2013. szeptember 5., csütörtök

Buszon és azon kívül

Mivel M. még sátorozik, nem tudott elvinni gerincgyógyítóm városába szerdán, de nincs gond, míg van busz. 
Mivel szinte mindig késő estig dolgozom, így másnap nem a napkeltével szoktam ébredni. Tegnap viszont sötétben indultam, és a buszból nézhettem a pirkadatot, ami számomra a munkaidő beosztásom miatt már ritkaságnak számít.Néztem útközben a tájat, a földeket. Már száradó, zörgő kukorica és napraforgó dömping van.
Egyszer olvastam valahol, hogy sok ember keresztezi egymás útját mintegy véletlenül, hogy aztán talán soha többé ne találkozzanak. Néztem az embereket, a diákokat... Volt egy-kettő, akiről szerettem volna tudni, hogy ki lehet, hol volt, hova tér haza.
A kezelés idejét leszámítva sétálgattam a városban, bementem a könyvesboltokba, áruházakba, boltokba, üldögéltem parkokban, fagyiztam, Köszöntem- ahogy máskor is-, István és Gizella szobrának ( Imre hercegnek is!), őszi leveleket kerestem, és nem is végződött a keresés kudarcélménnyel. Ez is valami!
Elvan az ember, ha más dolga nincs, csak az az időt tölteni a visszainduló buszig, és egy jó kis menüt megenni valahol ráérősen ott, ahol fehér plédeket is kitesznek, hogy ne fázz, ha nem bent, hanem az utcára tett asztaloknál akarsz ebédelni.

 
     

6 megjegyzés:

  1. Álomszép a leveles fotód. Neked az ősz fotózása megy a legjobban. Bár minden képed szép ezek mégis kicsit szebbek , hangulatosabbak. Tudom nagy kedvenced ez az évszak.
    Remélem kezdenek hatni a kezelések!
    Jobbulást kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Az arcüreg.-gégegyulladásom miatt ma nem tudtam tornászni menni.
    te jobban vagy?Bár ez több időt vesz igénybe.

    VálaszTörlés
  3. Azon a fotón az én szemem is megakadt, s a plédek! Micsoda figyelmesség!

    VálaszTörlés
  4. Boróka, az ősz és a tél az én két évszakom, de ezt úgyis tudod. Akkor az alkotókedvem is lassan jobban kiteljesedik.Kezelések az előkészítő szakaszban vannak, de bizalomtgerjesztőek.
    Mammka, jobbulást neked, hogy szedted össze? Hosszabb időt vesz valóban igénybe, még nem vagyok a kezelések felénél.
    Holdgyöngy, minden apró figyelmességnek jelentősége van az érzelmeink alakulásában. Én is így gondolom.

    VálaszTörlés
  5. Milyen jó is, amikor az ember sajnálkozás és lelkiismeretfurdalás nélkül vesztegetheti az idejét! Ritka alkalom.

    VálaszTörlés
  6. Rózsa, így gondoltam én is. Míg a kezelésre vártam, azért érdemeltem meg a mászkálást, az idő vesztegetését, mikor a "küldetést" teljesítettem, akkor pedig azért!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu