2013. augusztus 27., kedd

A szépség titka

A természet szerencsére nem tudja önmagát cicomázni, mint néha a határt nem ismerő emberek. A természet a szépségét nem tudja szándékosan túldíszíteni, amivel elronthatja a önmagát, a természetest. 
Próbáltuk meghatározni a szépség lényegét itt (blogok) is, máshol is. 
Ez az idézet azok között foglal helyet számomra, melyet nem egyszer olvastam át, és minden olvasással mélyebbre látok benne, míg eljutok oda, ahol már annyira természetes, magától értetődő, tiszta, hogy látom a lényegét. Nagyon bölcs emberek tudnak így fogalmazni:


„A szép emberek azt hiszik, hogy természetes bájukat kötelességük még emelni s "magukat kiszépíteni", nyilván valami engedelmesség folytán önmaguk örvendetes helyzete iránt, s a kapott adományoknak teljesítve evvel szolgálatot, amibe bizonyos vallásos érzés is keveredik, s ők ekként is fogják föl - míg a csúfak magukcicomázása annál szomorúbb és komikusabb hatású. Azonkívül a szépség sohasem tökéletes, és éppen ezért hiúságra sarkall, mert ami az önmagában adott ideálból hiányzik, azt kötelességének érzi pótolni; ez viszont ismét tévedés, hiszen a szépség titka tulajdonképpen a tökéletlennek e varázserejében rejlik.”


 

6 megjegyzés:

  1. Meglehetősen komplex ez a Th. Mann idézet!
    Nekem a szépség elsősorban a belső és külső harmónia együttesének a tükre...
    Ebbe belefér egy kis Th. Mann-i "tökéletlenség" is...

    VálaszTörlés
  2. Számomra sohasem a tökéletesen tökéletes a szép, ha a külsőt nézzük.
    Belsővel most nem is foglalkozik talán Th. Mann sem. József is a hiúságáért, a külsejének, természetes szépségének cicomázásáért kap feddést az apjától, bár ez is egy belső tulajdonságának a kritikája.
    Én a közelgő tanévkezdésre gondolva az agyonsminkelt teenagereimre gondolok. Pedig ők enélkül a túlzás nélkül is szépek.Amúgy meg az ő dolguk, de a véleményem évek alatt az, hogy kissé kevesebb is elég lenne.
    Egyébként a szépség valóban a külső belső harmóniának a tükre. Jól fogalmaztál.

    VálaszTörlés
  3. Szép készülődős napot!
    Van egy másik észrevételem az agyonsminkelésen kívül, de így iskolakezdés közeledtével érdemes rá odafigyelni. Ebben mindegyikünk tud segíteni, hogy a létezés külső és belső harmóniája ne sérüljön.

    Aki az utakon jár látja ezeket a tiniket. Valóban dekoratívak, szépek, feltűnőek.
    Feltűnik azonban valami más is.
    A fülek tájékán látom a kis aprócska dugaszt, amiből kiszűrődik, az amit hallgat, hogy mit az egy közlekedőnek, járókelőnek lényegtelen. Vagy a kezében a TABLET, amiből menet közben olvas vagy néz rajta egy filmet. Lelép az útra, átmegy a síneken a környező mozgások, jelzések érzékelése nélkül. Ezzel bizony elronthat mindent, amit a természet az emberben megalkotott.

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű fotók!!!!!
    Na,most már tényleg meg kell vennem a könyvet!:)

    VálaszTörlés
  5. Tibor, szóvá teszem nekik, de eredményt nem garantálok. Nagyon erős a függésük ezektől a kütyüktől, de a veszélyről beszélek majd.

    VálaszTörlés
  6. Mammka, szerezd be, nem könnyű olvasmány, de építő.Örök darab, egy életen át elkísér. Vagy azért mert tervezed az olvasását, vagy már újra olvasod, vagy sokszor feladod, és úgyis hagyod. Mindegyik variációról hallottam már.
    Én a sokadik újrakezdésnél tartok, és be akarom fejezni. Talán újraolvasás lesz majd belőle.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu