2013. július 22., hétfő

Hétvégi pillanatok

-Halászlére várva a már kihozott Erős Pistából kenek egy kicsit egy falat fehér kenyérre( katona készül!), közben valahol kacsák hápognak. Egyébként csend van.
-Frissen  mosott ágynemű felhúzásakor a két oldalról elindított gombolásból versenyt csinálunk, de középen egyszerre összeérünk össze.
-A felettem lakó szomszéd bulizik, de 22:50-kor beáll a csönd, mikor éppen elaludni készülök.
-Egy asszony a piacon zoknikat adna el nekem, de nem kérem, végül a kislányának kér tőlem a nálam lévő frissen vett sárgabarackból. Visszanézve még látom, hogy a  nő azonnal megeszi. 
Hazáig ezen gondolkozom.



16 megjegyzés:

  1. mert rossz érzés volt,hogy becsaptak! A reklámokban sok árut is gyerekekkel adnak el, őértük mindent megteszünk, többnyire, hát ki is használják.

    VálaszTörlés
  2. Mindenesetre magammal hoztam a történetet, mert a pici gyerek ott volt mellette, és a barackárus árus is. Kissé megoldatlan feladat volt, ami jön, és majd kimegy az emberből.Nem sajnáltam a nőtől sem.Feleslegesen lettem becsapva, ami annyira nem is sértett, csak a vasárnapom egy része lett amiatt, hogy visszanéztem.

    VálaszTörlés
  3. ezek a pillanatok, mint gyöngyszemek, felfűzve napjaink sorára teszik olyan megismételhetetlenné a létünket

    VálaszTörlés
  4. nem szabad visszanézni, tudod! (?)

    VálaszTörlés
  5. Katalin, néha azt hisszük semmi sem történik, és mégis sok minden, ennél sokkal több! Élvezem ezeket a kis történéseket.

    VálaszTörlés
  6. Aliz, nem kellett volna visszanézni bizonyára, de annyira rámenős volt a nő, szaladt utánam a zoknival(és minden egyébbel), nagyon kínálta a portékát. Visszanéztem, hogy követ-e még.
    Ösztönös volt.
    Tudom, hogy nem konkrét esetre is érted, amit írtál. Igazad is van, túl sokat nem, vagy egyáltalán nem?

    VálaszTörlés
  7. én Lót feleségére (is) gondoltam! :)

    VálaszTörlés
  8. általában ne... (Poppernek van egy könyve: "Ne menj a romok közé"... ez is ezt mondja - tágabb a kissé más értelemben is.)

    VálaszTörlés
  9. a helyett s kell , bocs (nem jól látom a billentyűket)

    VálaszTörlés
  10. Aliz, szerencsére sóbálvánnyá nem váltam!:-)
    Poppernek ezt a könyvét nem ismerem, de nagyon szeretem olvasni és hallgatni őt.

    VálaszTörlés
  11. természetesen ennek is átvitt a jelentése, mint általában a bibliai példázatoknak (de nem alaptalanul -olvastam erről pont (Lótné) egy nagyon érdeks eszmefuttatást, csak nem emlékszem, hol:( engem is nagyon elgondolkodtatott. (én egyébként sokat nézek hátra:(

    VálaszTörlés
  12. Ahogy múlnak az évek, én is! Így természetes, ugye?

    VálaszTörlés
  13. f nélkül...::) (vagy tán mafla készült iródni, "magától"?:)

    VálaszTörlés
  14. Aliz!Mert visszafelé már több történet van, ahogy múlnak az évek.Persze egyéniségtől és lehetőségektől függ előre mennyit tervezünk.

    VálaszTörlés
  15. én korábban - "alkatilag"?- mindig a jövőben éltem... inkább:)...úgy tűnik, a "most" marad ki... helytelenül!mert annak kellene lennie a legfontosabbnak, mindig!

    de úgy látszik, eljön, amikor "most már megállhatok, már-már minden emlék" (Ady)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu