2013. december 31., kedd

A Somló tetején


Van amikor csak úgy elmegyünk a látvány mellett sietve a célunk felé, vagy egy több mint 10 éves sétálós, kéménybe fütyülő szelű estére emlékezve sem állunk meg pár órára. 
Aztán egyszer csak egy nappal korábban elindultunk Veszprémbe ( vagyis vasárnap), hogy legyen időnk megmászni a Somló-hegyet is. Igen, megmásztuk, oda fel a legtetejére mentünk, és kökényt, csipkebogyót, szentképet, bazaltorgonát, pattogó tüzet és mazsolásodó szőlőt néztünk. Nem fájt a gerincem, csak remegett a lábam már lefelé.
A kondimon lenne még mit javítani, éreztem közben, hogy otthonülő lettem, de fenn voltam a hegy tetején, és ez azért nem semmi. 
Fentről láttam rá a dolgokra!


BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!



16 megjegyzés:

  1. Ugye? Nézőpont kérdése (is) a látvány!
    stali

    VálaszTörlés
  2. Ahogy mondod... hányszor elmentem mellette az Őrség felé sietve (pedig nem is siettem), és mindig bennem volt, hogy "legközelebb" megállok, felmegyek legalább a falvakig. Aztán elfogytak az alkalmak.

    Egyébként - bocs, ha agyalok egy kicsit - sokat gondolkoztam már ezen, hogy nem muszáj az életben "minden labdát leütni"... vannak dolgok amik nem történnek meg, helyek amiket nem látunk, hegyek, amikre nem mászunk fel, könyvek, amik kiolvasatlan maradnak, ésatöbbi... Sokat diliztem ezen, hogy még-még-még kellene mindenből - mostanra azt gondolom, hogy nekem pl. a Somló az a hegy, amiben mindig gyönyörködtem az út széléről. Ennyi - és jó így. Öregszem. :-) :-)

    VálaszTörlés
  3. Stali, várom azt a helyzetet, amikor kicsit magasabb szempontból is láthatom a dolgaimat.Míg dagonyázunk benne, addig egészen más!

    VálaszTörlés
  4. Alessia, kimaradok elég sok dologból én is, nem az a minden labdát leütős vagyok. Mondtam is már le elég sok mindenről az életemben. Egyetértek azzal, amin agyalsz. Egyébként aki le is tud mondani, sokat segíthet magának lélekben. Szerintem korral is jár. Most magamról beszélek! :-))) Az osztrákok is megfogalmazták ezt a "labdás dolgot" másképp: Nem lehet minden búcsúban táncolni!:-)
    Somlót beterveztük most programnak, és nagyon-nagyon tetszett.Ezt most leütöttük.
    Kitisztultam közben, ott fönt, és lefelé jövet is.
    Ha egyszer mégis programot akartok, akkor viszont nagyon ajánlom! Látnia balatoni hegyeket is a távolban róla párában,ködben, kékes-zöld színben.

    VálaszTörlés
  5. Éva, most aztán nagyon érzem.
    :-)
    Tényleg más, de sebaj, lentről kívánatosan szép a fönt.
    stali

    VálaszTörlés
  6. A következő esztendőben is lásd fenntről a dolgokat! :-)

    VálaszTörlés
  7. Ügyes voltál, én félholtan jártam fent, de vissza is fordultam. Ha arra jártok Ganna, Döbrönte is megérne egy misét. Devecsernél kell Pápa felé fordulni.

    VálaszTörlés
  8. A hegymászás nagy boldogság.
    Boldog Új Évet Kívánok!
    BMari

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm a jókívánságokat! Viszont kívánom!
    Holdgyöngy! Devecser mellett eddig elmentünk, de talán egyszer az említett helyekre eljutunk.Még nem jártam azokon a helyeken.
    Mari, Én alapból szívesen megyek LE, bármilyen vízparthoz inkább, de néha jöhet a hegy, hogy meg tudjam, mennyit kellene javítani a kondimon.:-)
    Pipulka, leginkább onnan szeretném látni.Ennek ellenére néha lent dagonyázom!:-D

    VálaszTörlés
  10. Boldog új évet Isten áldásával! :)

    VálaszTörlés
  11. Szép napot!
    Egy nagy pozitívum.:-)Ez a hegy mindig odavonzotta a tekintetem valahányszor a Balaton felé vitt az utam.

    VálaszTörlés
  12. Tibor, képzeld, a legtetején voltunk. Még a bazaltorgonái is alattunk voltak. Eddig csak a Szentgyörgy-hegy bazaltorgonáit szemrevételeztük alaposabban, de a Somló is vulkáni hegy, mint a környéken a többi. Szép az egész hely!

    VálaszTörlés
  13. Kicsit nevettem azon, ha egy fagyigombócnyi kitüremkedés van a mi viszonylag sík országunkban, akkor az már hegy. Jó, jó, a Somló azért nagyobb mint egy gombóc, de egy osztrák számára, nem nagy.
    M. nagyon elégedett volt a somlói kirándulásunkkal. Sátorozni akar a legtetején egyszer.A kilátós hölgy említette, hogy lehet. Szívtam is a fogam, hogy miért kellett ezt neki mondani, mert tudtam, hogy lecsap a lehetőségre azonnal.Ezt a labdát ő lecsapja!
    Azért elképzelem, hogy oda felbattyogunk a nyári forróságban cuccostul, és nincs zuhanyozási( mosakodási) lehetőség fönn. Na erről azért beszélgetek még vele.:-)))

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu