2013. december 7., szombat

Varázsmondat

" Hó-tollát fosztja a szél az égnek..."

( Elekes Ferenc)


Decemberi hóviharban reggel 6 előtt  a buszmegállóban álltam még két behavazott koránkelővel. Próbáltam olyan irányba tartani a fejem, hogy ne vágja az arcomra és a szemüvegemre a szél a havat. Lehetetlen feladat volt, nem tudom hogy csinálta, de körben esett a hó. Még jó, hogy ismerem a helyet, így alig látva is eljutok a célpontig.
A munkahelyi automatából rögtön ittam egy forró csokit zörgő műanyagpohárból, ahogy megérkeztem. Jó volt kézmelegítőnek, némi endorfin és gyomorsav termelőnek. Ez ám a többfunkciós ital, és még egy darabig munkakezdés előtt álldogálhattam vele az ablakban, nézve a havazást.
Miközben ébresztettem a gyerekeket, a szokásos álmos morgás, vagy teljes mozdulatlanság fogadott. Elég volt kimondani a leginkább alvós helyeken a varázsmondatot, hogy esett a hó. 
- "Miii?"  És már pattantak is ki az ágyból az ablakhoz sietve.
Aztán hamarosan elállt a vihar és felkelt a Nap. 
Az a jó kis havazás azonban érdekesebb volt, sajnáltam is, hogy vége lett, de legalább szép volt utána is egy darabig.


 

6 megjegyzés:

  1. Irigyellek érte, itt nap sütött ezerrel.

    VálaszTörlés
  2. Ahogy olvastalak az ebresztessel,valamiert az Abigel ugrott be,meg is fogom nezni a napokban. A ho valoban varazsmondat.Kozepiskolaskent joidoben a buszon mondtam,mondtuk nehanyszor hangosan,mindenki kinezett,aztan rogton a nem ott a masik oldalon,fordult az egesz busz:))) mi meg leszalltunk...:)
    Mi most 30cm-t varunk:)

    Szep,bekes varakozast kivanok!

    VálaszTörlés
  3. Ennyi nem volt nálunk, és mára már semmi sincs, de jó volt rá felkelni, igen...:)

    VálaszTörlés
  4. Ma hajnalban fog arra menni a férjem, jaj inkább ne essen már semmi :(

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok! Már elolvadt a hó, foltokban van csak. Ma melegfront jött, holnap újra hideg.Jól elvagyunk.
    Ágnes, én gyerekként elalvás előtt mondogattam magamban, hogy essen a hó. Aztán vagy esett, vagy nem, de én magamnak tulajdonítottam, ha mégis.:-)

    VálaszTörlés
  6. nálunk is varázsmondat az "ESIKAHÓ":))))

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu