2013. augusztus 9., péntek

Ez+az

Elmentem az egyik bankba, mert annyi mindet hallunk, és szerettem volna tudni, hogy jár jól az ember, ha nem veti fel a pénz, de mégsem akarja, hogy csökkenjen, amije van.
Jelentem, sehogy sem járunk nagyon jól, szinte kicsit sem. 
A kamatot szinte elviszi az adó meg a mindenféle, ha cihában tartom otthon az sem jó. 
A fizetésem odamegy, tehát egyszer minimum hozzá kell jutnom úgy, hogy nem ingyenes már felvétel sem.
Aztán eszembe jutott, a pénzről egy kis kapolcsi humor, az ottani "Trevi-kút", melynek annyi köze van a híres rómaihoz, hogy lehet bele aprópénzt dobálni. Ez esetben a művész számára!:-)



Megnéztem az idokep.hu-n, hogy mikor ér ide az időjárás-változás a kissé hűvösebb hőmérséklettel és az esővel. Állítólag késő este, inkább éjjel. 
Közeledik, mutatja a felhőkép, a radar is. Tartsunk még ki!
Saját jelentés: Eddig csak a szelét érezni, nem süt már a Nap sem, és 27.5 fok van jelenleg. Hurrá! 
Rájöttem, hogy a net helyett az erkélyemen figyelem az eseményeket, ott legalább ér egy kis fuvallat is dinnye evés közben.



Tetszik, végre! 21:30-as állapot! Küldöm keletre is!




10 megjegyzés:

  1. A bankügyletek, a hajam téptem a múltkor. Úgy néz ki, hogy MI fizetünk a bankoknak meglehetős komoly pénzt azért, hogy használják a pénzünket. Már csak az a kérdés:hol érdemes tartani, ott, ahol tán(?) biztonságban van, vagy régi jó szokás szerint a párnacihában. Ezt ellophatják, de nem kapsz agybajt a kifizetendők miatt. Idejutottunk!!!...

    VálaszTörlés
  2. Néztelek, mi újság nálatok hidegfront ügyben, nálunk is frissül.

    VálaszTörlés
  3. Kiülök én is a teraszra, aludtam a betegség miatt, most már biztosan jobb lesz.Jó lesz!!!!!
    tetszik nagyon a kút.:))))

    VálaszTörlés
  4. Holdgyöngy,
    ciha vagy bank, melyben jó ha visszakapod, amit beteszel? Nehéz döntés!:-)))

    Mammka, jobbulást, itt már hűvös van az erkélyen. Ideért az viharos eső: szakad, villámlik, dörög. 16 fok és szél!
    Végre!

    VálaszTörlés
  5. Nyitva vannak az ablakok, és hallom, hogy valakik mennek az esőben, és hangosan énekelnek.:-)
    Mindenki megkönnyebbült most egy kicsit a friss esőben, esőillatú levegőben, távolodó mennydörgésben.

    VálaszTörlés
  6. Köszönjük, hogy ránk is gondoltál.
    Nagy ölelés érte.

    VálaszTörlés
  7. Boró! Ez csak természetes, megszenvedtük az előző napokat!
    Tegnap a 30 fokos szobában lefekvés után arra gondoltam, de jó lesz ma este.:-)
    Remélem, kicsit rákapcsol és sietve odaér, ahol várják.Ki nem várta, ki nem várja? :-)

    VálaszTörlés
  8. Én most hamarabb éreztem a hideget, de csak azért mert tőled nyugatra vagyok! :) A lehető legjobbkor jöttünk el nyaralni, mert otthon nem bírtam volna. Kérdés, a kertem hogy birta ki a meleget. Szerintem sehogy! :(

    VálaszTörlés
  9. Tipitá, de jó! Minket itt nehéz megelőzni országon belül, most más irányból sikerült. :-D
    Állítólag délután ázik a kerted is!Legalábbis ezt mondja a meteorológia.

    VálaszTörlés
  10. Annak nagyon örülnék, mármint a kert átázásának, de kicsi az esélyem. ma éjszaka indulunk hata, holnap már látom. Extra mennyiségű szederrel és paradicsommal számolok, mert annak viszont jó volt a meleg!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu