2013. december 11., szerda

Egy napba

sok minden belefér. Nem sokkal a szürke egű indulás után lehetett az úton fehér törzsű nyírfákra vadászni, mert még mindig tetszenek ezek a fák.
Veszprémben M. kérdésére újra választ kellett adni arra, hogy mi a különbség a "macskó" és a macska között. Mivel már tudom, hogy a macskó szó tulajdonképpen M. kiejtésével a mackót jelenti, nem is volt olyan nehéz elmagyaráznom. 
Veszprémben egy  kicsit részt vettünk a gyógyításom mellett az utcákon sétálva ottani karácsonyvárásban is. Megszerettem ezt a várost, már nagyon otthon érzem magam benne.
Hazafelé még elcsíptünk egy harsány vörös naplementét az úton. 
Mivel M. mint egy gyerek sokszor kérdezgeti a magyar szavakat, még egy hívogató fényű, jól fűtött, búbos kemencés csárdában, Sobri Jóska morcos képe alatt, egy 5 órai kávé mellett el tudtam magyarázni ( remélem), hogy mi is az, hogy "betyár". :-)
Végül, de nem utolsósorban egy veszprémi könyvesboltban sikerült megvenni  az általam is nagyon óhajtott könyvet, Petrik Adrien: A hideg szóda élvezete címűt.



7 megjegyzés:

  1. Igazi tanár vagy!!!!:) Még a párodat is türelemmel tanítod.Fantasztikus az számomra ,hogy ilyen bizalommal vannak a kamaszok eléd! Olyan nagyon jó,hogy vagy nekik!!!!
    Szóval megvan már a könyved.:))))örülök !!!!és kiváncsi vagyok!

    VálaszTörlés
  2. Mammka, minden tanár körül vannak olyan kicsik és nagyok, akik bizalommal vannak irántuk, és olyanok is, akik nem.Én is így vagyok ezzel. Le kell írnom, hogy vannak olyanok is a környezetemben, akik nem teszik kezembe a titkukat, és a segítségem sem kérik.Így van jól!
    M. végigolvasta egy önkiszolgáló étterem feliratait is ma Veszprémben, és a számára ismeretleneket kérdezgette evés közben. Pl.: üdítők, főzelékek. Talán nem is volt több ismeretlen szó. Persze, hogy lefordítom neki őket. Egyébként a tanításban mindig is jellemző volt rám a türelem. Ezt el kell ismernem.
    A könyvnek nagyon örülök. Fáradt vagyok, de elalvás előtt most még nekiállok lapozgatni.:-)

    VálaszTörlés
  3. Félelmetesen szépen látsz.
    Jó, hogy mehettek együtt, így még a segítség (a gyógyuláshoz) is biztosabbnak látszik.
    stali

    VálaszTörlés
  4. Jó egészséget, szép napokat és áldott ünnepeket kívánok Nektek!
    Boró

    VálaszTörlés
  5. Az tetszik ebben, hogy tulajdonképpen szomorúságra okot ad(hat)ó orvosi kezelésre mész, mégis naplemente van és csárda és M és szép dolgok ezeknek a postoknak a középpontjában... Megtanulandó hozzáállás. :-)

    VálaszTörlés
  6. Alessia, megszerettem a "kezeléses" napjaim. Fárasztóak az út miatt, de igyekszem belevinni a jót is. Tudatosan is teszem, de néha csak úgy belecsusszanok és csusszanunk.
    Mert nagyon is tanulandó leckének tartom a pillanat élvezetét. Nem mondom, hogy tökéletesre fejlesztettem, még valahol mindig ott az elején vagyok, de ha valamit érdemes elsajátítani, akkor ez közte van.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu