2013. december 24., kedd

Jókívánság

Áldott, békés karácsonyt kívánok minden kedves blogos társnak és családjának!


Prózaibb dolgok: 
Sikerült mindent úgy elrendeznem, hogy reggel csak kenyeret kellett vennem már, az előre el nem készíthető ételeket délután megcsinálnom, és persze magam rendbe szednem, ami leginkább zuhanyozásból és hajmosásból áll  majd. Nem sok időt igényel.
Teszek újra körömvirág kenőcsöt is majd a jobb kezem hüvelykujjára. Munkahelyi karácsonyfa díszítéskor megsérült, most a körömágy be van gyulladva, és kínlódtam vele eléggé a mostani készülődésben. Hogy tud egy ilyen kis sérülés fájni!
Most már csak nyugalomban szeretném fogadni és eltölteni  a karácsonyt minden hagyományával és kevés újításával. Idén kicsi lesz a fa, ez is újítás. 
Egyelőre úgy érzem, hogy jó döntés volt. E köré fogunk gyűlni, ezt fogjuk szeretni.
Szerettem az eddig elvezető időszakot, megköszönöm azoknak is, akik blogjaikkal is hozzájárultak ehhez az érzéshez.

11 megjegyzés:

  1. Kb. én is itt tartok,csak négy kedves és dinamikus ember jelenlétében! Akikhez jön még estére kettő!
    Mondhatom, lassú, nyugdíjas ritmusom jól fel van bolygatva, de kell is néha: talán fékezi az öregedést! Legalábbis remélem!

    VálaszTörlés
  2. Rózsa!
    Annyival könnyebb a dolgom, hogy most egyedül vagyok az utolsó simításokra, délután Anyu jön át, és marad is holnap délelőttig. Ebéd nála 25-én.
    M. a saját Anyukájához megy ma, és holnap este jön ide. Srácok 26-án.
    Nyugdíjas ritmusod, tudom, hogy felborul, ha fékezi az öregedést, ha nem, a kedves emberek jelenléte karácsonykor jó.Tudjuk mi ezt jól! :-)

    VálaszTörlés
  3. Örömteli, meghitt Karácsonyi Ünnepeket kívánok Neked és minden hozzád tartozónak:)

    VálaszTörlés
  4. Szeretettel gondolok Rád Karácsony áldott Ünnepén!

    VálaszTörlés
  5. Boldog Karacsonyt Kivanok itt is, es Boldog Nevnapot Eva!:)

    puszillak!

    VálaszTörlés
  6. Boldog,meghitt,örömteli ünnepet,névnapot kívánok én is szeretettel:)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Éva, boldog, szép ünnepet kívánok sok szeretettel!

    VálaszTörlés
  8. Orsi, Mamm, Ágnes,Tálaló, Katici! Köszönöm a jókívánságokat, viszont kívánom!
    Mia! Thanks for the good wishes, the same to you!

    VálaszTörlés
  9. Boldogat, békéset neked is! :-)

    VálaszTörlés
  10. Csodálatos együttlétet Nektek <3
    Áldás!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu