnézzük a Brunszvik kastélyt, és hogy tegyünk egy sétát a parkjában.
Most a Holdfény-szonátát hallgatom, mert a kastély egyik szárnyában lévő Beethoven Múzeumban tényeket( Mennyire hamisak, mennyire valósak?) kaptam a zeneszerző lelki életéről és Gulietta Guiccardiról, Brunszvik József húgának, Zsuzsannának a lányáról. 
Hogy mi volt köztük valóban a tanítvány és zenetanár kapcsolaton kívül, nem tudhatjuk, de 1802-ben a lánynak ajánlotta Beethoven a más néven cisz moll szonátát. 
Én pedig most hallgatom, ahogy „...zeng az édes, enyhe moll...”* ezen a már jóval korában hűvösödő, nyár végi késő délutánon.



Paul Verlaine: Holdfény-részlet

6 megjegyzés:

  1. Clair de lune

    Votre âme est un paysage choisi
    Que vont charmant masques et bergamasques
    Jouant du luth et dansant et quasi
    Tristes sous leurs déguisements fantasques.

    Tout en chantant sur le mode mineur
    L'amour vainqueur et la vie opportune
    Ils n'ont pas l'air de croire à leur bonheur
    Et leur chanson se mêle au clair de lune,

    Au calme clair de lune triste et beau,
    Qui fait rêver les oiseaux dans les arbres
    Et sangloter d'extase les jets d'eau,
    Les grands jets d'eau sveltes parmi les marbres.

    Paul Verlaine, Fêtes galantes

    "Tout en chantant sur le mode mineur" Kb. ez felel meg az idézett sornak... Ki forditotta, Éva? Verlaine csupa zene...

    VálaszTörlés
  2. Paul Verlaine: Holdfény

    Különös táj a lelked: nagy csapat
    álarcos vendég jár táncolva benne;
    lantot vernek, de köntösük alatt
    a bolond szív mintha szomoru lenne.

    Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
    életművészet! Ámor győztes üdve!
    De nem hiszik, amit a száj dalol,
    s a holdfény beleragyog énekükbe,

    a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
    melyben álom száll a madárra halkan,
    s vadul felsírnak a szökőkutak,
    a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

    Szabó Lőrinc fordítása

    VálaszTörlés
  3. De szép!
    Sok erőt, nálunk úgy mondják szeptember elsején, amikor először bemegyünk: boldog új évet ! :)
    Legyen erőd, sikerélményben gazdag évet, Isten áldjon munkádban is.

    VálaszTörlés
  4. Júlia, neked is viszont kívánom, azt hiszem ránk fér az erő és a sikerélmény! :-)

    VálaszTörlés
  5. Egész közel jártál hozzánk...

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu