2013. szeptember 25., szerda

Kék

Számomra  a természetben való létezéshez van a víz, az erdő és a hegy. Így ebben a sorrendben jelenleg, de mindez időnként változik.
Ruston, a Fertő tó partján vasárnap elcsíptük a szeptembernek azt a pár óráját, ami miatt lehet szeretni az eső és a fel-felbukkanó színes levelek mellett. 
Olyan kék volt az ég -és így persze a víz is-, amit tehetségesek festenek vagy versbe öntenek. Én néztem, és  a tehetségre és annak hiányára gondoltam.  Ne mondja senki, hogy de így, meg úgy, valamiben te is jó vagy. :-D
Se verselés, se festés, nekem nem osztottak tehetséget ez ügyben, de olyan nagyon nem is keseredem el miatta, csak mégis eszembe jut, hogy mennyire jó, ha van ( lenne) sok kifejező eszközünk. Mert ugye a "kék az ég és zöld a fű", már kevés. 
Mellette arra is gondolok, hogy néha elég lenne már, ha csak néznék, de mindig megörökíteni is akarok. Valószínű azért, mert nem csak nézek, hanem látok, meglátok is. Remélem! Aztán ez a tény sok mindent elindít bennem.
Más és mégsem más:
Ezt a verset egyszer már elhoztam, de annyira aktuális újra, hogy leteszem ide megint.



Falcsik Mari: Kék ősz

levedli vörös ruháját a szenvedély
az ember kedve színt cserél
most a kék a legszebb
ez a provanszi hűs derű:
a levegő nem reszket
nem csillog nem izzad - csak van
van megfoghatatlan
mint távolságtartó tények
átlátszó mint végül a lényeg
átlátszó és egyszerű
ízében valami új
valami ínyenc keserű




9 megjegyzés:

  1. Te csak örökíts meg mindent, amit látsz...a mi nagy örömünkre:)

    VálaszTörlés
  2. Szívemből szóltál Éva, ugyanígy érzek :)

    VálaszTörlés
  3. "Valószínű azért, mert nem csak nézek, hanem látok, meglátok is."
    Meg is mondtad, hogy Te miben vagy tehetséges, hiszen ez is tehetség, meglátni a mögöttes tartalmat! Kevesen képesek rá! :)

    VálaszTörlés
  4. Te fényképezőgéppel festesz! S nagy tehetséggel.

    VálaszTörlés
  5. Miközben olvasom a bejegyzést visszalapozgatok magamnál és önkritikát gyakorolok. :-)
    Néha egy gondolat leírása nem is olyan egyszerű, mint ahogy az ég sem, oly kék no meg a fű is besárgul.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok! Szeretek kattintgatni, de olyan igazi kétkezi művészetet is szeretnék tudni.Ez még a jövő titka, vagy ez így alakult örökre.Nem baj!

    Tibor, ne gyakorolj önkritikát! Nem azért írtam. Ez engem kifejezetten foglalkoztat, hát leírtam.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szep a vers, es a fotoid is mndig!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Éva!
    Tudom, hogy nem azért írtad, de jobb az embernek észrevennie saját hibáit. Papírra írt gondolatoknál és itt látom, hogy vannak betűtévesztéseim, szó ismétléseim. Itt könnyen kijavítható, de a papíron ez ott marad és ugye azt tudod át kell még egyszer írni.
    Szóval kell az önkritika. :-)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu